30. rész: Végletek

 A levegő megfagyott, Liam nem adott választ a kérdésre. Másodpercekig csak álltak, és várták, hogy mi fog történni, miközben én éppen zuhantam valahol egy végtelen, sötét szakadékban. 

A kérdezett, már épp szólásra nyitotta volna száját, amikor egy érdes hang törte darabokra a fagyott csendet. 

 - Jajj, Niall miért vagy ilyen? Talán történt valami? - kérdezte Harry velőig maró gúnnyal. Eddig annyira Niallre koncentráltam, hogy szinte észre sem vettem, hogy ő is itt van. Nem találkoztunk azóta... azóta mióta elmondta, hogy csak kihasznált.

 Ajkai épp gonosz vigyorra húzódtak, zöld szemében pedig, ismét fel véltem fedezni a kígyót. Sötét fürtökkel keretezett arca, valamint fekete farmer, fekete ing öltözéke, meg már csak pontot tett a gyűlölettel teli kisugárzására. Az ereimben meghült a vér, s nehezen vettem a levegőt. Úristen, mi lesz itt...

 Még szinte végig sem gondoltam, de Niall ökle már lendült is, olyat behúzva Harrynek, hogy félő volt, maradandó károsodást okoz a csinos kis pofikáján. Harry az ütés erejétől megtántorodott, majd el is esett. Niall rátérdelt, s püfölni kezdte. 

 - Te... szemét... mocskos... állat... - minden egyes szó után egy csapást mért Harryre. - Még kérdezed?! Komolyan?!! Nem is tudom melyikünk enyelgett titokban a másik barátnőjével!!! - üvöltötte, majd még tovább ütlegelte, csépelte a fiút, aki szinte védekezni sem tudott. Harry szája felrepedt, és az orrával egyetemben zuhatagként ömlött belőle a vér. Durva volt a látvány... Már szinte alig kaptam levegőt, és szédülni kezdtem. A jelenlévők közül néhányan magukhoz tértek a sokkos állapotból, s Niallhöz ugrottak, hogy lefejtsék áldozatáról. 

Kezei és fehér inge piroslott a sok vértől... haraggal és gyűlölettel teli tekintete megijesztet. Ki ő... ? Rám nézett, én meg újra csak zuhantam a sötét szakadékban. A levegőm teljesen elfogyott, a látásom elhomályosult, a talaj pedig kicsúszott a lábam alól... 

Végül minden elsötétült, és én hatalmas puffanással értem földet a szakadék fenekén. 

 Hideg kezek, majd forró ajkak érintésére tértem magamhoz.Niall hajolt fel épp, a számról. Az a Niall, aki ez előbb ronggyá verte Harryt. Az a Niall, aki ott állt véres karokkal és inggel. Az a Niall, aki megijesztett...

 -Kamilla! Jézusom, jól vagy?! -kiáltott fel rémülten, én meg teljesen összezavarodtam. 

 - Nem... Mondd, hogy a fenében lennék jól, ha előbb bunkó vagy, majd péppé vered Harryt, utána meg fogod magad, s megcsókolsz, mintha mindezek után az lenne a világ legtermészetesebb dolga?! Fogalmam sincs mit gondoljak... - felnéztem a vérben áztatott ingére. - Félek tőled. Ilyen lenne az igazi Niall? Mert akkor az hatalmas csalódás az emlékeimnek... 

 Pillantásom mélyen az övébe fúrtam, de csak egy üres tekintet nézett vissza rám. 

 - Nekem meg az emlékeim közt van a csalódás! - vágott vissza csípősen. - Tudod, akkor, amikor megismertem a megcsalós énedet! 

 - Hé, emberek! - lengette meg a magasban Lou a kezét. Csak akkor eszméltem rá, hogy több mint egy tucatnyi ember volt fültanúja a jelenetünknek. Teljesen meg is feledkeztem róluk. - Nem akarok közbe szólni, de talán nem éppen most kéne megtárgyalni a szappanoperába illő szerelmi életeteket, amikor egy szülinap közepén, húsz emberből kettő, a padlón fekszik. Szerintem ez nem túl jó arány, tekintve, hogy még a piás üvegek bontatlanul sorakoznak a konyhapulton. 

