33. rész: A gyerektolvaj

  Annál is nagyobb szarban voltunk, mint azt előtte gondoltam. A hír elárasztotta a világhálót, és a nyomtatott sajtót egyaránt. Természetesen mindenkit érdekelt a nagy rejtély, hogy kinek a gyermekét hordom a szívem alatt, hisz elméletileg három banda tag is esélyes volt az apai címre. Szerintük...
Engem nem is igazán érdekelt volna, hogy pletykálnak, hisz mi tudtuk az igazságot, de ahogy azt a srácok mellett már megtanultam, itt csak és kizárólag a fiúk jó híre számított, ami ezzel a babás gikszerrel kezdett elpárologni. A Modest pedig dühöngött...
- Mégis, hogy a kurva életbe gondoltátok, hogy nem közlitek velünk azt az "aprócska" tényt, hogy valamelyikőtök felcsinálta ezt a kis lotyót?!!
  A főnökük hangjába beleremegett az egész iroda, ahová behívattak minket. Niallel és Zaynnel a kanapén foglaltunk helyet, míg Lou és Liam a karosszékeket választották. Egyedül Harry maradt állva, mögöttem, a háttámlát szorítva. Szemek lesütve, ajkak szorosan zárva. Senki sem felelt. Kicsit bántott, hogy egyik fiú sem kelt a védelmembe, de nem hibáztattam őket, hisz magam sem mertem a dühtől izzó szörny szemébe mondani, amit gondoltam.
- Kérdeztem valamit!!! - ordította.
- Ti meg hogy a faszba nem vettétek észre a kilóméteres hasát... ? - dörmögte az orra alatt Harry.
A levegő megfagyott.
- HOGY MONDOD?!!
- JÓL HALLOTTAD!! KONKRÉTAN EGY FÉL GUMILABDA VAN MÁR A HASA HELYÉN, DE TI OLYAN VAKOK VAGYTOK, HOGY NEM LÁTJÁTOK AMI AZ ORROTOK ELŐTT VAN! MERT KURVÁRA LESZARJÁTOK AMÚGY MIT CSINÁLUNK, CSAK HOZZUNK ELÉG PÉNZT A KONYHÁRA!!! - még életemben nem hallottam így kiabálni Harryt. Dühöngött, és kivételesen jogosan...
- Ja és ne merd még egyszer lotyónak nevezni Kamillát!!
  A szívem egy pillanatra kihagyott. Egyik részről, pont ő szokott annak hívni... másrészt viszont mégis bevédett. Képtelen voltam hova tenni a dolgot.
- Te ne merj velem ilyen hangnemben beszélni, vagy hamar elválnak útjaink, a karrierednek pedig búcsút inthetsz!! És annak nevezem aminek akarom! Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy nem Niallé a gyerek, hisz őt ismerve, ilyen hamar nem dönt meg egy csajt sem. Vagy talán tévedek? - gúnyos mosoly ült ki az arcára, tisztában volt vele, hogy a közepébe trafált.
Mindenki hallgatott. A pasas előredőlt a széken, s az asztalon könyökölve, ujjait egymásnak támasztva várta a történetet. - Hallgatlak titeket.
- Az enyém - szólt alig hallhatóan Harry. - Még jóval azelőtt történt, hogy Niallel összejöttek volna...
- Mindjárt gondoltam - még gúnyosabb mű mosoly terült szét a gonosz arcon. A hideg kirázott tőle. - Akkor hallhatnám mi a tervetek, ha már ilyen ügyesen összehoztátok ezt a kibaszott helyzetet? - sorban végig nézett rajtunk, érintetteken. Louisn és Niallön épphogy csak átsiklott a tekintete, engem "megajándékozott" egy gyilkos pillantással, majd végül várakozóan Harryn állapodott meg.
- Bejelentjük, hogy enyém a gyerek, de Niallé a csaj. Mi mást? - jelentette ki határozottan.
- Rossz válasz. Mivel Niallé a csaj övé a gyerek is. A rajongó táborotok a felére csökkenne, ha megtudnák, hogy mi folyik itt. Csalódnának a bálványozott hőseikben. Rájönnének, hogy korántsem vagytok olyan tökéletesek, mint amit eddig sikerült elhitetnünk velük. Ezt pedig nem akarjuk. Niall add a telefonod!
Niall mellettem szótlanul engedelmeskedve a farzsebébe nyúlt, s kivette a telefonját. Már nyújtotta volna az asztal felé, amikor elé ugrott Harry és a deszkára csapva adott hangot nem tetszésének.
- NEM! Az én gyerekem, vállalni akarom!
