29. rész: Louis és egyéb bulik

 Sziasztok!

Hosszabb kimaradás után jelentkezek. Nem szándékozom részletesen ecsetelni az okát, mert most nincs hozzá kedvem. Annyi a lényeg, hogy egy pályázatra írtam, ami határidős volt, és semmiképp sem akartam kihagyni, ugyanis a pályaművek közül a legjobbakat megjelentetik egy könyvben. Képzelhetitek ez nekem mekkora lehetőség, és mennyire boldog lennék, ha sikerülne! Köszönöm a türelmeteket, és a szereteteteket amivel mindig megajándékoztok. Nem tudom, hogy megköszönni. Talán megpróbálom azzal, hogy nem húzom tovább az időt, hanem hagyom, hogy belemerüljetek.:DD

Jó olvasást! 

Xx Fanni

 Lou ébresztett rá arra, hogy tovább kell lépnem. Át kell lendülnöm ezen az állapoton, mind magam, mind a poronty érdekében, különben beleőrülök. Nem gondolhatok rá a nap minden másodpercében, míg a helyzet magába nem szippant... és csakis akkor tudom kizárni a tudatomból, ha kimozdulok. Ha nem nézek vissza, és élem az életem. Kemény lesz, de meg kell próbálni. 

 Hirtelen ötlettől vezérelve elővettem a legnőiesebb felsőmet, egy atomszűk csőfarmerrel. Ha már utcára megyek, mutassuk a világnak, és legfőképpen Niallnek, hogy minden rendben... még ha ez közel sincs úgy. Begöndörítettem a hajamat és habár nem szoktam, de feltettem, egy halvány, vízálló (fő a biztonság) sminket is. Hetek óta először éreztem, hogy kinézek valahogy. Sőt, hetek óta először érdekelt, hogy nézzek is ki valahogy. 

-Hűha -füttyentett Louis elismerően, amikor visszatért értem. -Ha nem tudnám, azt hinném randira mész. Vagy talán el akarsz csábítani? -kacsintott pajkosan.

-Eszemben sincs. Egy életre felhagytam a pasizással, csak összezavarnak. Azt hiszem apácának vonulok.

 Ezt abban a pillanatban halál komolyan is gondoltam, Louból pedig felszakadt a röhögés.

-Aha, szerintem is reális célok a pocakodat elnézve. Biztosan tárt karokkal fogadnának. 

-Mi?! Szerinted látszódik a hasam? -ennyi jutott el a tudatomig abból amit mondott. -Így akkor nem megyek sehova!

-Márpedig jössz! -jelentette ki. -Igen, látom a hasad, de csak is azért, mert én tudom, hogy terhes vagy. Más nem fogja észrevenni, nyugi. De ha még mindig aggodalmaskodsz, akkor ne játszd itt a dögös csajt Niallnek, hanem kapd fel valamelyik ocsmány nagy pulcsidat, az teljesen eltakar. -látva elkerekedett tekintetemet a Niallös megjegyzésen, még hozzátette. -És igen, tudom, hogy Niall miatt csípted ki magad, hogy lássa mit veszített. De, hé, ő valamilyen megmagyarázhatatlan különös okból a förtelmes pulcsis énedet jobban bírja -kacsintott rám végül.

 Csak hápogtam, alig bírtam megszólalni ezek után.

-Te okosabb vagy, mint gondoltam -csúszott ki a számon, pedig közel sem ezt akartam mondani. 

-Köszönöm a bókot -nevetett- de csak szimplán ismerem a nőket. Nem eggyel volt már dolgom.

 Újabb kacsintás.

-Na jó, hagyd abba a nevetést és a kacsintgatást, mert elszédülök tőled!

-Oké -nevette el magát, majd minő meglepetés, megint kacsintott egyet.

-Argh! Asszem hosszú napunk lesz! -fújtattam, majd a szekrényhez léptem, hogy kirángassam a kedvenc pulcsimat, és belebujjak.

-Fogalmad sincs róla, hogy mennyire, csajszi.

Kacsintás. 

-Oké, kész végem, feladom. -csörtettem ki a szobából, hogy végre induljunk, ő meg nevetve húzta be mögöttünk az ajtót.

 Kicsit több, mint fél órával később egy vidámpark bejáratánál álltam értetlenül, s mérgesen.

-Lou, megbeszéltük, hogy várost nézünk! -teremtettem le.

-Ahj, de az olyan unalmas! -fonta össze a mellkasa előtt a karját duzzogva. Akár egy kisgyerek. Egy 22 éves kisgyerek. 