 És valóban. Harry mellett egy kisebb csapat gyűlt össze, hogy ellássák a sebeit, mellettem pedig ott guggolt még Sophia és Zayn, arcukon aggódó tekintettel. Hogy tudja Niall elérni, hogy ennyire kiszűrjem a külvilágot, és csak ő létezzen... ?

 - Kam. Komolyan, jól vagy? - kérdezte Zayn, én pedig felé fordultam, de még a szemzugomból egy pillanatra láttam, ahogy Niall felegyenesedik, s elhagyja a szobát. 

 - Testileg vagy lelkileg? - sóhajtottam fel.

Nagyon halkan felnevetett.

 - Akkor azt hiszem minden rendben. 

 - Dehogy van minden rendben! - teremtette le Sophia. - Ennie kell valamit, mert le van gyengülve a szervezete és azért is reagált ájulással!

 Felállt, majd egymás után kétszer összecsapta a tenyerét. 

 - Oké emberek, nem mondom, hogy tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna, de talán megpróbálhatnánk úgy folytatni, ahogy a tervben volt. Liam kedvéért. 

 - Nem, miattam nem kell! - ellenkezett az említett. - Fújjuk le az egészet, hisz Harry és Kami nincsenek jól. 

 - Még mit nem haver -tápászkodott fel Harry, és mint egy hősiesen harcolt büszke katona, kihúzta magát, és felszegte a fejét. - Látod jól vagyok, csak adjatok valami szíverősítőt.

 - Harry, nem hiszem, hogy az jó ötlet... - aggodalmaskodott Liam.

 - Nem akarok berugni, nyugi. Csak kell valami ami csillapítja a fájdalmat...

 - Előbb eszünk! - szólt közbe Sophia ellentmondást nem tűrő hangon.

 - Igenis anyuci! - szalutált Harry gúnyolódva. - Au..

 Sajnáltam szegényt, biztos minden porcikája fájt... De nem tudtam az agyamban helyre rakni a dolgokat, hogy vajon mennyire is érdemelte ezt meg... Bizonyos mértékig igen, de nem ennyire durván kellett volna Niallnek kezelnie. Fogalmam sincs mi ütött belé, ő nem volt ilyen...

 - Kezet mosni! - terelgette a jónépet Sophia. - Mindenki!

 Akkor tűnt fel nekik, hogy hiányzik valaki, amikor már az egész bagázs eleget tett a kérésnek és az asztalnál vártuk a finomságokat. Egy szék üresen tátongott... Niall helye.

 - Elmegyek, megnézem mi van a hősszerelmesünkkel. Képtelenség, hogy pont ő kihagyja a kaját. - állt fel Zayn az asztaltól. 

 Vártunk öt percet. Majd tizet. Már kezdtünk aggódni, amikor Zayn úgy negyed óra távollét után, visszatért... de egyedül.

 - Öhöm, Zayn. Azt hiszem elfelejtetted, hogy Niallért indultál - viccelődött Louis.

 - Haha. Nem jön. Szégyelli magát, és hiába győzködtem, hogy jöjjön, azt mondta inkább kihagyja. 

 Körülbelül mindenkinek ugyanaz a gondolat fogalmazhatódott meg a fejében: Ha Niall nem akar enni, akkor ott már tényleg gondok vannak. 

 A  vacsorát teljes némaságban fogyasztottuk el. Szinte ollóval lehetett volna vágni a feszültséget. Az étkezés befejeztével Sophia felállt, és elkezdte leszedni az asztalt.

 - Hozom a tortát. 

 - Várj segítek! - ajánlkoztam. 

 - Te csak maradj a seggeden, majd Perrie segít! - szólt rám szelíden.

 - Nem fogok belehalni - kezdtem el én is összeszedegetni a piszkos tányérokat.

