35. rész: Apák lányai

  Arcomról még ilyen távolságból is tisztán leolvasható volt a döbbenet. Egy darabig még néztem mozdulatait, ahogy féloldalas, kissé hamiskás mosolyra húzza a száját, zsebébe süllyeszti a telefonját, és újra rám emelve a tekintét ajkaival csak két szót formáz némán: "Később hercegnőm", majd hátat fordítva nekem ismét a közönségnek szenteli figyelmét. Gondolatok százai kergették egymást a fejemben. Lepillantottam a még mindig kezemben tartott készülékre, hogy megbizonyosodjak róla nem csak a képzeletem szüleménye volt az elmúlt néhány másodperc. És tényleg nem. Ott virított az a két mondat feketén fehéren. Harry szavaira még annál is jobban rákaptak az emberek, mint az enyémre, és nem mondom, hogy teljes mértékben eloszlatta a kételyeket. Okos kis tweet volt, azt meg kell hagyni, mert míg az utóbbi mondatával azt sugallta, hogy Niallé a pici, addig az elsőt kétértelműen a rajongók képzeletére bízta, hisz akármelyik apajelöltet vesszük alapul, mind ott énekelt a színpadon. Ezentúl mindenki azt gondol, amit akar és nekem ennyi elég is volt belőlük. Nem igazán foglalkoztatott már mit beszélnek, az legyen innentől kezdve a Modest gondja, én megtettem mindent amit lehetett, sőt még többet is, azok után ahogy bántak velem.
Engem csak az érdekelt, amit a poszt nekem, és igazából elmondott. Vagyis, hogy habár ő az apa, mégis elfogadja a jelenlegi helyzetet, és nem akarja többé kisajátítani a csöppséget, hanem teret enged Niallnek is. Ez a gesztus mindennél többet jelentett Harrytől. Jut majd ott hely mindkettőjüknek.
Megmosolyogtatott ez a gondolat, és ettől fogva teljes rózsaszín ködben vártam a levonulásukat. Át akartam velük beszélni a dolgokat.
Csak mi hárman.
Vagyis pontosabban négyen.
  Amint lesétáltak a színpadról, s megbizonyosodtam róla, hogy kíváncsi tekintetek nem látnak, rögvest Harry nyakába borultam.
  - Köszönöm - suttogtam a mellkasába fúrva az arcom.
Megsimogatta a hajamat, majd néhány puszit hintve rá így szólt.
  - Végre újra a karjaim közt tarthatlak...
  Újra...
  - Mikor is bocsájtottam meg neked? - néztem fel rá kérdőn, de egyben bujkáló mosollyal, ugyanis egy cseppnyi haragot sem éreztem már iránta.
  - Nem tudom - vonta meg a vállát teli vigyorral. - De mostanra biztosan.
  És valóban. Nem tudtam haragudni rá mióta kiállt a pici mellett. Ez minden rossz tettét kiváltotta.
  - Khmm.
Harryvel lemerevedtünk. Minél hamarabb elejét kellett vennem a konfliktusnak, így a félreértés elkerülésének érdekében gyorsan megelőztem Niallt.
  - Csak nézed meg mit írt ki Harry!
A barátom eleget tett a kérésnek, majd az arcára kiült a teljes zavarodottság.
  - Oké, ezzel én most nem tudok mit kezdeni - vallotta be őszintén.
  - Miért nem? Hát nem érted? Végre elfogadott téged, mint apa!
  - Kincsem én azt értem - nézett a szemembe. - De honnan tudjuk, hogy igazat beszél? Lehet csak a rajongók kedvéért hazudta ezt, vagy épp egy újabb átverés, hogy később ismételten a lelkedbe tiporjon. Elegem van a szeszélyeiből, és hogy azt hiszi szórakozhat velünk! Nem bízom benne! Nem engedem, hogy többet bántson és miatta lássalak szenvedni!
  Értettem miről beszél, hisz én is ugyanezt éreztem vele kapcsolatban. Nem hagyom, hogy többet Harry miatt szenvedjen... Viszont érzem, hogy ez most más! Harry többet nem tud becsapni. Vagy mégis?
