8. rész: Az igazi Harry

Számítottam erre a reakcióra, de mégis szíven ütött. Rosszul esett, hogy így nevezett... hogy csak ennyit gondol rólam. Az emberek időközben újra nyüzsögni kezdtek. Mindenki ment a maga dolgára, nem érezték a kitörni készülő vihart. Niall azonban rögtön a védelmébe vett.
 -Ne hívd őt így még egyszer!
 -Miért ne? Nevezzük nevén a dolgokat. -mondta Harry egy megvető pillantás kíséretében.
 Tőrként hasítottak belém a szavai... csak álltam ott könnyes szemmel, mint egy rakás szerencsétlenség. Nem tudtam mit mondani, hisz igaza volt... de ez az igazság piszkosul fájt.
 -Miért ítélkezel, ha nem is ismered?! Nem tudsz róla semmit! -tromfolt rá Niall.
 -Te talán ismered? Véded akár egy szentet, pedig mindketten tudjuk a történetet.
 -Igen, tudom mi volt, és azt is, hogy mi lett a következménye, mert én, ellenben veled végighallgattam s úgy alkottam véleményt. Lehet hogy nem szent, de azért téged sem kell félteni, sőt... itt a teremben mindenki tudja mire vagy képes!
 -Mert nekem ez kijár. Harry Styles vagyok az isten szerelmére, ő meg csak egy lány!
 Niall ekkor már remegett a dühtől, én pedig csak kapkodtam a fejemet közöttük.
 -Akkor most légy okos, Ó, te Nagyságos Harry Styles aki azt gondolja hogy bármit megtehet következmények nélkül, átgázolva mindenkin! Ugyanis ez a lány, akit te alsóbbrendűként kezelsz, egy szempillantás alatt lerombolhatja a féltve őrzött imidzsedet! Vigyázz, mert az emberek még a végén megtudják, hogy milyen is vagy valójában! -ordította Harry képébe.
 -Miről hablatyolsz itt össze-vissza? Hogy tudna nekem ő ártani? -forgatta a szemét az érintett.
 -Talán tudnád, ha odafigyeltél volna arra, hogy mit próbált neked elmondani! De nem, mert te csak magaddal törődsz... hogyan is érdekelne téged egy olyan aprócska dolog mint, hogy valakit teherbe ejtettél. Pff.. semmi. Csak arra vigyázz, nehogy rossz fényt vessen a karrieredre... -Niall hangja iszonyat gúnyos volt.
 -Ja, csak ennyi. -legyintett Harry. -Nem gondolom, hogy ettől félnünk kellene, senki sem hinne neki.
 -Nekem mindegy, hagyd figyelmen kívül, aztán majd meglepődsz ha a médiában köszön vissza a sztori, de akkor én fogok a legjobban röhögni.
 -Te komolyan elhiszed neki? Hányszor próbálkoztak már ezzel... Honnan veszed hogy  igazat beszél?
 -Jajj, nézz már rá, mennyire össze van törve! Ő tényleg teljesen tanácstalan, és kétségbe van esve. Ha csak rivaldafényre vágyna akkor nem így nézne ki, ezt nem lehet ennyire jól színlelni! -mutatott rám Niall.
  Hosszú idő után először rám néztek. Eddig annyira bele voltak merülve a veszekedésbe, hogy észre se vették a jelenlétemet. Az arckifejezésüket látva, bizonyára valóban rémesen festhettem... mondjuk nem is csodálom, hisz azóta bőgtem mióta Harry megjelent, és valószínűleg a szemem teniszlabda nagyságúra duzzadt. Felpillantottam a könnyeim alól, s egy zöld fürkésző szempárral akadt össze a tekintetem. Nem tudtam mit is mondhatnék... mivel győzhetném meg. Nem jöttek a szavak, csak zavartan újra lesütöttem a szemem. Kínos csend telepedett a hármasunkra. Feszülten vártunk. Hogy mire, azt mi sem tudtuk pontosan... talán Harry reakciójára. Egy hatalmas sóhaj hallatszott s végre megszólalt.
 -Elhiszem. -mondta. -De ennek minél hamarabb véget kell vetni!
 -Arról még nem döntöttem... -feleltem csendesen.