 Amikor lepakoltunk a konyhába és összeszedtük a tortázáshoz szükséges dolgokat, Sophia felém fordult.

 - Hogy vagy?

 - Kutya bajom, nem estem nagyot.

 - És lelkileg? - nézett a szemembe.

 - Összezavarodtam. Nem tudom mit gondoljak, nem ilyennek ismertem meg...

 - Mert nem is ilyen! - vágta rá. - Én is meglepődtem, meg szerintem ő is. Biztos pont úgy össze van zavarodva, mint te és azt se tudja mit csinál. Csak az érzései irányítják... mert szerelmes!

 - De ez nem mentesíti semmi alól! - csattantam fel. - Nem viselkedhet így!

 - Persze, hogy nem, igazad van. De egy dologra megkérlek. Adj magatoknak időt, oké?

 - Oké. - adtam meg magam.

 Sophia meggyújtotta mind a 21 gyertyát, majd felemelte a tortát. Asszem eljött az a pont ami után már nem tudok titkolózni. Ha eddig nem is, most biztosan rájötettek, hogy mikor is játszódik a történet, és ki is vagyok valójában... De már mindegy is. Nem érdekel ki tudja, s ki nem, csak be akarom fejezni ezt a történetet, hogy megnyugodjon a lelkem.

 Szóval ott tartottunk, hogy Sophia megfogta a tortát, én meg a tányérokat és a villákat, majd kivonultunk az étkezőbe. 

 - Boldog szü-li-na-pot, boldog szü-li-na-pot... - kezdte énekelni Sophia, mi meg nyomban csatlakoztunk hozzá. A másodperc tört része alatt kiszúrtam az ajtófélfának támaszkodó személyt, de úgy látszik ezzel egyedül voltam.

Amikor befejeztük az éneklést, Niall megszólalt. 

 - Boldog szülinapot haver. Csatlakozhatok én is? - hangja erőtlen volt és halk, mégis az egész szoba megmerevedett a szavai hallatán.

 - Persze! - kapott észbe Liam pár másodperces kihagyás után. - Foglalj csak helyet. 

 - Na mi van, csak nem megérezted a torta illatát? - nevetett fel Louis, de mivel kapott cserébe jópár szúrós pillantást, inkább elhallgatott. 

 Niall leült az enyémmel srégen szemben lévő üres székre, én meg gyorsan befejeztem a tányér osztást, s ugyanígy tettem a saját helyemmel. Lehorgasztottam a fejem, ügyeltem rá, hogy még véletlenül se nézzek rá. Rettegtem a pillantásától... féltem, hogy nem tetszene az amit benne látok.

 Amint befejeztük az édességet, kezdődhetett a buli. Felvillantak a fények, elindult a zene, s előkerültek a szeszes italok is. Nem igazán voltam bulizós hangulatomban, így csak bekucorodtam a hatalmas ablakpárkányba. Felhúzott térdeimre hajtottam az állam, s szemléletem az eseményeket. Az emberek egy-egy pohárral a kezükben, csapatokban beszélgettek, vagy épp felköszöntötték a szülinapost. Látszólag mindenki jól érezte magát... egyet kivéve. Niall lehorgasztott fejjel, a gondolataiba merülve bámult a pohara fenekére. Hatalmas volt a kísértés, hogy odamenjek hozzá, de nem tehettem meg. Ki tudja hogyan reagálna. Láttam a fejemben mind a két végletet. Azt, ahogy a karjába kap s megcsókol... meg azt is, ahogy durván elküld melegebb éghajlatra. Az utóbbit nem biztos, hogy túlélném, így nem kockáztathattam. 

Liam zökkentett ki a gondolatmenetből, ahogy lehuppant mellém a párkányra.

 - Hé, mit keresel itt? Ez a te partid, élvezd ki! - szóltam rá, de ő csak magvonoggata a vállát.

 - Egy picit kibírják nélkülem. Csak gondoltam beszélgethetnénk. 

 - Miről? - kérdeztem, pedig pontosan tudtam miért jött.

