-Gyerünk cica... A drágalátos Niallöd alszik... Én nem árullak el neki!
Ez volt az a mondat, ami visszarángatott a földre. Nem beszélhet róla így! Hogy lehettem ilyen hülye, hogy hagytam idáig fajulni a dolgokat! Igen, itt alszik mellettünk... és azt hiszem szeretem. Én vagyok a legnagyobb dög a világon... Majdnem megtettem... Gyakorlatilag előtte!
Durván félrelöktem Harry arcát, még egy kicsit csattant is a tenyerem alatt. Felpattantam, és otthagytam az elképedt srácot, aki már szinte biztos volt benne, hogy ismételten behúzott a csőbe. De nem. Pillanatnyi elmezavar volt, semmi több. Azt hittem jobb ember lett, de az utolsó mondatai meggyőztek az ellenkezőjéről, s eszembe jutatták, hogy ki is az személy aki tényleg megdobogtatja a szívemet.
Berontottam a mosdóba, és eszeveszetten sikálni kezdtem az arcomat, mintha minden egyes bőrfelület ahol Harry hozzám ért, mocskos lenne... pedig a lelkiismeretem volt a mocskos. Nem tudtam felfogni, hogy majdnem megint bedőltem neki, hogy majdnem újra elhitette velem, hogy fontos vagyok a számára. Hazugság... Minden, ami az ő ajkai közül szabadul, puszta hazugság... Hogy fogok Niall szemébe nézni? Persze nem tud róla... meg igazából nem is vagyunk együtt... de mégis, a lelkem egy egészen apró darabkája azt mondta, hogy Niallt igenis érdekelné. Ez egyszerre töltött el örömmel, s szomorúsággal... Ajjaj Kamilla, már megint mit csináltál!
Mikor úgy ítéltem meg, hogy Harry szennye lekerült a testemről, elléptem a mosdókagylótól, és ámbár már "tisztán", de belül mégis piszkosan hagytam el a helyiséget. Harryt nem láttam sehol, és abban a pillanatban azt kívántam, bár soha többé ne is látnám. Niall ellenben ugyanúgy aludt mozdulatlan. Ártatlan volt és angyalian jó, nem úgy, mint én... Föléhajoltam, és egy csókot leheltem az arcára.
-Sajnálom...
Denverbe érve, Anna valahogy megint Harry mellett kötött ki. A srác még az eddigieknél is nagyobb érdeklődést mutatott iránta, és ügyet sem vetett a rosszalló pillantásaimra. Úgy látszik, hamar kiheverte a "csalódást", amit okoztam. Gyakorlatilag összenőve szálltak le a repülőről. De jó...
Niall is morcos volt, mert nem sokkal landolás előtt kelt fel, és az sem javított a hangulaton, hogy a kissé hűvös, koromsötét éjszakába kellett kilépnünk. Mondjuk másrészt meg szerencse, hogy ilyenkor érkeztünk, mert így csak néhány elszánt rajongóval találtuk szembe magunkat, akiket a testőrök könnyűszerrel eltávolítottak a közelünkből.
A hotelba érve mindenki az ágyát követelte, még így is, hogy aludtunk a repülőn. Nagyon összezavarta a bioritmusunkat a levegőben töltött idő. Senki nem beszélt, teljesen le voltunk amortizálódva. Liam becsekkolt, és szétosztotta a szobakulcsokat. Beálltam a sorba, s már nyújtottam a kezem a sajátomért, mire így szólt.
-Te Annával leszel egy szobában, és már odaadtam neki a kulcsotokat.
Körbejárattam a tekintetem Anna sziluettje után kutatva, de eltűnt mint szürke szamár a ködben... és érdekes módon Harryt sem láttam már sehol.
-Remek... -sóhajtottam. Visszafordultam a jelenlévőkhöz, vagyis pontosabban csak Niallhöz, mert hogy időközben mindenki kereket oldott.
-Nyugi, a szobáink gyakorlatilag egymás mellett vannak, úgyhogy meglesznek. -szólt, látva, hogy kiket keresek. -Menjünk!
Némán baktattunk egymás mellett, egyikünknek sem volt jó kedve. Engem belül mardosott Harry... a csalódás, a bűntudat, valamint az Anna iránti féltés, Niall meg bizonyára fáradt volt. Felmentünk a liftel, és az egyik folyosóra kanyarodva, Niall egyszer csak megállt.