  - Haver, lehetne, hogy ezt valami kevésbé forgalmas helyen beszéljük meg? Ígérem, őszinte leszek...  - szólt közbe Harry, furcsamód megértően, kicsit sem felkapva a vizet Niall bizalmatlan és durva szavain.
Niall némán bólintott.
  - Hol, mikor?
  - A szobátokban? Nálam Anna egy cseppet behisztizne a témától.
  - Oké. Majd kopogj!
  - Ne aggódj, kicsit sem vagyok kíváncsi az ágytornátokra - szúrt oda Harry egy gúnyos vigyort, és mielőtt bármelyikünk is visszavághatott volna, eltűnt a szemünk elől.

  Niall fel-alá sétálgatott a szobában, miközben én kigombolt farmerban (egy idő után nagyon tudja nyomni a hasamat), ültem az ágyon, s próbáltam nem elszédülni a bámulásában.
  - Szerinted hol a fenében van már? - fakadt ki. Képtelen volt bármit is csinálni, Harry kiszámíthatatlansága kiidegelte.
  - Nyugi, biztos mindjárt itt lesz. Megígérte!
  - Ja, azt is megígérte, hogy nem  szeret beléd!
  Elkerekedett a szemem.
  - Hogy mii?!
  - Még a legelején. Amikor kezdtem beléd zúgni, biztosított, hogy ne aggódjak, ő soha az életben nem lenne képes szeretni téged. Azóta történtek is dolgok... És most tessék!
  - Állj, állj, állj! Mi tessék? Harry nem szerelmes belém.
  Még a puszta feltételezés is nevetséges volt.
Niall felvonta a szemöldökét és jelentősségteljesen nézett rám.
  - Láttad te hogy néz rád?! Konkrétan minden egyes alkalommal felfal a szemével, és amikor együtt vagyunk, az arca fájdalommal vagy gyűlölettel teli.
  - Niall. Ő maga mondta a szemembe, hogy csak játszott velem - jelentettem ki a legnagyobb komolysággal. Nem láttam valóságalapját Niall állításának.
  - Akkor talán. De azóta olyan biztos, hogy szerelmes, mint ahogy itt állok!
  - Ki szerelmes kibe?  - lépett be az említett. Persze, hogy nem kopogott.
  - Hát az biztos, hogy te nem Annába... - forgatta a szemét Niall.
  Harry aféle leszarom stílusban megvonogatta a vállát, majd témát váltott.
  - Szóval a kisfiam...
  - Hé, azt hittem azt jössz elmagyarázni, hogy nem sajátítod ki, erre máris úgy kezded: "a kisfiam" - rajzolt macskakörmöket a levegőbe gúnyosan a szöszi. Láthatóan egyre jobban felidegesítették a dolgok. - Amúgy meg ki mondta neked, hogy fiú lesz?!!
  Még meg sem emésztettem a "Harry esetlegesen szerelmes belém" témát, de már bele is csöppentem a következőbe. Csak kapkodtam a fejem, nem tudtam köbetni az eseményeket.
  - Csak tudom - vont újból vállat Harry.
  - Ahh, szóval csak tudod?! Mi ez valami apai megérzés? - gúnyolódott vele. - Szerintem meg inkább lány lesz!
  - Ahogy mondod - vigyorodott el Harry. - Tudod az igazi apák érzik az ilyesmit - és hogy még ennél is jobban felhúzza Niallt, rá is kacsintott.
  - Kamilla, az anyai megérzés mit súg?
  Várakozóan néztek rám, miközben én próbáltam felvenni a veszekedés fonalát.
  - Öhm, nem is tudom... Én a kezdetektől lánynak érzem  - vallottam be bátortalanul és most rajtam volt a vállvonogatás sora.
  - Hah! - szúrt oda Niall diadalittasan.