 A fejével egy aprót bökött az egyedül álldogáló Niall felé.

 - Figyelj, nem fogok neked lenyomni itt egy hosszú, szép szöveget, csak egy valamit szeretnék neked elmondani. Hogy szeret téged. Ha még nem jöttél volna rá, halálosan szerelmes beléd, és azért csinálja ezt a sok hülyeséget, mert képtelen összerakni az érzéseit azzal, hogy megcsaltad. Szerintem szegénynek teljesen össze van kutyulódva a feje, és fogalma sincs mihez kezdjen... hogy melyik érzésének engedjen, mert hol az egyik, hol a másik hatalmasodik el rajta.

 Ismerős volt ez a szöveg.

 - Ti összejátszottatok Sophiával mi?

 - Mi?! Dehogyis! Mert ő is ezt mondta? - kerekedett el a szeme.

 - Aha, de akkor úgy látszik ez csak valami pár telepátia. - nevettem el magam.

 - Vaaagy... csak az igazság! - kacsintott rám, majd feltápászkodott. - Na én vissza is megyek, csak ennyit akartam. Lehet, hogy érdemes lenne ezen elgondolkoznod. 

 Bólintottam egyet, majd hirtelen eszembe jutott valami.

 - Sajnálom, hogy nem tudlak ajándékkal megköszönteni, mert Louis egy vidámpark közepén jelentette be, hogy ide jövünk.

 - Mégis mit kerestetek egy vidámparkban? - ráncolta össze a szemöldökét zavartan, de aztán csak legyintett. - Ahh, mindegy is, Louist úgysem fogom megérteni soha. Semmi baj Kami, már annak őszintén örülök, hogy itt vagy.

 Lehajolt hozzám, esetlenül megölelt, majd visszatért a többiekhez.

 Ismét Nit kezdtem bámulni. Azon kívül, hogy időközben megürült a pohara, ugyanúgy nézett ki, mint néhány perce. Ugyanaz a lehajtott szomorú fej, ugyanazok a leesett vállak. Szemügyre vettem minden egyes porcikáját, s megint rám tört, hogy mennyire borzasztóan hiányzik. Vajon van igazság abban amit Liamék mondtak? Tényleg szeretne még... ?

Ha igen, akkor sem szabadott volna olyan durván nekiesnie Harrynek... Soha nem képzeltem volna, hogy tud ilyen erőszakos lenni... 

Most vettem csak észre, hogy átcserélte az ingét. Már semmi nem emlékeztett rajta, hogy mit tett... csak az agyamban lévő képek, de az pont elég volt.

És a csók amikor elájultam? Az miért volt, ha előtte, meg konkrétan azt sem akarta, hogy itt legyek? Aggódott volna? 

Ezt már egyszer bejátszotta, csak akkor teljesen más volt a helyzet. Akkor jöttünk össze... Az emléktől megint sírhatnékom támadt. Mennyire gyönyörű volt az a csók... az a bolond spontán randi. Vissza akartam menni abba az időbe, amikor még nem romlottak el a dolgok. Csak vissza akartam menni és úgy csókolni, mint akkor...

Néztem a szája vonalát és hihetetlen késztetést éreztem, hogy odamenjek hozzá... hogy az ajkaimat az övére tapasszam, úgy, hogy nem érdekel mi lesz a következménye. 

A lábam épp teljesíteni készülte az agyam akaratát, amikor olyan valaki ült le mellém, akit szintén nem tudtam hova rakni. Sajnáltam is, de közben még mindig haragudtam rá. 

 - Szia. - szólt halkan Harry.

 - Szia. - egy kérdés zakatolt szüntelenül a fejemben: Miért van itt? - Hogy érzed magad?

 - Pocsékul.

 - Sajnálom... De ugye tudod, hogy valamennyire megérdemelted? 

 - Persze. Egy faszfej voltam. Sajnálom...

 - És még szépen fejezted ki magad. - mondtam, de közben egy kis hang azt üvöltötte: BOCSÁNATOT KÉRT!