 -Mi az hogy nem döntöttél?! -csattant fel. -Az tönkre tenné a karrieremet!
 -Láss már túl egy kicsit magadon is! Az én hasamban van a gyerek s jogom van határozni a sorsáról! -védtem meg magamat. Közbe akart vágni, én viszont folytattam. -De megnyugodhatsz, hallgatni fogok, abban az esetben ha megígéred, hogy apja leszel annyira amennyire csak lehetséges... ha esetleg megtartanám.
 -Nem kérheted tőlem, hogy azzal a gyerekkel játszadozzak koncertezés helyett!
 -Én ezt nem is várom el. Csak annyit, hogy ne hagyd figyelmen kívül a létezését... hogy néha találkozzatok... meg ilyenek. Nem nagy kérés. Amúgy meg nem hiszem, hogy sok választásod lenne, ugyanis ahogy Niall is mondta, bármikor balhét csinálhatok az ügyből, s akkor majd fájhat a fejed a karriered miatt.
 Láttam rajta, hogy vacilál...  nem tudta mi tévő legyen. Valószínűleg belátta, hogy tényleg nincs sok választása, ugyanis kisvártatva így szólt.
 -Jól van, legyen. De ha bárki megtudja, akkor többet nem érdekelsz se te, se a gyereked!
 -Tisztában vagyok vele. -feleltem.
 Már kiismertem annyira, hogy erre magamtól is rájöttem... bár nem mintha engem amúgy érdekelne.
Mint aki végszóra jött, befutott a fiúk stylist-ja.
 -Már mindenhol kerestelek benneteket! Azonnal nyomás öltözni, hisz perceken belül kezdés van!
 -Akkor én azt hiszem nem is zavarok tovább. -jelentettem ki.
 -Ne! Nem engedhetlek el egyedül, még a végén valami bajod esik! Várd meg a koncert végét, aztán majd Paul elvisz.
 Ellenkezni sem volt időm, mert már kézen is fogott s a színpad mögé vezetett ahonnan mindent tökéletesen be lehetett látni.
 -Csak maradj itt, és élvezd a koncertet! -kacsintott rám, és egy pillanat múlva már el is tűnt a szemem elől.
 Teljesen máshogy éltem meg ezt az élményt mint az előzőt. Akkor bennem volt az újdonság varázsa, és később az idegesség is. Most nem kerített hatalmába az akkori eufórikus érzés... egyszerűen csak megnyugodtam, s kiengedtem az elmúlt hetek stresszét. Az már csak hab volt a tortán, hogy Niall feltűnő gyakorisággal pillantott hátra... felém. Amikor befejezték rögtön hozzá fordultam.
 -Niall, muszáj mennem! Már így sem vagyok benne biztos, hogy elérem az utolsó vonatot.
 -Biztos nem maradsz? Tudunk neked kivenni szobát a szállodában, és akkor legalább kipihenhetnéd magad. Nem tesz jót ha ilyen állapotban éjszaka még utazgatsz!
 -Majd alszok a vonaton. -nyugtattam meg.
 -Ahogy jónak látod... Szóltam Paulnak, természetesen kivisz a pályaudvarra.
 -Köszönöm... mindent. -néztem mélyen a szemébe.
 Tudatni akartam vele, mennyire hálás vagyok neki azért amiket értem tett. Egy lépéssel leküzdötte a közöttünk lévő távolságot. Olyan közel álltunk egymáshoz, hogy majdnem összeért az orrunk... végül egy puszit lehelt az arcomra s a fülembe súgta.
 -Vigyázz magadra!
 Mire észhez tértem a döbbenetből már ott sem volt.

 Egész úton a kocsiban próbáltam megfejteni ezt a furcsa jelenetet. De hiába agyaltam rajta, nem sikerült. Amikor megérkeztünk, megköszöntem Paulnak a fuvart és az információs pulthoz siettem.
 -Elnézést, melyik vágányról indul a Budapesti járat?
 -Két perce ment el a 13-asról. -felelte sajnálkozva a hölgy.