-Ez az én szobám. A tiétek kettővel arrébb van. -bökött a fejével bal oldalra.
A mutatott irányba néztem, ahol kicsit távolabb egy pár csókolózott szenvedélyesen, az ajtónak támaszkodva. Szőke, hosszú hajzuhatag keveredett a barna fürtökkel... Anna és Harry... Miért nem lepődök meg?
-Biztosan mindjárt végeznek, aztán te is bejutsz. -halvány, fáradt mosolya valami szokatlant rejtett. Akkor még nem tudtam volna megmondani mit.
-Remélem... Akkor én el is búcsúzok. -egyik lábamról a másikra álltam, és vártam, hogy mit cselekszik. Mert végülis ott álltunk az ajtajában, csak mi ketten... Most kéne, jönnie a filmes jelenetnek. -Jó éjszakát!
De a várva várt dolog elmaradt. Felnéztem a tengerkék íriszekbe, várakozva, s kérdőn, de ő sietve elkapta a pillantását.
-Jó éjszakát... -és már ott sem volt.
Csak bambultam a becsukódó ajtó után. Valamit elrontottam? Vagy teljesen félreértelmeztem mindent, és ő nem is akar kezdeményezni? Ismételten összezavarodtam... a mai nap már nem is tudom hányadszor.
Tovább mentem a saját ajtóm felé, de csakhamar megtorpantam. Aha.. szóval, még mindig nincs kulcsom, és azok ott ugyanúgy össze vannak ragadva, mint néhány perccel ezelőtt... Csodás.
Fáradtan rogytam le az ajtó tövébe, és csak vertem a fejemet a deszkába, hogy ők falják egymást egynapi ismeretség után, de én egy jóéjt puszit nem kapok attól a sráctól aki régóta tetszik... Hát igen, ilyen az élet.
Egy örökkévalóság is eltelt, mire Anna el tudott szakadni, de nem szóltam semmit. Túl fáradt voltam vitát kezdeményezni.
Reggel (vagy nem is tudom már mikor, hisz megint nem voltam tisztában a napszakokkal) Sophia keltett.
-Na lányok! -csapta össze a kezét a szoba közepén. -Készen álltok az egész napos vásárlásra?
Hunyorogtam a fényárban úszó világos szobában, és kényszerítettem a folytonosan lecsukódó szemhéjam a nyitva maradásra.
-Mennyi az idő? -kérdeztem kótyagosan, és próbáltam kiszabadítani a hajamból az éjszaka folyamán belegabajodott hajgumit. Ezzel csak azt értem el, hogy egy szénakazalt kaptam a fejem tetején. Remek...
-Mindjárt 9.
-És akkor te hogy vagy ilyen... -üde? Tökéletes? Kerestem a megfelelő jelzőket Sophia kinézetére, de inkább csak legyintettem. -Áh, mindegy. Adj tíz percet, hogy elkészüljünk... Vagyis jek.
Ugyanis Anna a vásárlás szó hallatára már félig kész volt.
Unottan halásztam elő a az egyetlen ruhámat a poggyászomból. A szett egy lenge pulcsiból és egy farmerből állt. Néhányszor átkeféltem a hajamat, hogy megszabadítsam azoktól a csomóktól amiket az előbb gyártottam bele.
Bár nem is tudom minek, hisz Niallt úgy sem érdeklem, mint tegnap kiderült... de azért feltettem egy leheletnyi szempillaspirált is. Késznek nyilvánítottam magam.
-Te így jössz? -kérdezte Sophia.
-Hát nincs másom... Meg amúgy is ezt szeretem.
-Ezt a problémát nemsokára orvosoljuk.
Nagyon reménykedtem benne, hogy a probléma orvoslást a "nincs másomra" értette, és nem az "ezt szeretemre".
Már csak Annára vártunk, aki még lázasan sminkelt.
-Jajj, gyere már! Jó lesz az úgy, nem randira készülsz.
-De majdnem. Látni fog Harry! -ezt olyan hangnemben jelentette ki, mint egy két éves aki megkapja élete első játékbabáját. Harry, mint játékbaba? Nem hinném...
Elgondolkoztam rajta, hogy felhozzam-e most a témát, de arra jutottam, hogy jobb a butikokra bízni, amikor már el lesz bűvölve.
-Na jó, akkor még gyorsan beköszönünk a fiúknak, és indulhatunk is! -lelkesedett Sophia is.
