31. rész: Csak a szemeidért megmutatom a szívemet

Egészen közelről fürkészett. Fogalmam sincs, hogyan győzte le ilyen hangtalanul a köztünk lévő távolságot, de amikor kikerültem a dal hatása alól, már csak a könnytől csillogó égkék tekintet fogadott.
Csak nézett szótlanul, pillantását szorosan az enyémbe fonva, mint aki fel akarja térképezni, s örökre az emlékezetébe vésni a lelkemet. Megbabonázott a mély érzelmekkel teli szempár, s majd szétrepedt a szívem, hogy én neki valaha is fájdalmat tudtam okozni. Végigsuhant a szemem előtt a kapcsolatunk minden egyes pillanata, újra átélve a nehéz csatákkal kivívott boldogságot. Az első csóktól az utolsóig.
Beleborzongtam az emlékekbe, majd belém hasított a tudat, hogy alig egy mozdulatra vagyok attól, hogy újra átéljem az érzést amit a szája puhasága nyújt. De mégsem mozdultam. Mert nem akartam. Hisz abban a pillanatban a lényünk teljesen egymásba fonódott, szinte egyé vált, és ez a mentális egyesülés, sokkal többet jelentett bármilyen fizikai kapcsolatnál. Ő sem tett semmit, csupán a pupillája kezdett hatalmasra tágulni, ezzel véglegesen magába szippantva engem.
Ott akartam állni a végtelenségig, s szavak nélkül, pusztán a pillantásommal kifejezni mindent, amit odabent érzek. A vágyat, a megbánást, a hiányát... de leginkább a szeretetet. Azt a szerelmet, amit mindig is éreztem iránta, az első pillanattól kezdve.
Egy sóhaj szökött fel a mellkasából, majd csordultig teli lett a szeme gyengédséggel. Hihetetlen lassúsággal felemelte a kezét, mint aki még nem biztos tettében, majd olyan óvatosan simított végig az arcomon, s tűrt a fülem mögé egy hajtincset, mintha törékeny lennék. Ugyanazzal a lágy mozdulattal a tarkómra simította a kezét, és lassan magához húzott. Finom ajkai bátortalanul értek az enyéimhez, hogy aztán ugyanazzal az óvatossággal kissé szétváljanak, s lágyan csókolni kezdjenek. Még soha nem csókolt ilyen érzékien. Ami azt illeti, még soha, senki nem csókolt így. Semmi vadság, semmi hevesség, csak apró mámoros tapogatózás, ahol a testi vágy helyett, az érzéseink kapják a főszerepet. Éreztem mindent amit ő, a megnyugvást, a megbocsátást, s a gyengéd, de mégis mindent elsöprő szerelmet ami az enyémmel együtt teljesedett ki. Lágy ajkai az eddigi lassúsággal, s óvatossággal végigbarangoltak a fülem tövéig, finom csókokkal hintve be a bőröm, megbizseregtetve ahol csak hozzá ért. Leheletpuha érintései levándoroltak a kulcscsontomig, ahova egy utolsó puszit fújt, mielőtt óvatosan a karjába vett, s az ágyhoz sétált velem. Lassan, a lehető legnagyobb figyelemmel helyezte le a testemet az anyagra, majd fölém hajolt és újra éreztem a puhaságot a számon.
Eszembe jutott a dal, amiből kiindult mindez, s ami tökéletesen ide illett.
- So kiss me where I lay down, my hands press to your cheeks - suttogtam az ajkainak, s ahogy a szövegben is van, az arcára simítottam a kezem. - Gyönyörű ez a dal.
- Inkább az, és annak a szájából gyönyörű, aki ihlette - sóhajtotta, majd feltápászkodott, s leült mellém az ágyra.
- Rólam szól? Komolyan? - kerekedett el teljesen a szemem, majd én is felültem, magam alá húzva a lábaimat.
Egy aprót bólintott, nekem meg melegség járta át a szívemet. Még soha senki nem írt nekem dalt. Átfutottam fejben a korábban hallott sorokat, s elmosolyodtam.
- Akkor van benne egy kis hazugság - nevettem el magam, s most rajta volt a sor, hogy meglepődjön, de ki sem kellett mondania a kérdést, én már magyaráztam is. - Te már rég nem vagy 18, én meg sokkal korább óta szeretlek, mint mikor egyáltalán tudomást szereztél a létezésemről. Vagyis nyilván előtte nem egészen úgy, mint most, tekintve, hogy nem ismertelek, de akkor is.
- Oké, igen, igazad van. - adta meg magát nevetve. - De az azért mégis hogy hangzott volna, hogy: "Húsz és fél éves korom óta szeretlek, te meg isten tudja mióta" ? Valljuk be, szar szám lett volna belőle. - nevetett megint, nekem pedig egyet kellett vele értenem.
- De akárhogy is van, megtiszteltetés, hogy írtál nekem egy dalt. Még ha az utóbbi időben nem is érdemeltem meg...
- Ez segített nagyjából túllendülni a nehézségeken. A zene. Hogy megírhattam rólad ezt a dalt... vagyis legalábbis a nagyrészét.
- És akkor ki írt még hozzá? - kíváncsiskodtam, de a választ hallva bár ne tettem volna.
- Harry...
Ajajj...
A szeme teljesen elkomorult. Valamit kell kezdenünk ezzel a Harry üggyel, mert nem akarom, hogy egész életében ettől szenvedjen.
- Niall... - próbálkoztam. - Szeretnéd, ha megbeszélnénk a dolgokat, vagy söpörjünk mindent a szőnyeg alá, és felejtsünk?
Látszott rajta, hogy mérlegel, s fontolóra veszi a lehetőségeket.
- Fogalmam sincs melyik a jobb - bukott ki belőle.
- Nekem se... - vallottam kelletlenül.
Zavartan a hajába túrt, érzelmek sokasága futott végig az arcán, majd ennyit mondott.
- Mondd úgy, ahogy te jónak látod. Bízom benned, és minden kétség nélkül el fogom hinni, hogy mindössze annyi történt, amit te elmesélsz.
Hihetetlenül tökéletes ez a srác, fogalmam sincs hogyan érdemeltem őt ki. Ezaz, hogy sehogy...
Aztán elmeséltem azt a két alkalmat ahogyan volt, de csak éppen annyira részletekbe menően, hogy a lehető legkisebb fájdalmat okozzam neki ezzel a beszámolóval. Egyvalamit viszont képtelen voltam elmondani... azt, hogy valószínűleg ott több is történt volna, ha Anna nem zavar meg minket. De jobb, ha ez örökre a közös kis titkom marad Harryvel.
- Nem is tudom mit mondjak... - szólt, miután befejeztem a rövid, de annál lehangolobb történetet.
- Nem is kell semmit mondanod. És teljesen megértem, ha most meggondolod magad, hogy rájöttél, hiba volt ami az előbb történt, és igazából látni sem akarsz többé... - lehajtottam a fejem, most nem akartam a szemébe nézni. Nem akartam látni a tekintetét amikor kimondja...
- Hé, Kami miről beszélsz? - nyúlt az állam alá, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. - Az volt a hiba, hogy elengedtelek. Életem legborzasztóbb heteit éltem át ezáltal. A hiányod megismertette velem a poklot, és eszem ágában sincs oda visszakerülni, mert nélküled ezerszer jobban fáj, mint maga az árulásod. Azt hittem túl tudom majd tenni magam rajtad, hogy idővel enyhülni fog a kín, de tévedtem. Hazudtam neked akkor, mert nekem is szükségem van rád... jobban, mint bárkire valaha is.
Ez a vallomás volt az ami után a szívem már hetek óta ácsingózott, és most a mámortól megrészegülten szívta magába az információkat.
Kigördült egy könnycsepp, de kivételesen nem a fájdalomtól.
Niall a karjába húzott és lecsókolta az arcomról, majd a szája megtalálta az enyémet, és én úgy éreztem haza érkeztem.
Aznap éjjel először, egymás mellett aludtunk el.