 A kijelentésemre erőtlenül felnevetett. 

 - Nem tudom, mit képzeltem... -komorodott el. - Egyszerűen csak von... Ahh, mindegy. Elmegyek leteszem a csinos kis pofikámat pihenni, hogy hamar újra olyan szép legyen, mint előtte. 

 Félmosolyra húztam a szám. Igen, tipikus Harry.

 - Még mindig borzasztó vagy! És ne hidd, hogy ezzel most minden meg van bocsájtva!

 Figyelmen kívül hagyta az utolsó mondatomat, s csak annyi válaszolt. 

 - Te meg még mindig észvesztően szexi vagy. Jó éjt! 

 Majd mielőtt kettőt pisloghattam volna, el is tűnt a szemem elől. Csak néztem utána, és elgondolkoztam a hallottakon. Bocsánatot kért és szexinek nevezett. Hmm. Viszont soha nem tudtam meg, hogy mit rejtett az a félbehagyott mondat... 

 A tekintetemmel újra Niallt kerestem, de ő nem volt ott, mint előtte. Körbenéztem a táncoló, mulató embereken, de még véletlenül sem pillantottam meg a szőke üstököt.

Jajj, ne, lehet, hogy meglátott minket Harryvel!

Kerestem valakit a közelben akit ismerek... 

 - Louis! - kiáltottam rá a fiúra. - Nem láttad Niallt? 

 - Úgy talán húsz perce ment el arra. - mondta, majd a folyosók felé mutatott.

 - Köszönöm.

Nyomban el is indultan az adott irányba. Mégis mi a szart csinálok? Fogalmam sem volt, de tudtam, hogy ezt kell tennem. Megkeresnem, és letisztáznom vele a dolgokat.

Róttam a folyosókat, bár nem tudtam pontosan hova megyek, csak a lábam irányított. Bíztam az ösztöneimben. 

Egy hangot hallottam, az egyik szobából jött. Gitárszó és énekhang. Niall! Megszaporáztam a lépteimet, s megálltam a résnyire nyitott ajtó előtt. 

Az ablaknál ült, nekem háttal. Gitárja a kezében és csak énekelt, beleadva minden érzelmet, minden fájdalmat, ami benne volt.

Soha nem hallottam még azt a dalt előtte, de valami csodálatosan gyönyörű volt, főleg így, hogy az ő megnyugtató hangja egyedül tudott érvényesülni.

 - I haved love you, since we were 18...

 "Szerettelek mióta 18 -ak voltunk" Könnyek gyűltek a szemembe... 18 vagyok, ez akár rólunk is szólhatna. 

 - Long before we both thought the same things. 

To be loved, to be in love

All I can do, is say that these arms were made for holding you

I wanna love, like you, made me feel

When we were 18.

 Potyogtak a könnyeim. Az egész dal át volt itatva a belsőjében lakozó dolgokkal, nekem meg majd megszakadt a szívem. 

Megállt egy pillanatra, sóhajtott, majd ha az lehetséges, még szívbemarkolóbban folytatta.

 - We took a chance

God knows we tried

 "Adtunk neki egy esélyt, Isten tudja, hogy próbálkoztunk" 

Akárcsak mi, de nem jön össze...

Behunytam a szemem, s némán sírva hallgattam, ahogy a világ legangyalibb hangjával kitárja a lelkét. 

 - So kiss me where I lay down, my hands press to your cheeks

 "Szóval csókolj meg, ahol lefekszem, a kezem az arcodra teszem"

Én is akarom... Miért nem lehet olyan, mint régen...

Teljesen beleéltem magam a dalba, behunytam a szemem és azon kaptam magam, hogy az utolsó refrént már vele éneklem, kiadva magamból az összes odabent kavargó érzést.

 - ...when we were 18. - fejeztük be közösen, engem meg fejbekólintott a tény, hogy lelepleztem magam. 

 Felnyitottam a szemhéjam, s egy elkerekedett, kék szempárral találtam szembe magam.