Pompás, két vásárlás mániással indulok útnak... hosszúnak ígérkezett a nap. Igazából nem is tudom miért zsörtölődtem, de még valahogy mindig nem jött meg a hangulatom. Lehúzta a tegnap este... És ez a srácok szobájában csak fokozódott.
Belépve, Sophia és Anna autómatikusan Liamhez és Harryhez ment, akik tárt karokkal fogadták. Harry szeme még egy kicsit gonoszan meg is csillant, amikor találkozott a tekintetünk. De vele legalább volt valami kontaktus, még ha nem is pozitív... mert Niall fel sem nézett rám, csak a telefonját nyomkodta elterülve az egyik fotelben. Tehát fiú híján, csak zavartan megálltam a szoba közepén.
-Mi van Kamilla, te nem köszönsz a barátodnak? -viccelődött Louis.
Kösz Louis, dörgöld még az orrom alá.
-Először is, nem a barátom. Másodszor pedig, amint látod, nem szól hozzám.
Ez így kimondva még borzalmasabban hangzott.
-Dehogynem. -Niall fel se pillantva kezdett kutakodni a zsebében. Előhalászta a pénztárcáját, és vagy egy tucatnyi legnagyobb címletű bankjegyet nyújtott felém. -Elég lesz?
Nem nyúltam érte. Próbáltam kitalálni, hogy mi üthetett belé... De ha ő így...
-Köszi, inkább megoldom egyedül. -jegyeztem meg epésen.
-Vedd el! -mondta enyhe ingerültséggel a hangjában. -Megígértem nem?
Dühösen téptem ki a kezéből a pénzt. Fantasztikusan indult a napom.
Utunk, egy hatalmas plázába vezetett, olyanba, amit azelőtt csak filmekben láttam. Végtelen hosszú üzletsorok, és mérhetetlen nagy emberforgatag. Semmi kedvem nem volt az egészhez... Egyre csak Niall különös viselkedésén törtem a fejem. Miért viszonyul hozzám ennyire... közönbösen, már-már ellenségesen? Ez gyökeres ellentéte annak a Niallnek, akit megismertem. Vagy mindenki megbolondult, és ő is most adja önmagát? Minden ami eddig volt... vagy majdnem volt... csak játék lett volna? Ámítás, mint Harry tettei? Képtelen voltam kiigazodni az eseményeken.
-Kamilla! Hé, Kamilla itt vagy?
Anna csettintgetett az arcom előtt abban a reményben, hogy még a lelkem nem távozott a túlvilágra.
-Aha, persze. Mi van? -próbáltam felvenni a fonalat.
-Sophiával azon tanakodtunk, hogyan állna neked ez a ruha. Mivel így látatlanban nem túl könnyű a dolgunk, nyomás be az öltözőbe!
Egy vérvörös koktélruhát tartott felém.
-Na, én ezt fel nem veszem! -ellenkeztem.
-Dehogynem! Így jár az, aki nem figyel!
-De ebben úgy fogok kinézni, mint egy ribanc! -hisztiztem tovább.
-Nem igaz. És ha felveszed, a következő ruhát... hangsúlyozom ruhát, nem rusnya pulcsit... te választhatod ki!
-Kösz, milyen engedékeny vagy... -dohogtam tovább, de azért kivettem a kezéből azt a borzadályt, és bevonultam az öltözőbe.
Egy egészen más Kamilla nézett vissza rám a tükörből. Sokkal vadabb, magabiztosabb... és meg kell hagyni gyönyörűbb is volt. Vajon Niall mit szólna, ha meglátna ebben a ruhában? Valószínűleg semmit... Ez gondolat ismét lehorgasztott, és elvette azt a kevés önbizalmamat is, amit az előbb a ruhából nyertem. Leejtett vállal, egykedvűen léptem ki a fülkéből.
-Váó, teljesen máshogy nézel ki! Az aranyos kislányból igazi bombázó lett! Ezt biztosan megvesszük! -lelkendezett Sophia.
-És mégis hova fogom felvenni?
-Lesz alkalom, hidd el! Na, gyere most te jössz! Mutasd meg, szerinted milyen a nőies Kamilla!