Oké, akkor álljunk úgy hozzá, mintha tényleg gyerek lenne. 

-Figyelj, egyezzünk meg. Elviszel engem a látványosságokhoz, aztán addig játszunk itt, -mutattam a vidámparkra- amíg ránk nem esteledik. Áll az alku?

-Oké -derült fel rögtön az arca.

Gyereknevelés 1. pont: Hogyan vegyük rá a gyereket olyan dologra, amihez nincs kedve. Pipa. Kezdesz belejönni az anyaságba Kamilla. 

 És ez után valóban úgy is lett minden, ahogy szerettem volna. Elmentünk a Tower Bridgehez, a Big Benhez, s még a London Eyet is meglátogattuk. Bár nem volt épp egy sétagalopp a túra, mert a rajongók folyton-folyvást megállítottak minket. Ez nem is lett volna annyira különös, hisz Lou egy világsztár vagy mifene, na de akkor kicsit kezdtem megijedni, amikor engem is felismertek, és autogramot követeltek. Miért vagyok én nekik nagy szám? Hisz nem tettem le semmit az asztalra, egyszerűen csak a srácokkal mutatkozom, ennyi. De úgy látszik, ez nekik éppen elég. Már attól az egekben voltak, hogy nem csak hogy Louval, de Niall barátnőjével is válthattak pár szót. Vagyis ők ugye úgy tudták, hogy barátnőjével...

Egyikük meg is jegyezte, hogy iszonyatosan aranyosak vagyunk együtt, és azt szeretné, ha örökké boldoggá tenném Niallt. Hát még én hogy szeretném, gondoltam, és nekem ott el is törött a mécses.

Szegény lány nem tudta mi rosszat mondott, de Louis biztositotta róla, hogy semmit, csupán tegnap elütötte egy autó azt a macskát, amit Nitől kaptam, és biztos az jutott eszembe. Hogy honnan veszi ezeket a sztorikat, arról fogalmam sincs, de hogy a kisujjából fossa a szót az is biztos.

 Gyengéden árkarolta a vállamat és tovább húzott, faképnél hagyva a döbbent lányt.

Egy közeli fagyizó teraszára ültetett le, majd rendelt nekem egy hatalmas kehely csokiöntetes, cukordarabos fagyicsodát. Várjunk csak, most melyikünk is a gyerek? Asszem jelen pillanatban én, aki bőg és fagyit kap, csak, hogy maradjon csöndben. Már vagy a felénél tartottam az adagnak, amikor felszáradtak a könnyeim. 

-Te tényleg magad alatt vagy -szólalt meg csendesen.

-Nem mondod. -ironizáltam -Kösz, hogy szólsz, magamtól észre sem vettem volna.

 Ahogy kimontam már meg is bántam. Mi a szar ütött belém, hisz ő csak segíteni akar?!

-Sajnálom... csak ideges vagyok.

-Semmi baj, megértem. Nem te vagy az egyetlen aki ilyen labilis mostanság.

-Tessék? -értetlenkedtem.

-Tudod, vicces, hogy mennyire hasonlítotok egymásra Niallerel. -gondolkozott el, én meg felfogtam, hogy mire gondol. Niall is ilyen mostanában... Ohh. -Rendesen, mint két testben született lélek. És fogalmam sincs, hogyan fordulhatott elő, hogy ti nem vagytok együtt.

-Úgy, hogy elcsesztem. -komorodtam el újra.

-És? Mindenki követhet el hibákat, de tudni kell megbocsátani. Viszont Ni nem tud, mert egy makacs pöcs. És ez az egész helyzet egy nagy baromság.

 Ha ezt a szöveget átkonvertáljuk Louis nyelvről normálsira, akkor az ő szájából ez egy hatalmas bölcselet.

-Szeretném, hogy igazad legyen, de azért Niall döntése is érthető. 

-Aha, érthető volt, úgy az első két hétig. De a szenvedéseteket elnézve, ez már puszta dac a részéről. Megérteném, hogy kirakott, ha tovább tudnátok lépni. De a vak is látja, hogy oda vagytok egymásért, és képtelenek vagytok létezni a másik nélkül, ami, meg kell jegyeznem, undorítóan nyálas. És, ha Niall félre tudná rakni a sérelmeket, és képes lenne megbocsátani, akkor még ne adj isten, valami véletlen csoda folytán boldogok is lehetnétek. De nem. Inkább mindketten játszátok itt a verdeső, sérült kismadarat, ami már kezd egy kissé unalmassá válni.