- Drága, kicsi, Harry! Megtanulhattad volna már, hogy itt nincs olyan, hogy akarom. Az van amit én mondok! És márpedig most kitweeteljük, hogy Niall milyen izgatott, a születendő gyereke miatt.
- NEEM!!! - ordította Harry kétségbeesetten. Akaratlanul is könnyek gyűltek a szemembe a látványtól, hogy mennyire akarja ezt a gyereket. Nem gondoltam volna, hogy lesz még pillanat amikor szeretettel fogok ránézni... És mégis. Most minden porcikám imádta Harry Stylest. Nem úgy, mint férfit, hanem, mint a közelgő gyerekem apját. Hisz a belőle sugárzó apai szeretet a legjobb dolog volt, amit valaha is kaptam tőle.
Niall megragadta Harry csuklóját, majd magával szembe fordítva erősen a szemébe nézett.
- Legyen eszed. Mindenkinek jobb, ha megkíméljük magunkat a hisztériától.
Harry keményen kitépte a kezét a szorításból.
- Könnyen beszélsz! Megkaptad a lányt, oké, elfogadtam. De a gyerekemet már nem fogod elvenni, azt nem hagyom! -  üvöltötte a képébe.
- Nincs más választásunk. Hidd el jobban fog velem járni, és te megkímélheted magad a tehertől és a felelősségtől, ahogy erdetileg tervezted. Persze vér szerint örökre a tied lesz, attól nem tudlak megfosztani, de minden mást átvállalok.
- SOHA!! EZT NEM ENGEDEM!! - Harry a pillantásával szinte felnyársalta Niallt, s félő volt, hogy neki ugrik.
Szívesen közbe szóltam volna, állást foglalva valamelyikük mellett, de képtelen voltam... Természetesen Niallel akartam felnevelni a kislányt, hisz ő volt életem szerelme, Harry pedig milliónyi rosszat okozott már nekem. Mindezek ellenére mégsem lett volna szívem megtagadni tőle a saját gyerekét... hisz mégis az ővé, és egy hatalmas plusz, hogy még ennyire ki is áll mellette.
Nem tudtam melyik kezembe harapjak, de a Modest "megkönnyítette" a dolgom.
- Harry fejezd be a hisztit, ha nem engedelmeskedsz kiraklak a bandából!! Niall te meg add ide azt a telefont, le akarom végre zárni ezt az ügyet!
  Majd megszakadt a szívem, hogy látnom kellett összeomlani Harryt, a gyereke elvesztése miatt.
Niall miközben kézségesen átadta a készüléket, szelíden barátjához fordult.
- Sajnálom. Nem foglak kizárni az életéből ígérem.
- Te csak hagyj békén! - Harry gyűlölettel teli vérfagyasztó hangja még az ajtó csapódás után is a fülekben csengett.
- Majd beletörődik - rántott egyet a vállán a pasas. - Nincs választása. Ha már egyszer elbaszta, akkor meg kell hozni bizonyos áldozatokat, hogy ne a karrieretek bánja. - elmosolyodott, mint akit még szórakoztat is a dolog.
Nálam itt telt be a pohár. Akármennyire is egy bunkó amúgy Harry, ezt még vele sem tehetik meg!
- Maga egy kegyetlen és szívtelen ember! - csattantam fel. - Másokat kényszerít hazugságra, s foszt meg a boldogságtól, csak is azért, hogy a számláján pár millával több legyen! Marionett bábuként rángatja őket, hisz mit számít, hogy ők is emberek érző szívvel és lélekkel, igaz?!! Magukat semmi nem érdekli, csak a pénz, és a makulátlan hírnév! Undorodom attól ami itt folyik, és ha nem haragszik most elmegyek és megkeresem Harryt!!
  Nem vártam meg, hogy velem is ordítozni kezdjen vagy újra lekezelően bánjon, mint eddig minden esetben, hanem kiviharoztam a szobából, hasonló erősséggel becsapva magam után az ajtót, mint néhány perce Harry.
Az előcsarnokban értem utol, ahol épp távozni készült.
- Harry! Harry, várj! - kaptam el a kezét, megállásra kényszerítve.
- Mi az, mit akarsz?! Még egyszer az orrom alá dörgölni, hogy a tökéletes Niallé lett a baba?! Hadd ne ugráljak örömömben kérlek!
- Nem, ez nem így van! Mindenki úgy fogja tudni, hogy az ő gyereke igen, de ez nem azt jelenti, hogy te nem leszel épp annyira az élete része mint Niall!
- Nemrég még azt mondtad, hogy mindent meg fogsz tenni azért, hogy ne is ismerjen engem! - vágta oda csípősen.