Elég sokáig kellett válogatnom, mert ez a "legyünk csinosak" dolog nem igazán volt az én műfajom. Ezer, meg egy ruhát lapoztam arrébb, és már azon voltam, hogy kész vége feladom, ez tényleg nem nekem való, amikor kezembe akadt egy igazi csoda. Térd fölé érő törtfehér szoknya volt, egy kis tüllel és gyöngyözéssel a tetején. Melltől felfelé pedig csipke simult a börre, pánt gyanánt. Amint megláttam, rögtön beleszerettem. Eltátottam a szám és talán még egy aprót sikkantottam is örömömben, mire Anna és Sophia somolyogva összenéztek és elégedetten bólintottak. Magamra öltve, a hatás még mesésebb volt, mint a pirosnál. Egy olyan álomruha, amit felvehetek akár nyári hétköznapra, vagy egy komoly alkalomra is. Tökéletes. Semmi extra, de mégis csodaszép. Egyszerűen mintha nekem varrták volna. Ebben boldogan léptem ki a lányok elé.
-Jujj, akár egy igazi angyal! -hallottam a reakciót.
Jajj, csak ezt ne... az utóbbi időben pont nem voltam angyal... Mindenesetre ezzel elégedetten vonultam a pénztárhoz, ahol közölték velem az árát.
-Hogy mennyi?! -fakadtam ki.
-Nyugi, Niall pénze. -súgta Anna.
Ettől még nagyobb lelkiismeretfurdalásom támadt, de képtelen voltam otthagyni azt a szépséget.
-Oké, akkor most én kezelésbe veszem a mindennapi viseletedet. -karolt belém Sophia, ahogy egy kisebb vagyont otthagyva, távoztunk a boltból.
-Miért? -nyavajogtam. -Én szeretem a ruháimat.
-Igen, aranyosak is... egy kislánynak. De te már felnőtt nő vagy, úgyhogy öltözködj is annak megfelelően! -jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
És ezután nem volt megállás. Egyik ruhát próbáltatta fel velem, a másik után, különböző boltok, különböző kínálatából. Teljesen fel volt pörögve, hogy én lehetek az öltöztetős babája. Egyszer tudtam csak megszökni egy kicsit, amikor nagyban belemerült a válogatásba a nadrágok között (mert persze abból sem volt neki jó az enyém, pedig azok tök ugyanolyanok voltak... pff) Úgy döntöttem kihasználom az alkalmat, és beszélek Annával a Harrys ügyről. Nagy nehezen előhozakodtam a témával.
-Öhöm... izé, figyelj...
-Hmm? -kérdezett vissza szórakozottan, egy pólót vizsgálgatva.
Nagy levegőt vettem, most vagy soha Kamilla!
-Az a helyzet, hogy nem kéne együtt lenned Harryvel. -hadartam el egy szuszra.
-Mi van?!
-Figyelj, Anna! Ő nem jó ember, és nem is az álom pasi! Lehet, hogy most úgy érzed, pedig nagyon nincs így! Ugyanazt játsza be veled, mint velem tette! Ne kövesd el te is azt a hibát!
Ahogy én majdnem kétszer is, tettem hozzá magamban.
-Mi van, nem bírod elviselni, hogy nem téged választott?
Ajjaj, sejtettem, hogy ez lesz... Anna naiv.
-Nem, dehogy! -ellenkeztem. -Engem nem érdekel Harry, viszont rossz nézni, ahogy kihasznál téged! Csak féltékennyé akar tenni veled, de hiába mert nálam nincs hatása!
Már nincs...
-Fogd már fel, hogy ez nem rólad szól! -ordította a képembe. -Harry csak engem akar!
-Igen?! Akkor azért könyörgött csókért a repülőn, amíg te aludtál?!!
-Hazudsz! -köpködte dühtől eltorzult arccal. Így már nem is volt olyan szép. A gyűlölet képes eltorzítani minden csinos kis pofit.
Leeresztettem a hangon, és lágyan, már- már esdekelve néztem rá.
-Kérlek, higgy nekem! Csak neked akarok jót...
Sophia szakította félbe a rövid, ám annál ellentétesebb "beszélgetésünket".
-Mi folyik itt lányok? -csak úgy kapkodta a fejét közöttünk, karján egy halom ruhával.
-Semmi... -sóhajtottam lezárva a témát, és reménykedve megkérdeztem. -Haza mehetünk?
-Még mit nem! Alig van valami ruhád! És Annának is!
Egyszóval vissza lettünk parancsolva a sorok közé. Blah.
