25. rész: Foglalt

Harryvel csókolózni maga volt a megtestesült mennyország. Sokszor elképzeltem milyen lesz ez a pillanat, de azok mind csak halovány megközelítései voltak a valóságnak. Közel sem olyan volt, mint az első alkalommal. Akkor csak úgy megtörtént, minden vágy és érzelem nélkül, több tízezer ember előtt. Most meg csak mi voltunk, és szenvedélytől túlfűtött levegő. Úgy illettünk össze, mintha ezt a két testet csakis egymáshoz tervezték volna az égiek. Minden egyes mozdulatunk egybe hangolt volt, s ösztönös. Nem tudtunk betelni a másikkal, s a kezünk folyamatosan fedezte fel egymás testrészeit.

A haja volt a kedvencem. Nem győztem végigfuttatni rajta az ujjaimat olyan puha volt. Akár egy bárány... Ő volt a báránybőrbe bújtatott farkasom. 

-Kamilla... -nyögte a számba, majd a keze levándorolt a combomhoz, hogy alányúlva felhúzzon az ágyékáig. Már az teljesen felizgatott ahogy kimondta a nevemet, de amint megéreztem hozzám simuló dudorodó nadrágját, mindent elfelejtettem... azt is, hogy barátom van. Most nem volt hely a gondolataimban Niallnek. Most csak Harry volt. 

 Két lábammal a derekát, kezeimmel pedig a nyakát karoltam át, hogy olyan közel huzzam magamhoz amennyire csak lehet. 

-Kívánlak... -harapta meg az alsó ajkamat, majd a szája felfedező útra indult a nyakamon. Hátra vetettem a fejem, s úgy adtam át magam az élvezetnek. Égett, és bizsergett a bőröm minden egyes felülete ahol hozzám ért. Többet akartam belőle... mindennél többet. 

Lassan az ágyhoz sétált velem, miközben egy pillanatra sem szakította meg a csókáradatot. Leereszkedett a széléhez és olyan óvatosan fektetett le rá, mintha egy porcelán baba lennék. Fel sem tudtam fogni, hogy ő ilyenre is képes. Ez a gyengéd mozdulatsor teljesen ellentéte volt az előbbi vad lényének. Két lába közé vette a combjaimat úgy térdelt fölém. Egyik kezével kitámasztotta a testét és rám hajolt, a másikkal meg a hajamat simította ki az arcomból.

-Gyönyörű vagy. -cirógatott meg.

Csak bámultam smaragd íriszeit. Még hogy én vagyok gyönyörű. Neki minden porcikája olyan szép volt, hogy arra már nem is lehetett mást mondani. A göndör haja, mi a megszokottnál már egy kicsit hosszabb volt. A gödröcskéi, és a szája, ami féloldalas mosolyra húzódott. A tetoválásai mik befedték mindkét karját s a mellkasát, ahova most belátást engedett az ing. Egyszerűen tökéletes volt. 

Arrébb húzta a felsőm nyakát amennyire csak engedett az anyag, s az apró domborulataimra lehelt egy-egy csókot. 

-Harry... Kérlek... -szökött fel egy sóhaj a mellkasomból a gyönyörtől. Azt akartam, hogy menjen tovább. Azt akartam, hogy csinálja. Nem érdekelt senki és semmi, csak ő. Le akartam vele feküdni. Újra...

Csattant a zuhany kabin, mi meg szétrebbentünk. Hirtelen megtört a minket körül ölelő burok, s beáramlott a külvilág, mellyel együtt pofán csapott a valóság, hogy mit is tettünk. Harry olyan sebességgel pattant le rólam mintha puskából lőtték volna ki, és én sem tétlenkedtem. Azonnal felültem az ágy szélére és igazgatni kezdtem a ruhám meg a hajam. Zihálva próbáltunk levegőhöz jutni, mert mindketten tudtuk, hogy Anna bármelyik pillanatban kiléphet a fürdő ajtón. Ami nem is történt másként. Néhány perc elteltével vizes hajjal érkezett meg. Kicsit összeráncolta a szemöldökét zavarodottságában, ami érthető is volt, ugyanis alig fél órája búcsúzott el a barátjától. Nem voltam jó a gázos szitukban, de most gyorsan kellett rögtönöznöm és szerencsére kivételesen nem hagyott cserben a reflexem. 