  Emlékeztem rá... akkor mondtam amikor kiderült, hogy játszadozott velem.
- Az más volt... mások voltak a körülmények! Most kiálltál mellette, s ez nekem mindennél többet jelent... bebizonyítottad, hogy méltó vagy arra, hogy az apja legyél!
  Mindkettőnk zsebében egyszerre rezzent meg a telefon. Én nem nyúltam az enyém után, és nem is kellett, hisz az övén, még így, fejjel lefelé is ki tudtam olvasni a hazug, végleg Harry lelkébe markoló szavakat.

Nagyon izgatott vagyok a születendő kisbabám miatt! Kamilla csodálatos lány, vele akarom leélni az életem, így kicsit sem bánom, hogy ilyen hamar megajándékoz egy csöppséggel! Már alig várom, hogy megszülessen és a kezemben tarthassam a picit!!:)

  Niall tweetelte. Vagyis igazából a menedzsment, de ezt rajtunk kívül senki sem tudta.
- Már úgy is mindegy...
Hallottam a hangjában a teljes összeomlást. Soha nem sajnáltam ennyire. Szólni akartam valamit, de mire kinyitottam volna a szám, úgy eltűnt, mint a kámfor...
Csak akkor vettem észre, hogy potyognak a könnyeim amikor, Niall letörölte az egyiket s magához húzott.
- Sajnálom... Akármennyire is haragszom Harryre, még szerintem is kegyetlenség volt megtagadni tőle a saját vérét. Viszont hidd el, nem volt más választásunk! Ha nem engedelmeskedünk, kicsinálnak! Ígérem minden erőmmel azon leszek, hogy mindkettőnknek egyformán jusson ki az apa szerepből, oké?
  Hogy lehet ennyire jó? 
- Szeretlek - néztem fel a mellkasáról.
- Én is téged - a kék szempár ha másnak igen, de nekem nem hazudott. Nem szoktunk dobálózni ezzel szóval, mindketten úgy is gondoltuk.

  Az események után alig pár órával már a magángépen ültünk, a következő turné helyszín felé repülve. Harryt egy kocsmában szedték össze, teljesen kiütötte magát. Még szerencse, hogy csak másnap este lesz a koncert, úgyhogy addig bőven ki tudja aludni a balhét. Nem akartam, hogy ez történjen... nem akartam neki fájdalmat okozni... legalábbis ekkorát biztosan nem.
- Harryn gondolkozol igaz? - zökkentett ki Niall az elmélkedésből.
Bólintottam.
- Tudod - szóltam halkan - mindig is azt szerettem volna, hogy vállalja fel, s szeresse a gyerekét. Hogy habár nem vagyunk együtt, de foglalkozzon vele, és a picinek ne úgy kelljen felnőnie, mint nekem... hogy nincs mellette az igazi apja. Erre most amikor a vágyam teljesülne, elveszik tőle. Nincs igazság a földön.
- Majd én úgy törődök a babával, mintha az igazi lennék, te meg elmondod neki, hogy hogyan is vannak a dolgok valójában. Ha jól csináljuk, nem lesz neki furcsa a két apuka. Kicsiként természetesnek fogja venni, amikor meg nagyobb lesz, bizonyára megérti majd miért alakultak úgy a dolgok, ahogy. Ne félj, minden rendben lesz! - simította végig a kézfejét az arcomon.
- Csak Harry nem biztos, hogy rendben lesz... - sóhajtottam szomorúan, egy pillanatra az alkoholtól mély álomba merült fiú felé pillantva.
- Idővel megbékél majd, s beletörődik. Akkor sem lett volna sokkal másabb a helyzet, ha őt jelentjük be hivatalosan, hisz az én barátnőm vagy, valószínűleg így is, úgy is én lennék többet az aprósággal, akármennyire is egyedüliként akarja. Így legalább megkíméljük magunkat a média hisztitől. Ne aggódj érte!
  Egy puszit hintett a számra, én meg csak annyit suttogtam.
- Remélem igazad van.

- Szép álmokat kedvesem! - búcsúzott el lágy csókkal a hotel szobám ajtaja előtt.
- Jó éjt Niall! - akármennyire ragaszkodtam továbbra is a külön szobához, most nem szívesen engedtem el. Szükségem volt a biztonságot nyújtó karjaira.
Kelletlenül elváltunk, s beléptem az üres szobába. Fura volt teljesen egyedül lenni, hisz előtte mindig Annával osztozkodtam. Most már ez elképzelhetetlen lett volna, még akkor is ha nem vagyunk összeveszve, hisz ő az utobbi időben szinte sehova nem ment Harry nélkül. Úgy ráakaszkodott, mint egy pióca, és persze az is evidens volt, hogy egy ágyban alszanak.