  - Attól még lehet igazam - Harry szüntelenül csak vigyorgott magabiztosan, mintha valóban tudná a baba nemét, ami ugye képtelenség mert még nem fordult úgy a pici, hogy bárki bármit is biztosra mondjon.
  - De nem lesz!
  - Szerintem meg igen.
  - Ketten vagyunk Kamillával ellened!
  - És aztán? Ti is tévedhettek.
  - Miért te nem?! - horkantott fel Niall.
  - Nem - csak nemes egyszerűséggel kijelentette, és ő úgy is gondolta.
  Egy szőke hajzuhatag dugta be a fejét az ajtón.
    - Fürödni készülök, nincs kedved velem tartani? - Anna egyenesen Harryhez intézte szavait, minket figyelemre sem méltatott.
  - Máris megyek édes.
  Édes?!! Mégis mióta becézgeti Annát?
  - Majd meglátjátok, hogy fiú lesz,  pont olyan jóképű, mint az apja - kacsintott ránk egy utolsót és kisétált a nyitva hagyott ajtón.
Tipikus Harry.
Niallt pedig teljesen elfutotta a pulykaméreg.
  - Jól megbeszéltük amit eredetileg terveztünk! - kiáltott utána. - Köszi!
  - Talán ha nem úgy vitatkoztatok volna, mint az ovisok... - csak halkan mertem megjegyezni a véleményem, mert eléggé paprikás hangulatban volt.
  Rám nézett, a pillantása ellágyult, majd kieresztette a gőzt.
  - Igazad van, gyerekesen viselkedtünk - sóhajtott megadóan. - De akkor is nekem lesz igazam! - tette még hozzá a biztonság kedvéért, én meg csak nevetve megcsóváltam a fejem.
  - Rémes vagy.
  - Ohh, igen? - nézett rám huncut mosollyal. - És ez is rémes?
A karjába kapott és hosszasan megcsókolt.
  - Ez talán annyira nem - vallottam be fülig pirulva.

Elalvás előtt bekúszott az agyamba, hogy mennyire biztos Harry az állításában. Mármint hogy fiú lesz. Ami vicces, mert én el sem tudtam képzelni, hogy ne kislány legyen. Annyira természetesnek és magától értetődőnek vettem már a kezdetektől, hogy fel sem merült az ellenkezője. És most, így jobban  belegondolva sem érzem úgy, hogy Harry tippje fog bejönni. Egyszerűen csak tudom, hogy lány lesz és kész. Végülis az anyai ösztönök erősebbek az apaiaknál vagy nem? Meg hát... Niall is kislányt akar.
Annyira beférkőzött ez a téma a tudatalattimaba, hogy még az álmomban is visszaköszönt. Ebben a formában:
  - Apuci fázik a fülem! - nyafogta egy kétéves forma aranybarna loknis kislány.
  A szőke fiatalember leguggolt a gyerek mellé, és ráhúzta a kipirosodott fülcimpájára a sapkát.
  - Most már jobb?
  - Nem! - sejpítette a kicsi. - Így a másik fülem van kint!
  Niall megfogta a sapka bojtját, és egy mozdulattal a szemébe rántotta az egészet.
  - Na és most? - mosolyodott el szelíden.
  - Apu de béna vagy! Most nem látok!

Mosolyogva keltem fel. Hiába csak külső szemlélő voltam, de annyira megérintett a jelenet, hogy nem akart halványulni az arcomon a felhőtlen, boldog mosoly. Teljesen reálisnak láttam ezt a jövőképet, és már lelki szemeim előtt voltak a további lehetséges édes jelenetek.
Elmeséltem Niallnek ezt a csodás álmot és ő is hasonlóképp égi jelnek vette. Láttam a szemében mennyire boldoggá tette, hogy kislányt álmodtam, és az még ennél is inkább, hogy ő szerepelt benne Harry helyett. Abban a pillanatban a világ legboldogabb emberének éreztem magam.
Amíg nem jött a tévés show...

A fiúk meghívást kaptak egy beszélgetős műsorba, mivel az utobbi időben eléggé felkapta őket a sajtó, és az új albumuk is erősen készülőben volt, így igencsak érett már egy ilyen felkérés.
