1. rész: A koncert

Már csak pár nap volt hátra a koncertig és engem le sem lehetett lőni.
 -And we danced all night to the best song ever!!!- énekeltem hangosan, miközben körbetáncoltam az osztálytermet.
 - Kamilla fogd már be! Szétreped tőled a fejem! Oké felfogtuk, hogy szombaton koncertre mész és hogy ez életed eseménye de egy másik ennél fontosabb dolog is lesz a közeljövőben! -kiabált rám Gábor.
 -Semmi sem lehet fontosabb a One Direction-nél! -sértődtem meg.
 - Két hét múlva érettségizünk! Mondd, téged ez egy szemernyit sem izgat? -kapcsolódott be a beszélgetésbe Kriszti.
 -Tudjátok, hogy nem én vagyok az az ember aki ilyesmit higgadtan kezel. Az Boldi stílusa -mutattam két paddal arrébb az említettre, aki édesdeden aludt a matek könyvén. Nagyon meghitt látványt nyújtott, még a nyála is kifolyt. Mellesleg, a matek két órával ezelőtt volt, de mindegy.
 -Szóval -folytattam- tudjátok, hogy milyen vagyok, akármire rá tudok parázni, de most, amikor AZ a bizonyos dátum ilyen közel van képtelen vagyok másra gondolni.
 -Megnyugtatlak, te amúgy se tudsz másra gondolni.- mondta Betti.
 -Jó, de ez most már máás!
 -Aha, azóta "máás" mióta megtudtad hogy idejönnek, és annak már fél éve!-kontrázott Gábor.
 -Igazán sajnálom, hogy ennyire idegesítő vagyok, de nem fogok tudni leállni szombatig.
 -Hmm... De jó. Utána meg hallgathatjuk az élményeket.- zsörtölődött Kriszti.
 -Ígérem nem fogok túlömlengős élménybeszámolót tartani.
 -Ja, képzelem.
 -Ajj milyenek vagytok. -duzzogtam és inkább dobtam egy SMS-t Annának,  hogy délután el kell mennünk vásárolni, mert nincs semmi jó ruhám a koncira. Ő volt az egyetlen barátnőm aki majdnem annyira meg volt veszve a One Direction-ért mint én. Rögtön kaptam is a választ, hogy természetesen, hisz még neki sincs meg a "Harry csábító ruhája". Elmosolyodtam. Igen, ő halálosan meg van veszve a banda göndör szexistenéért. Váltig állítja, hogy amint Harry megpillantja őt, belé szeret és boldogan fognak élni Ibizán. És az az érdekes, hogy ez még lehetséges is... ugyanis Anna gyönyörű. Hosszú szőke haja lágy, természetes hullámokban omlik a vállára, és az idomai is épp ott domborulnak ahol a férfi szem megköveteli. Ráadásul ezt még (a hímneműek legnagyobb örömére) kivágott, zsebkendő méretű ruhákkal is hangsúlyozza. Na én pont az ellentéte vagyok... A hajam átlagos barna, és sehogyan sem áll. Mellem mérete megegyezik egy borsóéval. Ezt a hiányosságomat próbálom is nagy pulcsikkal palástolni, több-kevesebb sikerrel. Soha egy fiú sem fordult meg utánam az utcán, maximum ha Annával voltam de azt hiszem, az nem az én érdemem. Az idegenekkel nagyon félénk vagyok, csak a barátaim társaságában tudok igazán feloldódni. Szóval amíg ő majd leszólítja Harryt, én ácsingózhatok tovább titokban az én szőke hercegem, Niall után. Ez van.