Valamikor a délután derekán, lábunkat lejáratva értünk vissza a hotelbe. A directionerek megneszelhették, hogy itt szálltunk meg (vagyis pontosabban a srácok, mi a kutyát se érdekeltük) mert egy egész nagy csapat tini lány táborozott a bejáratnál, akiket valószínűleg nem engedtek csak úgy be, mivel később már nem botlottunk beléjük.
Felérve, mindhárman vettünk egy forró zuhanyt. Élveztem, ahogy a perzselő víz végigszánkázik fáradt testemen. Kimerítő dolog a vásárlás... Eszembe jutott Anna. Egyáltalán nem haragudtam rá, csak sajnáltam, hogy nem tudtam észhez téríteni. Jobbat érdemelne Harrynél... ahogy én is rátaláltam a jobbra... aki most úgy látszik eltaszít magától. De miért? Ki kell derítenem, hogy érdemes-e reménykednem... vagy ennyi volt.
Az utóbbit nem bírnám elviselni... benne nem akarok csalódni.
Mivel már a fél Niagarát lefolyattam a lefolyóba, kénytelen voltam elzárni a csapot. Az esti koncertre, Sophia szavaival élve, egy "átlagos" öltözéket választottam. Nem akartam ellőni a csoda ruhámat, mert azt egy igazán különleges alkalomra tartogattam... persze, ha lesz egyáltalán olyan alkalom. Elszomorított a gondolat, de cselekvésre ösztönzött.
Az órámra pillantottam.
-Anna gyere, mindjárt itt a kocsi! -kiáltottam be a fürdőbe.
Ő, velem ellentétben jól kicsípte magát. Erős smink, fekete miniruha, mintha valami bárba készülne.
-Te hova mész így? -nem bírtam megállni, hogy el ne mosolyodjak.
-Harryhez! -felelte dacosan, felszegett fejjel.
-Csak tessék! -röhögtem. Hihetetlen volt amit leművelt miatta.
A backstagebe érve, Niallt sehol sem láttam... pedig nekem feltétlen beszélnem kellett vele. Körbekérdeztem embereket, hogy merre találom, de senki nem tudta megmondani. Kezdtem aggódni. Csak nem fogja lekésni a saját koncertjét? Telt az idő, s ő azért sem akart felbukkani. Hol késik? Mindjárt kezdenek...
Mérhetetlen nagy kő gördült le a szívemről, amikor megláttam. Na végre!
Örömömben, és megkönnyebülésemben a nyakába ugrottam.
-Pár perc és kezdődik. Kéz, és lábtörést! -ajándékoztam meg az orcáját egy hatalmas puszival, teljesen megfeledkezve mindenről.
Lefejtette a karomat a nyakáról, és egy határozott mozdulattal eltolt magától.
-Kamilla nekem ez így nem megy.
-Tessék? -reméltem, hogy nem jól hallom. -Mi a baj?
-Harry... Nem tudod elfelejteni őt, ne is tagadd!
-Nem... Engem nem érdekel Harry! -ellenkeztem hevesen.
-Láttam! Végignéztem a kis jeleneteteket a repülőn!
Jeges tőrként hasítottak belém a szavai. Ó, a fenébe... Éreztem, hogy az első könnycsepp legördül az arcomon... Persze, mert hogy én semmit sem tudok megúszni sírás nélkül...
-Akkor azt is láthattad, hogy elutasítom! -kapaszkodtam bele a mentsváramba.
-Aha... De mikor? Akkor, amikor már játszadoztatok egy kicsit, és elmentetek a legvégsőbb határokig!
Keserű hangja még mélyebbre mártotta bennem azt a tőrt. Igyekeztem visszafojtani kitörni készülő könnyeimet.
-De... Én nem akartam... Ő, csábított...
-Mindenhez két ember kell... -mondta szomorkásan. -Ha nem lett volna benned egy cseppnyi vágy se iránta, akkor nem vacilálsz... De volt. Ott volt a pillantásodban minden.
-Észbe kaptam, hogy milyen is ő valójában... még időben észbe kaptam! -bizonygattam, hangom szinte már könyörgőre váltott.
-Mindegy is... Amúgy is furán jött volna ki, ha egy olyan lánnyal járok aki Harry Styles gyerekét hordja a szíve alatt.
Ez volt az utolsó döfés. Vetett rám egy szánakozó pillantást, majd megfordult és felsétált a színpadra.
Felszakadt az eddig magamba fojtott könnyáradat, és több sebből vérző szívvel vártam, hogy a pokolra kerüljek.