Niall szerzett nekem jegyet a közönség soraiba, hogy ne otthonról a képernyőről kelljen őket bámulnom, hanem én is éljem át azt a bizonyos érzést, amit egy stúdiós felvétel nyújt. Hiába tudtam, hogy én nem fogok a kamerák kereszttüzébe kerülni, mégis izgultam.
Még az utolsó pillanatokban sminkesek rohantak oda hozzájuk, hogy véletlenül se csillogjon a homlokuk a kamerában, aztán indulhatott is az élő adás.
  - Jó estét mindenkinek, ez itt az Ellen show! - előre begyakorolt tapsviharral fogadta a nézőközönség ezt a mondatot. - Mai vendégünk a világszerte ünnepelt fiúbanda, a One Direction! Mondjátok fiúk hogy bírjátok az őrületet? Világkörüli turnék, egyfolytában a nyomotokban lévő sikoltozó lányok, három egymást követő évben kiadott toplistás lemezek, melyekhez, ha jól értesültem hamarosan társul a negyedik is.
  - Igen - vette át a szót Liam - Elképesztő a rohanás, de imádjuk. Minden hátulütő és kellemetlenség ellenére nem foglalkoznánk semmi mással. Előre láthatólag novemberben jelenik meg az új albumunk, ami egy kicsikét más stílust képvisel már, mint az eddig megszokottak. Ahogy növünk, a zenénk úgy nő velünk, elengedhetetlen a változás. Megkomolyodtunk, ami tükröződik a dalokon is. Ezek a számok már mélyebb mondanivalójúak, ha fogalmazhatok úgy, felnőttesebbek.
   - Ha mindenkinek nem is, egy bandatagnak hamarosan mindenképp fel kell nőnie. Niall, milyen érzésekkel indulsz neki az apaságnak?
  Lemerevedtem a kérdéstől. Niall megfontoltan és diplomatikusan kezdett bele mondokájába, én meg habár számítottam rá, hogy előkerül majd a téma, mégis most igyekeztem nem lefodulni a székről idegességemben.
  - Először is le kell szögeznem, hogy Kamilla csodálatos lány! Elképzelni sem tudnék magam mellé jobb társat. Visszafogott, szerény, és hihetetlen nagy szíve van! - a szeme megtalált a tömegben és megajándékozott a világ legédesebb mosolyával. Ellen is felém pillantott, amitől zavarba jöttem.
  - Itt van köztünk? Kamilla kérlek állj fel egy pillanatra!
  A reflektor és a kamera rám irányult, én meg kényszerítettem remegő térdeimet, hogy felemelkedjek a székről. Félénken odaintettem egyet, de nekem köszönöm szépen ennyi elég is volt a szereplésből, úgyhogy gyorsan visszaültem.
  - Milyen kis bájos - mondta Ellen. - Nem ijedtél meg amikor megtudtad, hogy ennyire a kapcsolatotok elején és ilyen fiatalon apa leszel? Ez nagy felelősség.
  - Ami azt illeti nem. Szeretem őt, és támogatom a döntését. Fel sem merült, hogy nem akarom a picit, hisz mindem ami tőle származik az számomra csak boldogság. Szeretném, ha a baba nem szenvedne hiányt semmiben és jó apuka lehetnék. Kamillát egész kicsi korában elhagyta az apja, meg sem ismerhette, teljesen eltűnt az életükből, és be szeretném neki bizonyítani, hogy nem mindenki ilyen, hogy ennek a gyereknek nem kell apa nélkül felnőnie, mint ahogy neki kellett...
  Egy férfi felállt a széksorok között, félbeszakítva Niall mondandóját. Minden arc felé fordult, ez nem volt a tervbe kalkulálva.
  - Én vagyok a szóban forgó személy! - szólt majd szánakozva  felém fordult. - Kamilla én vagyok az apád!
  Az ájulás kerülgetett. Nem, az nem lehet... Ő nem lehet az...