-Harry csak beugrott lefekvés előtt egy jó éjt puszira. -ez még magamnak is döfés volt. Jó éjt puszi mi? Csak nem mindegy, hogy kinek...

 De szerencsére Anna bekapta a horgot. Őt csak az érdekelte, hogy egy mondaton belül szerepelt Harry és a puszi szó. Pedig pocsékul hazudok, de ettől a sráctól vakul, süketül, bolondul, úgyhogy nem vette észre, hogy megremegett a hangom. 

-Nem bírtad ki nélkülem mi? -kuncogott és már Harryn is csüngött. 

Teljesen kiszáradt a szám és összeszorult a torkom. Vegyes érzelmekként keveredet a bűnbánat és a féltékenység. Féltékeny voltam, mert elvette a helyemet. És bűntudatot éreztem, mert igazából én vettem el az ő helyét. Iszonyat nagy harcot játszottam magamban az érzelmeimmel. Egyik részem vissza akarta vetni magát Harry karjaiba, a másik meg legszívesebben meg nem történté tenné az eseményeket. 

Bebújtam az ágyba, s szinte teljesen magamra húztam a takarót. Nem akartam látni ahogy ők jól szórakoznak. A fülemet viszont nem tudtam betapasztani, így csókok hangos cuppogása közepette aludtam el.

Ez után minden csak bűntudat, és feszengés volt. Nem találtam a helyemet. Képtelen voltam Niallel úgy viselkedni, mint azelőtt. Nem tudtam úgy megcsókolni, vagy a szemébe nézni, hogy ne érezzem belül azt a keserű, piszkos érzést, hogy megcsaltam. Próbáltam normálisan viselkedni, mintha nem történt volna semmi, de ez nem ment, a lelkiismeretem sosem hagyott nyugodni. Tisztáznom kellett magamban a dolgokat, hogy most ezek után miként is lesz. Az amit Harry mellett éreztem, felül múlt minden korábbit, de közel sem voltam benne olyan biztos, hogy képesek vagyunk mindketten eldobni meglévő kapcsolatunkat a másikért.

 Mert szerettem Niallt. Még ezek után is. De a testem továbbra is Harry után áhítozott.

Beszélnem kellett vele. Beszélnem kellett Harryvel a jövőnkről. Arról, hogy ő is érezte-e ugyanazt a lángot ami bennem égett. Hogy akarja-e ezt egyáltalán folytatni vagy megint csak szórakozik.

Ami azt illeti, túl igazinak tűnt minden ahhoz, hogy csak játék legyen... A féltékeny, fájdalommal teli tekintete amikor Niallel voltam. A sóvárgó pillantási, amivel mindig rám nézett, és a mindent elsöprő szenvedély, ahogy megcsókolt. Túl jó színésznek kéne lennie, hogy ilyen érzéseket mutasson. Hiszem, hogy én is jelentek neki valamit, és talán működhet közöttünk minden, éppen annyira, mint a kémia. 

Reggel fel is kerestem a szobájában. Ez volt szinte az első dolgom miután kinyitottam a szememet. Reménykedtem benne, hogy ilyenkor még egyedül találom, és tudunk kettesben lenni. 

-Beszélnünk kell. -szóltam rögtön, amint egy szál alsóban ajtót nyitott.

Erre a látványra nem számítottam. A földbe gyökerezett a lábam, s levegőt is elfelejtettem venni a csodálatos tetoválásokkal díszített mellkasa láttán. A haja kócosan, össze-vissza állt, szája duzzadtan, rózsaszínem fénylett, s az arca is kipirult. Észvesztően szexin mutatott, s nagy akaraterő kellett hozzá, hogy ne ugorjak rá. 

-Most nem érek rá. -lökte oda durván. 