Reggel arra ébredtem, hogy egy bársonyos kéz simogatja az arcomat. Nem nyitottam ki a szememet, még nem akartam felébredni ebből a csodás álomból...
- Csak ne szólj semmit Zayn - hallottam a hangján, hogy mosolyog.
Tehát nem álom volt, s Niall valóban mellettem fekszik, a mondatából ítélve Zayn pedig valahol a szobában van.
- Ennek így kellett történnie - hallottam Zayn hangját az ajtó felől.
- Már rossz volt rátok nézni, örülök, hogy...
PUFF!! Egy hatalmas csapódás szakította félbe a fiú mondatát, és közel sem hangzott valami jól. Azonnal felkaptam a fejem, már nem tettettem tovább, hogy alszom. Niall addigra már talpon is volt, s mind a hárman rohantunk megnézni mi történt. A lépcső alján Liam feküdt a karját markolászva. Először nagyon megijedtünk, hogy nem esett-e nagy baja, aztán a helyzet képtelenségén egyszerre mindannyiunkból kitört a nevetés.
- Hé, nem ér kiröhögni másnak a nyomorát! - háborodott fel Liam, kissé fájdalmas arccal.
- Tudom, bocs haver - szabadkozott Niall - de elég komikus, hogy olyan szerencsétlen vagy, hogy a szülinapodon képes vagy leesni a lépcsőn, ráadásul már józanul. -nevetett jóízűen.
Szóval még volt egy utunk a sürgősségire.