 Monológja nagyon szíven ütött, és elgondolkoztatott. 

-Figyelj Lou. Amit most itt szépen levezettél nekem, az lehet, ismétlem, LEHET, hogy valóban így van, de én ez ellen nem tudok semmit sem csinálni. Hiába esdekeltem bocsánatért, kiadta az utamat, és ha ő nem gondolja meg magát és tesz a helyzet ellen, akkor én bármit is mondok, az süket fülekre fog találni.

-Lehet... viszont lehet, hogy a tettek nem -mosolygott sejtelmesen. 

-Jajj ne rejtélyeskedj itt nekem! 

Csak egy kacsintást kaptam válaszul, amivel már komolyan kezdett az őrületbe kergetni.

-Na -csapta össze a tenyerét- most, hogy kilelkiztük magunkat, mehetünk is a vidámparkba. 

 Oké, nem csalódtam, ő csak Lou.

Elmosolyodtam, hogy mennyire tehetséges a képtelen szituációk megteremtésében, és beadtam a derekam.

-Oké, menjünk -sóhajtottam. -És hé... köszönöm! Mindent.

-Köszönd meg azzal, hogy fogod a csinos kis popódat, és felemeled a székről, hogy indulhassunk.

 Hát oké. Ő még mindig nem az érzelmességéről híres. Minden megnyilvánulása képes megdöbbenteni, vagy mosolyt csalni az arcomra. Most épp az utóbbi történt, így nevetve adtam eleget a kérésének.

 Louval még egy vidámpark sem volt hétköznapi. Azt hinnéd az ottani móka, és kacagás az általános, de ő még azt is képes űberelni, mert előszeretettel, direkt nem rendeltetésszerűen használja az eszközöket, ezzel mókás zűrökbe keverve magunkat. Jókat nevettem ezeken a helyzeteken.

A céllövöldénél nyert egy plüssmackót... magának. Nagyon kinevettem, mert a játék közel akkora volt, mint ő, és a hóna alatt hurcibálta magunkkal. Igen, bemutatom Louis Tomlinsont aki elvileg egy érett világsztár. Elvileg. 

A macit végül ki kellett vinni a kocsiba, mert a hullámvasútra nem ülhetett fel vele. 

 Én felszállhattam volna, de nem akartam nehogy felforduljon a gyomrom. Már az is épp elég nagy élmény volt, hogy lentről nézhettem hogyan élvezi ahogy a hajába kap a szél.

 Hirtelen megcsapta a fülem egy közeli sutyorgás.

-Vajon szerinted ő tényleg Louis? -kérdezte egy lány a barátnőjétől. 

-Előfordulhat, de ebből a távolságból nem lehet olyan jól kivenni. 

-Na majd ha leér megnézzük. Huh, jézus csak képzeld el milyen lenne Louis Tomlinsonnal lazulni. -lelkesedett be az első.

 Gondoltam egyet, és amikor Lou leszállt a masináról, odafutottam hozzá, a fejébe húztam a kapucniját, átkaroltam a nyakát, majd fejhangon, hogy a lányok is jól hallják, odaszóltam neki.

-Gyere Barnie, induljunk haza, anya mindjárt kész van a vacsorával. 

 Szegény fiú nagyon nem értette mi ez a kis közjáték, így gyorsan odasúgtam neki. 

-Azok a lányok ott kinéztek maguknak. Ha nincs kedved leállni velük beszélgetni, akkor menj bele a szerepbe. Elég elszántnak tűnnek, szóval ki tudja mikor szabadulnánk.

 Vette a lapot. 

-De Mary kedvesem, én még nem akarok hazamenni, inkább szálljunk fel a szerelmesek tutajára ott -egy kis tavacskára mutatott, ahol hattyúkból szívet formázó csónakok ringatóztak a vízen. 

Alig bírtam ki, hogy ne nevessem el magam, hisz ezt az egészet olyan hangsúllyal adta elő, mintha ő maga lenne Rómeo, aki épp most szeretett bele Júliába.

 Átkarolta a derekamat, majd elkezdett abba az irányba terelgetni, én meg hagytam neki, egészen addig, amíg hallótávolságon kívülre nem kerültünk a lányoktól.

-Lou, ugye tudod, hogy én oda nem fogok felszállni? -nevettem, ő meg ledobta a kapucniját, és mint egy oroszlán megrázta fejét, hogy helyére kerüljenek az összekócolódott tincsei.