 Megköszöntem a segítségét és elsétáltam. Pánikba estem. Ez volt az utolsó vonat amivel haza juthattam volna... legközelebb majd csak reggel indul. Most meg mi a csodát csináljak? Két lehetőségem volt. Az egyik, hogy meghúzom magam az első járatig a hideg pályaudvaron, a hajléktalanok mellet, kockáztatva nem csak a saját testi épségemet de a babát is... Vagy felhívhattam Niallt, aki már valószínűleg valahol bulizik, teljesen megfeledkezve rólam... hogy aztán újra szívességet kérjek tőle. Nem volt kedvem zavarni őt, de azt azért beláttam hogy az első opció sok szempontból is elvetendő. Szinte első csörgésre felvette a telefont.
 -Kamilla! Valami baj van?
 Nagyon rémült volt a hangja, így gyorsan biztosítottam róla, hogy jól vagyok, és vázoltam a helyzetet. Természetesen mondta, hogy amilyen gyorsan csak tud itt lesz, ne mozduljak sehova. Megnyugodva tettem le a telefont. Amíg vártam az érkezését, a gyomrom közölte velem, hogy régen ettem utoljára, és ezt sürgősen pótolni kéne. Meg kell majd kérnem Niallt, hogy ugorjunk be egy McDrive-ba.
Éppen csak végiggondoltam ezt, már fel is tűnt a távolban az ismerős, kócos, szőke fej. Úgy vetettem magam a nyakába, mintha legalább egy éve nem láttam volna, nem csak egy órája. Szorosan magához szorított. Nem akartam  hamar elengedni...  élveztem a biztonságot nyújtó közelségét. Amikor szétváltunk, megszólaltam.
 -Lenne még egy megoldandó probléma...
 -Mi lenne az?
 -Éhes vagyok. -jelentettem ki egyszerűen.
 Elnevette magát.
 -Azon könnyen segíthetünk főleg, hogy én is elviselnék egy... esetleg két pizzát.
 Elmosolyodtam. Mindjárt sejtettem, hogy díjazni fogja az ötletet.

 Elvitt egy éjszaka is nyitva tartó pizzázóba. Már nagyban falatoztunk amikor megkérdeztem.
 -Honnan tudsz te ilyen helyekről ha alig vagytok pár napot egy-egy helyszínen?
 Nem fért a fejembe hogyan csinálja.
 -Nincsenek nagy igényeim. Az egyetlen dolog amit kérek hogyha új helyre érkezünk az a pizza, s egy lista a városban található összes kajálda címéről, és nyitva tartásáról.
 -Borzasztó vagy! Ilyen gyönyörű városokba jutsz el mint Berlin, és téged először a kaja érdekel. -nevettem rá.
 -Mi más? -harapott bele huncutul a szeletébe.
 -Nem tudom, mondjuk a lányok... -csúszott ki a számon.
 Zavartan bámultam a pizzám tetején található szalámit, csak hogy ne kelljen ránéznem.
 -Már régóta nem voltam szerelmes... -felelte csendesen. -Nem vagyok olyan mint Harry, inkább várok arra, akire tényleg érdemes.
 Hmm... szóval még vár valakire... Pedig reménykedtem... Hogyan is fordulhatott meg a fejemben, hogy esetleg... Én hülye...  Még mindig nem mertem felnézni, inkább gyorsan másra tereltem a szót.
 -Merre vannak a többiek? Nem kéne neked is velük lenned?
 -A szállodánkhoz közeli szórakozóhelyen vezetik le a feszültséget. Kibírják nélkülem egy darabig... -lepillantott az üres tányéromra. -Viszont mivel látom hogy befejezted, ha lenne kedved, elnézhetnénk oda.
 -Nagyon szívesen! -lelkesedtem.
 -De természetesen csak egy rövid időre, ugyanis pihenned is kéne!

 Belegyeztem, mert valóban éreztem magamon, hogy kezdek fáradni.

 A klub puccos volt, s elegáns. Még véletlenül sem hasonlított a Pesten található koszos kis pincékre, amiket szórakozóhelynek titulálnak. Niall közölte velem, hogy hoz valamit inni, én meg leültem egy székre. A mellettem lévő hely sem maradt sokáig üresen, ugyanis kisvártatva lehuppant rá Harry. Látszott rajta hogy nagyon be van rúgva. Amúgy sem, de így végképp nem vágytam a társaságára.