 *Szombat*

 Már kora hajnalban kipattant a szemem, és rögtön elfogott az "Ááá ma One Direction koncertre megyek" eufórikus érzés. Egyáltalán nem voltam fáradt, pedig alig aludtam valamit. Egész éjszaka kattogott az agyam, s fejben vagy egymilliószor lejátszottam a pillanatot, hogy milyen lesz először megpillantani őket, és igazán közelről hallani a tökéletes hangjukat. Bekapcsoltam a koncert dallistájából álló lejátszási listámat, s dúdorászva kezdtem neki a készülődésnek. Nem sikerült szerdán semmit sem vennem tehát a meglévő gönceimből kellett válogatnom. Nem igazán voltak eget rengető dolgaim, de azért igyekeztem megeröltetni magamat mert mégis csak ki kell valahogy néznem egy ilyen különleges eseményen. Számtalan 1D-s pólóm egyike még csak szóba sem jöhetett, mert az olyan sablon, mindenki azt fog viselni. Maradtam a cicagatya, bakancs, s furi mintás kinyújtott lógós pulcsi szettnél. Tudom, hogy nem nagy durranás de ez volt a kedvenc összeállításom. Éppen végeztem reggeli teendőimmel, amikor valaki szó szerint ráfeküdt a csengőre. Természetesen Anna volt, és természetesen csodásan festett... mint mindig. A szaggatott shortja volt rajta Conversel, és a bőrdzsekije csak félig volt felhúzva, hogy láttassa az alatta lévő szűk haspólót.
 -Nem fogsz te így fázni? -mosolyodtam el barátnőmön, s a csupasz lábára mutattam.
 -Dehogy! Tudod te milyen forróság lesz ott?!
 -De hát mégis csak tavasz van! Hűvösek az éjszakák.- ellenkeztem.
 -Látszik hogy nem sűrűn jársz el szórakozni... a tombolásban nagyon ki tud melegedni az ember -mondta.
 Igazat adtam neki mert valóban nem vagyok egy nagy társasági ember, és az ilyen élmények nekem kimaradtak. Azért a pulcsimtól nem váltam meg, biztos ami biztos. Útban a stadion felé még beugrottunk egy McDonald's-ba hogy betankoljunk, ugyanis estig a sorban fogunk állni, és egyikünk sem szándékozott elhalálozni a nap folyamán. Természetesen az én adagom kétszer akkora volt mint a legjobb barátnőmé. Az ő részéről azért mert vigyáznia kellet a vonalaira, az én részemről meg mert szeretem a krumplit. Meg úgy általában a hasam. Nagy nehezen megérkeztünk a helyszínre (Utálom a tömegközlekedést.. Blah.), és rögtön tátva maradt a szánk. Reggel fél 6 volt s már egy kisebb sor állt a bejárat elött! Az oké hogy mi idejöttünk korán, hogy az első sorban tudjunk majd tombolni, de azt nem gondoltuk volna, hogy ilyenkor már lesz itt bárki is. Ahh... majd utat törünk magunknak... Mert én az első sorban leszek, punktum! Amint ezt sikerült megbeszélnem magammal megnyugodtam. Utána már az egész sorban állás egy nagy buli volt. Mi összetartó, kedves directionerek úgy viszonyultunk egymáshoz mintha legalább ezer éve ismernénk a másikat. Mindenki forgolódott hogy megossza a sorban hozzá közel állóval a One Directionös ismereteit, élményeit, gondolatait. Egy idő után valaki feldobta az öletet hogy énekeljünk. Ott ahol voltunk leültünk törökülésbe s belekezdtünk a számunkra oly kedves What Makes You Beautiful-ba. Meg se kellet beszélnünk hogy mit énekeljünk, ez csak úgy jött magától, belül mindenki érezte, hogy ez a tökéletes. Fergeteges élmény volt. Totális tábortűz hangulat uralkodott a társaságon, és ez az érzés fokozódott amikor megnyitották a kapukat, s becsődültünk az arénába. Volt egy kis tolongás a jobb helyekért, de az nem tartott sokáig. Magamban nyugtáztam is, hogy bár nem az első sorban àllunk még innen is tökéletesen fogom látni Niall pórusait. Ahogy közeledett a kezdés időpontja, a hangulat úgy hágott a tetőfokára. Mindenki kezdett megőrülni, és már tűkön ültünk hogy kezdjék már el. És akkor elkezdődött... Igaz csak az előzenekar, de mi már konkrétan attól átkerültünk a másvilágra. Nem fogom elárulni az előzenekart, legyen elég annyi hogy állati nagy bulit csináltak és igazán felpezsdítették az amúgy is izgatott tömeget. Most már tudtuk, hogy itt a pillanat, és skandálni kezdtük hogy "One Di-rec-tion, One Di-rec-tion...". Amint megjelentek az első képkockák a kivetítőn, eluralkodott a káosz. A tömeg sikoltozott és hisztérikus rohamot kapott. Aztán felcsendültek a Midnight Memories első akkordjai... és Harry kilépett a színpadra énekelve, hogy "Straight off the palin to a new hotel". Ott volt végünk... komolyan, páran még el is ájultak. Oldalra néztem a barátnőmre és elmosolyodtam az arckifejezésén. Teljesen bekábult Harry-től. Na jó valljuk be, tényleg ő a világ második legjobb pasija... természetesen csak Niall után. Leírhatatlan érzés volt hallgatni azt, ami eddig csak a telómból szólt... Sorban kisétáltak a srácok a színpadra. Niallt megpillantva azonnal leblokkoltam. Nem tudtam betelni a látványával. Addig néztem, amíg káprázni nem kezdett a szemem úgyhogy inkább becsuktam. Körülöttem mindenki ugrált, és torka szakadtából üvöltött. Én meg csak álltam ott, s lehunyt szemmel élveztem a menyországot. Pár szám után a fiúk közölték hogy készültek valamivel, és utána megszólaltak magyarul.
 -Köszönjük a támogatásotokat! Szeretünk Budapest! -mondta Liam, és mi meg majd elolvadtunk a gyönyörűségtől.
 Ide raknám azt a pontot, amikor elkezdett kicsúszni a kezeim közül az irányítás... A What Makes You Beautiful-t énekelték épp, amikor Harry rám nézett.
 -Everyone else in a room can see it, everyone else but you-u... -kacsintott rám.
 Megráztam a fejem, hogy kiűzzem ezt a képtelenséget. Biztos voltam benne, hogy csak képzelődtem. Összehúztam magamat, s a cipőm orrát kezdtem tanulmányozni, hogy nehogy megint hallucináljak. Amikor vége lett a számnak Harry megszólalt.
 -Látok egy gyönyörű lányt közöttetek aki nincs tisztában azzal, hogy milyen szép. -mondta.
 Kijelentésére lányok ezrei sóhajtottak fel remélve hogy róla beszél. Annára néztem akinek csillogott a szeme. Harry folytatta.
 -Te ott kérlek, gyere fel a színpadra! - mondta, s egyenesen ránk mutatott.
 Az első gondolatom az volt hogy nem jól fordítottam, és nem is azt mondta amit én értettem, második meg az hogy Annáról beszél, nem rólam. Valószínűleg a barátnőm is úgy gondolta, legalábbis ez tükröződött a boldog arckifejezésén és az utána tett bizonytalan lépésén.
 -Nem, nem te bocsi. Ő! - mondta Harry.
 Nem láttam hova mutat, mert még mindig Annát néztem. Az arcáról leolvadt a vigyor, és felém fordult. Kérdőn néztem rá.
 -Rólad beszél! -mondta hamiskás mosollyal.
 -Mi?! Dehogyis! -ellenkezdtem.
 -De, menj már! -taszított rajtam egyet finoman. Bizonytalanul Harryre néztem mire ő bátorítóan bólintott. Nem tudtam mit csináljak, nem akartam elhinni...