-Na gyere, ez még belefér. Jó buli lesz! -biztosított, majd meg sem várta, hogy lereagáljam, már kézen is fogott, és behúzott a legközelebbi csónakba.

Kellemes érzés volt lebegni a vizen. Elmenekülni minden elől, és csak élvezni a pillanatot. Talán el is aludtam a vállán, annyira magával ragadott a nyugalom, ugyanis arra eszméltem, hogy Louis szólongat.

-Hé, Csipkerózsika! Liam üzent, hogy már ott kéne lennünk a szülinapi buliján.

 Lemerevedtem. Ez nem volt tervben. 

-Mi?! Hányadika van? És erről én miért nem tudtam?

-26. Előbb tartjuk, mert aznap már dolgunk van. És nyilván azért nem tudtál, mert annyira el voltál foglalva az önmarcangolással, hogy meg sem hallottad amikor mondta.

 Várjunk csak... Liam szülinap. Akkor Niall... 

-Niall is ott lesz?! -rémültem meg még jobban.

-Mégis hol a szarban lenne -nevetett fel- Kami, nem csinálhatod ezt! Legalább egy estére rakd félre az ügyedet Nivel. Liam kedvéért.

 Pontosan beletalált a gondolataimba, mert éppen azt fontolgattam, hogyan tudnék kibújni a dolog alól.

-Nem nekem ez nem megy! -jelentettem ki. -Liamnek én amúgy sem vagyok olyan fontos.

-Dehogynem, számít rád! Külön a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak rád, és el ne merjelek hagyni út közben. Pff, mintha én olyan felelőtlen lennék! -forgatta a szemét sértetten.

 Vetettem rá egy jelentősségteljes pillantást.

-Jó, az vagyok -sóhajtott megadva magát. -Indulhatunk?

-Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? -aggodalmaskodtam. 

-Halálosan. 

 Én viszont nem voltam abban olyan biztos, higy Lounál a "halálosan", jót jelent, de mivel nem volt mit tenni, hát követtem. 

 Liam házához érve, rá kellett csodálkoznom, hogy mekkora, és milyen fenségesen gyönyörű ez a birtok. Hatalmas, tökéletesre nyírt gyeppázsit, ami fölé magasodik a már-már kastélyra hasonlító kúria. Belépve az épületbe sem kellett csalódnom. Minden bútor tökéletes műgonddal lett kiválasztva a modern, letisztult és a kellemesen otthonos irányzatok keverésével. Valami fantasztikusan csodálatos volt, de nem maradt időm már gyönyörködni, mert Sophia szaladt elém, hogy az ölelésébe zárjon, és puszik sokaságával halmozzon el.

-Kami mesésen nézel ki! Ezerszer jobban, mint amikor legutóbb találkoztunk!

-Kösz, én is itt vagyok, és nem mellesleg én is mesésen nézek ki! -pufogott mellettem durcásan Louis.

-Hát persze - hagyta rá nevetve Sophia. -Gyertek beljebb, mindenki a nappaliban van, még nem kezdtünk hozzá a vacsorához. 

 Hosszú folyosók végtelenségén követtük  Sophiat a nappalinak nevezett szalonba. 

 Ahogy beléptem, rögtön megpillantottam Őt, és teljesen lefagytam. 

Az inge ujja hanyagul volt feltűrve, a haja össze-vissza állt, látszott, hogy nem foglalkozott a külsejével, bár még ez is jó állt neki, és egyfajta rosszfiús sármot kölcsönzött a megjelenésének. Ezek a dolgok még mind nem utalhattak volna semmire, ha nem látszódnak messziről is tisztán, a szeme alatti, mélyen szántott, sötétlila barázdák.

 A látványtól hatalmas gombóc keletkezett a torkomban. Jézusom, ezt én tettem vele... És ahogy várható volt, már el is indult az első könnycsepp, szépen lassan az arcom domborulatán. 

 Aztán felemelte a pillantását és találkozott a tekintetünk. A szemében ott volt minden. A megtörtség, a megbántottság, a csalódás de leginkább a hiány... az én szerelmemnek a hiánya.  Az utánam való sóvárgás. 

Egy pillanatra azt hittem, ez az érzés teljesen felülkerekedik rajta... hogy abban a pillanatban megbocsátja a rosszat, és minden helyre jön. De tévedtem. A vonásai hirtelen megkeményedtek és egy megvető pillantással durván elszakította a tekintetét. 

-Liam, mégis minek kellett idehívni?! -csattant fel. 

 Bennem pedig a mélyen féltve örzött remény, apró porcelánja, tört egészen pici darabkákra.