-Miért mit csinálsz reggel nyolckor? 

Aztán beugrott. Anna ágya üres volt mikor elhagytam a szobát.

-Jó szórakozást... -és már sarkon is fordultam.

Oké, ő a barátnője meg minden, de akkor is... A tegnap...?

Kellett valami gyógyszer a mardosó féltékenységre. Az a gyógyszer pedig Niall volt. Legalábbis akkor még azt hittem...

 Beosontam Niall szobájába, és lovagló ülésben felültem a hason fekvő fiú hátára.

Azért mertem ezt megcsinálni, mert résnyire nyitott szemei igazolták, hogy már nem alszik, csupán csak henyél. 

-Na mindjárt meglátod hercegnő kivel húztál ujjat -nevetett jóízűen. A másik oldalára gurult, minek következtében én leborultam róla, és ő kihasználva meglepődöttségem, máris maga alá gyűrt. 

"Hercegnő". Ez Harry szavajárása. És pont úgy hajol főlém, mint ahogy tegnap ő tette.

Lágyan megcsókolt, de ezek nem azok az ajkak voltak amire jelen pillanatban vágytam.

Mardosni kezdett a bűntudat, hogy miközben vele vagyok is Harry jut eszembe.

-Hé, mi a baj kedvesem? -aggodalommal teli hang könyörgött, hogy a szemébe nézzek. De nem tudtam. Képtelen voltam rá. Csak el akartam neki mondani a történteket. Meg akartam szabadulni a tehertől ami szívemet nyomta. Ő is érzi, hogy valami nem okés, azért kérdezett rá. Most kéne tudatnom vele... 

Viszont akkor elveszíteném, és én nem akarom elveszíteni. Nem akarom látni, ahogy csalódik bennem...

-Semmi, csak... Hiányoztál. -csókoltam vissza lesütött szemmel. Nagyobb dög voltam, mint bárki abban a pillanatban.

Egész délelőtt nem volt alkalmam beszélni Harryvel az incidensről. Délután indultak stúdiózni, úgyhogy gyorsan kellett elcsípnem.

-Most már tényleg beszélnünk kell! -húztam félre a folyosón ahogy összefutottam vele. 

-Nem érek rá, sietek. -vetette oda bunkón. Mi van veled megint Harry?

-De ez nagyon fontos! 

-Ez meg fontosabb nálad. -és faképnél hagyott.

Kösz. Ez kedves volt.

Kezdtem azt hinni, hogy valami nem stimmel Harry viselkedésében, és ez csak még jobban arra ösztönzött, hogy tisztázzam vele a dolgokat. 

A srácok elmentek stúdiózni, Anna meg Sophiával vásárolni. Hívtak engem is, de tudjátok, hogy akkor megyek csak ha rángatnak. Önszántamból soha. 

Szóval egyedül maradtam. 

Annyiból utáltam egyedül lenni, hogy ilyenkor mindig elárasztottak a gondolatok. Ami most rengeteg volt, és nem túl derítőek. 

Szinte rögtön agyamba hasított a tudat, hogy én nem ez a lány vagyok. Mi a szart csinálok? Futkorászok itt Harry után, miközben nagyon nem ott lenne a helyem. Mikor lettem én ekkora ribanc? Mióta vagyok olyan, hogy megcsalom, őt, aki a legtökéletesebb számomra, akire egész életemben vártam? 

Azelőtt mikor csináltam volna ilyet... ? Soha. Ráadásul a legjobb barátnőm pasijával... Undorító egy ember vagyok. Régen elítéltem az ilyet, de most belecsöppentem ebbe a szituációba, és képtelen vagyok belőle kimászni. Rabul ejtett. 

És mi lesz, ha Harry velem akar lenni? Hogyan fogom megmondani a legfontosabb emereknek az életemben, hogy elárultam őket?

Pedig el kell mondanom. Akkor is, ha Harrynek mindez ennyi volt. Nem élhetek így, hányingerrel, folyton szorongva, hogy megtettem, és riadtan várva, mikor derül ki az igazság. Legszívesebben kiradíroztam volna a tegnapi napot az életemből. 