Nem mondom, hogy hiányzott, mert amit tett, az megbocsájthatatlan, de azért nem volt kellemes belépni a rideg, sivár helyiségbe.
Fáradt voltam, s meggyötört, így egy gyors zuhany után, rögtön ágyba bújtam.
Sokáig nem tudtam elaludni, hiányzott Niall, és a nap eseményei sem hagytak nyugodni. Tele volt a fejem a Modesttel, a hazugságaival, a babával... és Harryvel.
Nem engedtek a gondolatok, és a kintről bevetődő rémisztő árnyak sem segítettek a helyzeten. De végül álomba merültem...
  Egy pincehelyiségeben találtam magam. Ketrecbe voltam zárva. Sötét volt, semmit sem láttam, csak panaszos nyögéseket hallottam a közelből. A ketrec belsejéből...
Először nagyon megijedtem, hogy valami fenevaddal vagyok összezárva ami egy harapással ketté roppanthatja a testem. De aztán elmosódott, emberi szavak kezdtek formálódni a sötét némaságban.
- Neem... Nem, veheted el... - hallottam az erőtlen beszédet. - Ő az én gyerekem...
  Ismerős volt a hang, így bátortalanul, de araszolni kezdtem a személy felé. Ahogy közeledtem hozzá, úgy vettem ki a földön fekvő alak körvonalait.
Mellé értem, és valóban ő volt, akit sejtettem. Harry... a szíve helyén egy hatalmas lyukkal, amiből folyamatosan szivárgott a vér, le a betonra. Haja elterült a padlón, csimbókokban állva a vértócsától.
- Nem engedem, hogy elvegyétek... Az én kisfiam... - nyöszörögte.
Felsikoltottam.
- Valaki segítsen!!! Kérem, valakiii!!!
A rácsokon túl fény gyúlt. Addig futottam, amíg a vas engedte, s továbbra is kiabáltam.
- Segítsen!! Gyorsan, különben elvérzik!!!
Torkomra forrott a szó amint megláttam a reflektorral megvilágított alakot.
A Modestes pacák volt, karján a kisbámmal, és csak nevetett. Gonosz, sátáni kacaja  visszhangzott az ablaktalan helyiségben. A fénysugár megvilágított egy másik alakot. Niall...
- Niall!! - kiáltottam kétségbeesetten. - Niall, segíts, Harry bajban van!! Meg fog... -elcsuklott a hangom a félelemtől. - Meg fog halni, ha nem visszük azonnal orvoshoz!
- Nem tehetem. Meg van kötve a kezem... - felemelte a csuklóját szorosan tartó, csörgő vasláncokat.
- NEEEM!!

Sírva ébredtem. Az álom bemutatta a legmélyebb félelmeimet. Kitépett szívű Harry... Niall aki nem tud már segíteni... a Modest kezére jutott kisbabám...
Ennyi terhet nem bírt el a lelkem. Még mindig zokogva felkaptam a papucsomat, s gondolkodás nélkül a világ legbiztonságosabb helyére rohantam. Niall karjaiba.
 - Niall - szólongattam akadozó hanggal - Niall, rosszat álmodtam... Megijedtem... Aludhatok veled?
  Kócos fejét felemelte, s amint megismert felült, és az ölébe húzott.
- Cssss! Ne sírj édes! Mi a baj? Mi történt? - kisimított az arcomból egy könnytől odaragadt hajtincset.
- Rosszat álmodtam... Harrynek kitépték a szívét... A Modest elvette a babát... Te nem tudtál segíteni... - képtelen voltam összefüggően beszélni, csak sírtam keservesen.
- Nem történt semmi, minden rendben van. Cssss! Itt vagyok, s mindig itt is leszek, nyugalom... - a hajamat simogatta, s úgy csitítgatott, mint egy kisgyereket.
Becézgetett, puszilgatott, míg a mellkasom egyenletesen nem kezdett mozogni, és lassan fel nem száradtak a könnyeim.
- Félek - szipogtam. - Ugye itt aludhatok veled?
- Soha többé nem engedlek el magam mellől.
Óvatosan lefektetett, mellém csúszott, és karját védelmezően körém fonta. Szorosan hozzá bújtam, befészkelve magam az ölelésébe. Tudtam, hogy most már nem érhet semmi baj, hisz mellette mindig biztonságban vagyok.
Attól kezdve minden éjjel együtt aludtunk el.