Utólag kiderült, hogy Liamnek sikerült olyan rosszul esnie, hogy eltörje a karját, amit aztán be kellett gipszelni. Ez most különösen rosszkor jött, ugyanis két nappal később volt a Steal My Girl című új számuk klip forgatása. Amiben, mivel nem volt mit tenni, Liamnek begipszelt kézzel kellett szerepelnie. Szegény.
Niall megmutatta amúgy a számot, ami bár szerintem nem volt a legütősebb slágerük, azért ahhoz elég fülbemászó volt, hogy napokig ne bírjam kiverni a fejemből. Ni azt mondta, ha van kedvem, eljöhetek a forgatásra, én meg örömmel fogadtam el a meghívást. Az addig lévő két napot csak és kizárólag velem töltötte. Annyira kemény volt az egymás nélkül töltött időszak, hogy nem tudtunk betelni a másikkal. Nem mentünk sehova, csak otthon, akarom mondani Niall otthonában élveztük egymás társaságát. A másik volt minden amire egyedül szükségünk volt, úgyhogy ez így volt tökéletes.
Először kicsit fusztrálva éreztem magam, hogy Niallnél leszünk, de hülyeség lett volna hotel szobát bérelni, amikor van egy hatalmas háza itt Londonban. Vonakodtam odamenni, mert azért az mégis csak a saját helye, nem pofátlankodhatok csak úgy be. De leszidott, hogy ne hülyéskedjek már, ami az övé az az enyém is. Még szoknom kellett a gondolatot.
Hamar elrepült az a nyúlfarknyi idő amink volt egymásra, de igyekeztük kihasználni minden pillanatát. Filmet néztünk, beszélgettünk, vagy épp csak érintettük és csókoltuk egymást.
Valamiért ragaszkodtam hozzá, hogy külön ágyban aludjunk, de amikor furcsállta a kérést, mondván, hogy tegnap is együtt aludtunk, nem tudtam neki normális magyarázatot adni. Láttam, hogy kicsit megbántódott és összezavardott, így próbáltam neki valami elfogadható indoklást keresni. Azt mondtam azért, mert nem akarom elsietni a dolgokat, és szépen lassan akarok haladni a kapcsolatunkban... de igazából az igazi indok az volt, hogy még véletlenül sem akartam, hogy random történjen meg. Vele nem. Nem akarom, hogy könnyűvérűnek gondoljon, azért mert vele is rögtön lefekszem, mint Harryvel... Ezt nem akartam elkapkodni, hisz mindennek tökéletesnek kell majd lennie.

A klip forgatásra kora reggel indultunk, mert nem is volt éppen közel, meg az egész napot igénybe készülte venni. Egy elhagyatott hegyláb volt a helyszín. Ami jelen pillanatban nem is volt olyan elhagyatott, ugyanis ellepte a stáb, a kellékek, a hozzátartozók, és a fellépők sokasága. Ismét rácsodálkoztam mekkora gépezet áll mögöttük. Mindenhol emberek, kamerák, azt sem tudtam hova kapjam a fejem annyi látnivaló volt. De hamar megoldódott a problémám, ugyanis a közelben álldogáló Eleanor és az eddigi képes ismereteim alapján, Louis huga, Lottie, mérgesen minket méregettek. Vagyis pontosabban engem. Mire végiggondoltam volna, hogy miért is, Eleanor már oda is csörtetett hozzánk.
- Valami gond van El? - kérdezte tőle Niall, mert ő sem tudta hova tenni a lány viselkedését.
- Igen, a drágalátos barátnőd a bajom! - csattant fel, majd, hogy megmagyarázza mondandóját, az orrunk elé nyomta a telefonját.
Egy cikk volt megnyitva, ahol a képen egy egymáshoz bújó pár volt látható a vidámparkban lévő hattyús, romantikus csónakban. Louis és én. Jajj ne!
A cím öles betűkkel hírdette:

"Niall Horan barátnője új vizekre evez! Ez már a harmadik 1D tag akit megkörnyékez. Vajon úgy tervezi, hogy becserkészi az összes fiút?"

Félve Niallre pillantottam, aki elengedte a a kezemet, és csak összezavarodva várta, hogy mondjak valamit. A tekintetem átsiklott Elre, akinek a szeme meg szikrákat szórt, s úgy látszott menten meg készül fojtani. Ott álltam két tűz között, s csak fohászkodtam az égiekhez, hogy azonnal küldje ide Louist, mert egyedül nem tudok kimászni ebből a szarból.