 -Szia gyönyörűm! Mi újság? -nehezére esett formálni a szavakat annyira részeg volt.
 -Mi van most már a gyönyörűd vagyok? Pedig nem is olyan rég még lotyónak neveztél! -feleltem ingerülten.
 Felállt, s közel lépett hozzám.
 -Te most már az enyém vagy. -mondta, engem pedig megcsapott a piaszag. Gyorsan elfordítottam a fejem nehogy meg tudjon csókolni, mert akkor tuti kidobtam volna a taccsot. A tekintetem megakadt Niallön aki a pultnál állt, és szintén engem nézett, miközben egy mélyen dekoltált, miniruhás liba lökte neki a szöveget. Amint észrevette, hogy figyelem, visszafordult a lány felé, rávillantva százwattos mosolyát. Itt ment el a kedvem a bulizástól. Eltoltam magamtól Harryt, s indultam volna mire elkapta a csuklómat.
 -Tudom, hogy nem is akarsz igazából itt hagyni! -mondta, (vagyis inkább ordította a zene miatt) s megeresztett felém egy csábító mosolyt.
 -Igen? Csak figyelj!
 Kitéptem a kezem a szorításából s dühösen Niallhöz csörtettem.
 -Kérlek menjünk! Igazad volt, tényleg pihennem kellene.
 -Ilyen hamar? Hát nem szórakoztál jól Harryvel? -volt egy enyhe csípős él a hangjában amit nem tudtam hova tenni.
 -Kevésbé mint te... -feleltem hasonló stílusban, a maca felé intve. -Amúgy köszönöm az italt... nagyon jól esett.
 Lenézett a kezében lévő teli pohár kólákra.
 -Sajnálom. Csak megszólított, s nem tudtam lerázni.
 -Képzelem mennyire próbálkoztál. -jegyeztem meg epésen. -Mindegy. Nem is lényeg, csak induljunk már.
 Próbáltam nemtörődömséget színlelni, pedig belül majd felrobbantam. Ha ő itt keresi az igazit, csak tessék, nem állok az útjába.
 -Jó oké, gyere. Már elintéztem a szobádat mielőtt felvettelek az állomáson. -sóhajtott.
 Nehéz volt kijutni a klubból, ugyanis nagy volt a tömeg. Erősen kellet szorítanom a kezét ahhoz hogy el ne vesszek. Ahogy kiléptünk a szabadba, hirtelen minden csöndes lett. A feszültség itt jobban érezhető volt mint odabent... Egykedvűen baktattunk egymás mellett egészen addig amíg el nem fogyott a lábunk alól az út, vagyis a szobaajtómig. Zavartan lépkedtem egyik lábamról a másikra... egyikünk se tudta hogy mit is kéne most mondani. Már nem akartam, hogy egyedül hagyjon, de nem volt okom marasztalni... őt várták vissza.
 -Hát akkor jó éjszakát. -szóltam csendesen, majd jó képet vágva hozzátettem. -Sok szerencsét a lányhoz...
 -Nem, félreérted! -ellenkezett. -Én csak azért csináltam, mert te...
 -Nem kell magyarázkodnod, hisz nem vagyok senkid... -vágtam a szavába. -Jó szórakozást... Szia Niall...
 Mielőtt bármit mondhatott volna becsuktam az orra előtt az ajtót. Rossz érzés volt elküldeni, mert nagyon vágytam a társaságára, de nem lehettem önző... nincs jogom kisajátítani csak mert túl jó hozzám... Nem szabad olyat gondolnom a segítőkészsége mögé ami valójában nincs ott... Bezuhantam az ágyba, de még jó darabig csak bámultam a plafont azon agyalva, hogy vajon mit csinálhat épp Niall. Vajon még mindig azzal a lánnyal flörtöl? Esetleg talált más kiszemeltet? Sok mindent megadtam volna, hogy ezeket megtudjam.
Egyszer csak halk neszre lettem figyelmes. Valaki lenyomta a kilincset, s besurrant a szobába. Csak egy sötét árnyat láttam, ami odaosont az ágyamhoz s bebújt a takaró alá. Éreztem a teste melegét... ahogy hozzám simult, és magához ölelt...