"De a múlt nem rajzolva van, hogy csak úgy radírozni lehessen. Tintával van papírba vésve."

Pontosan Harry. Nem tudom meg nem történté tenni az eseményeket akármennyire is szeretném, tehát azt sem kerülhetem el, hogy a tudomásukra hozzam. Valószínűleg örökre eltaszítom őket magamtól, amin nem is csodálkoznék, de muszáj megtennem... Akármennyire nehéz is.

Mielőtt még meggondoltam volna magam, pötyögtem egy SMS-t Annának.

Siess haza kérlek, mondanom kell valamit! Fontos! 

xx K

Remegő kézzel dobtam félre a telefont. Niallel ezt nem tudom megtenni. Összeroppanna... Meg én is.

Nem, nem, nem... Erre képtelen vagyok. Megbántani azt aki a napsugaram... Azt aki bármit feláldozna értem. Inkább örlöm magam a végtelenségig, de nem szerezhet róla tudomást!

Ki kellett szellőztetnem a fejem, és levezetni a feszültséget. Nem bírtam a négy fal között bezárva. 

Átöltöztem kényelmes ruhába, majd London utcakövére lépve iramodtam neki. Nem érdekelt, hogy ezt szabad-e vagy sem, de nekem most szükségem volt arra, hogy elfussak az ismeretlenbe. 

A szobába visszaérve szúrt a tüdőm, ziháltam, és minden létező bőrfelületről folyt rólam a víz, de megérte. A mérhetetlen szorongást elmulasztott a fizikai fáradság. 

A zuhany alatt ellazultak az izmaim ezért vagy egy óráig hagytam, hogy végig szánkázzon rajtam a forró zuhatag. Éreztem a tagjaimban a fájdalmat, és perzselt a víz, de legalább nagyjából ki tudtam üríteni a fejemből a mocskomat, és ez volt a lényeg. Legalábbis egészen addig amíg ki nem léptem a fürdő ajtaján. 

 Harry támasztotta a szemben lévő falat. Már nem akartam vele beszélni, csak elfelejteni örökre. Nem kell a csókja, ha ezzel mások lelkébe tiporok. 

Vagy mégis? 

Tettem egy bizonytalan lépést felé, mire ő ellökte magát a faltól s máris a karjaiba kapott. Mohón tapasztotta rá a száját a enyémre, én meg boldogan adtam át magam az ismerős érzésnek. 

Kicsit sem finoman játszadozott az ajkaimmal, amit én hagytam, teljesen átadtam neki az irányítást.

Megharapta az alsó ajkam, kicsit kihúzta a fogaival, majd elengedte s gúnyos, kaján mosolyra húzta a száját.

-Csak azért jöttem, hogy ne zargass többet. 

-Hogy micsoda?! -szavai teljes ellentétben álltak tettével. Kikerekedett szemekkel, hitetlenkedve léptem el tőle.

-Jól hallottad. Nem kellesz nekem, csupán egy trófea voltál. Idegesített, hogy együtt vagytok Niallel. Fogalmam sem volt mit eszel benne. Oda voltál érte, én meg nem érdekeltelek. Ilyen még sosem fordult elő velem. Elhatároztam hát, hogy elcsábítalak. Kihívás voltál, nem adtad könnyen magad, de pont ez tetszett benne a legjobban. És lám már másodszorra tartom fogságban az ajkaidat. Nyertem.

 Jobban fájtak fagyos szavai mintha arcon csapott volna. Akkor minden csak megjátszás volt? Belenéztem a gonoszan villanó kígyószembe, és megkaptam a választ. Igen, ő mindig is ilyen volt, és a szerethető éne nem létezik. Az csak egy álca volt, hogy becserkéssze áldozatát. És én bedőltem neki. Megint.

-Egyszóval csakis azért kellettem, mert nem vagyok szabad? -suttogtam teljesen letaglózva. 

-Pontosan. 

"You only want me, cause I'm taken..."

A fenébe, hogy mindig bejönnek a dalaik...