3. rész: Egyedül

Lefeküdtem vele. Tudtátok hogy ez lesz? Mert én nem. Az utolsó pillanatig vaciláltam. Legfőképp Anna miatt... és legfőképpen miatta volt az egész. Bizonyítani akartam... hogy kinek azt nem igazán tudom... Talán magamnak... hogy nem igazak azok az tények amiket a fejemhez vágott... Hogy egyszer talán én is lehetek különleges... Ha Harry szexuális képességeiről akartok olvasni, akkor csalódást kell hogy okozzak. Nem sokáig ecsetelném a részleteket, sajnálom aki arra volt kíváncsi... Annyit viszont elárulok, hogy cseppet sem volt gyengéd... Gyorsan csinálta, s keményen ami így elsőre nem volt a legkellemesebb. Lehangoltalak titeket? Nem állt szándékomban. Az asztalon csináltuk, amit normális esetben nem tartanék helyénvalónak, csak nem volt a helyiségben semmi alkalmasabb. Már befejeztük, s Harry épp belepuszilt a nyakamba amitől nevetnem kellett, mikor valaki ránk nyitott. Niall volt. Kikerekedett szemekkel nézett ránk. Az arcán tükröződött minden amit belül érzett: a döbbenet, a csalódás és az undor. Próbáltam magamat takargatni a ruháimmal, Harry viszont nem zavartatta magát, gondolom ők amúgy sem szégyenlősek egymás előtt. Amikor Niall magához tért a kábulatból, kiabálni kezdett. Remegett a dühtől, s olyan gyorsan hadart, hogy alig értettem amit mondott. Annyit tudtam kivenni, hogy elhordta Harryt mindenféle szemétnek, meg hogy nem csinálhatja ezt minden lánnyal akivel csak kedve tartja... Összezavarodtam... Szégyelltem, hogy Niallnek így kellet látnia. Mielőtt becsapta volna maga mögött az ajtót, még vetett ránk egy szánalmas pillantást, majd csak úgy félvállról odalökte.
 -Mellesleg, azért jöttem hogy 10 perc múlva indulunk!
 Dermedten bámultam utána. Harry ellenben nem tétlenkedett. Felöltözött, adott egy puszit a homlokomra és otthagyott. Csak így, se szó, se beszéd. Rájöttem, hogy úgy volt, ahogy Anna mondta... Csak egy szánalmas, és naiv kislány vagyok. Nincs bennem semmi különleges. Kihasznált. Ez fájt a legjobban, meg az amit Niall arcán véltem felfedezni. Legszívesebben visszaforgattam volna az idő kerekét, attól a pillanattól kezdve, hogy felmentem a színpadra, de sajnos nem lehetett. Olyan egyedül éreztem magam, mint még azelőtt soha.

 *Vasárnap*

 Valamikor dél körül, amikor felébredtem, szinte biztos voltam benne, hogy csak álmodtam az egészet. Álmodtam, hogy Harry felhívott a színpadra, hogy megcsókolt és hogy... Visszapörgettem az agyamban az elmúlt nap egyes részleteit... ahogy azokba göndör fürtökbe túrok, s átadom magam neki... Nem tudtam felfogni hogy mi üthetett belém, hisz én nem voltam ilyen. Azelőtt meg sem fordult volna a fejemben olyan, hogy lefeküdjek valakivel aki a barátnőmnek tetszik... Sőt hogy akárkivel is együtt legyek... hisz az egy éjszakás kalandokat sosem preferáltam. És most tessék... Undorodtam magamtól, és ez az érzés egyre csak fokozódott, a bűntudattal egyetemben. Bocsánatot kellett kérnem Annától, még ha cseppnyi reményt se láttam arra, hogy megbocsát. Hirtelen ötlettől vezérelve ültem fel az ágyamban, s egy pillanat múlva kész is voltam. Már nagyban róttam az utcákat amikor elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy mit is mondok majd neki. Mert mégsem kopogtathatok be úgy, hogy "Nagyon sajnálom, hogy megbántottalak és hogy nem hittem neked. De képzeld, utána lefeküdtem vele, s kiderült, hogy igazad volt." Nagyon üdítő egy beszélgetés lenne, az egyszer biztos... Mivel nem laktam messze tőle, hamar odaértem. Az anyukája nyitott ajtót.
 -Sajnálom Kamilla de nem hiszem, hogy jó ötlet volt idejönnöd. Nem tudom  min vesztetek össze, de tegnap nagyon zaklatottan ért haza. Bezárkózott a szobájába, és azt mondta nem akar látni senkit, legfőképpen téged nem. Azóta nem jött ki, még enni sem, hiába könyörögtem neki.
 Nagyon szomorú volt az arca. Sajnáltam, hisz ez is miattam volt.
 -Azért megpróbálhatnám? Hibát követtem el, s szeretnék tőle bocsánatot kérni... -már a sírás kerülgetett.
 Láttam rajta hogy gondolkozik mi lenne a helyes.
 -Kérem... -kérleltem kétségbeesetten.
 -Jól van... -adta be a derekát -Valószínűleg el fog küldeni, de menjél csak. -tárta nagyra a bejárati ajtó.
 Félve kopogtattam be a szobaajtón. Semmi válasz.
 -Anna... -próbálkoztam bátortalanul.
 Csend.
 -Anna tudom hogy hallasz... -kezdtem de mivel nem kaptam feleletet, hát folytattam. -Borzalmas barátnő vagyok, sajnálom... -elkezdtek potyogni a könnyeim. - Mindenben igazad volt, időközben rájöttem... Harry egy szemét, nem érdemli meg, hogy miatta veszekedjünk... Ő...
Elakadtam, nem tudtam folytatni mert annyira rám tört a zokogás.
 -Mi van, csak nem megdugott és utána meg faképnél hagyott? -kérdezte egy gúnyos hang.
 Lassan kinyílt az ajtó, s ott állt Anna nyúzottan, karikás szemekkel. Tekintetéből sugárzott a düh, és a megbántottság.
 -Honnan tudod? -hüledeztem.
 -Tegnap felhívta a telefonodat... Elmondta hogy ne értsd félre nem akar semmit, de a szexet megismételhetnétek majd valamikor. Csak utána szóltam bele hogy nem te vagyok. -minden szava át volt itatva keserűséggel.
 -Sajnálom... Én nem...
 -Igen tudom, te nem akartad. Persze... Csak tudod mit tudok erre mondani? Hogy nem ismerlek. Az a Kamilla, aki egykor a barátnőm volt, nem tett volna ilyet... Amúgy sem, nem hogy velem szemben... Bőgsz itt nekem, hogy bocsássak meg, mert rájöttél, hogy nekem volt igazam. De nem fogok. És hogy miért nem? Mert te döntöttél úgy, hogy megteszed, annak ellenére, hogy tudtad hogyan érzek. De legalább elmondhatod magadról, hogy lefeküdtél Harry Stylesszal. Gratulálok. Azt hiszem nincs miről tovább beszélgetnünk.
 -Anna, kérlek...
 -Fogd a telefonod és tűnj el innen! Soha többet nem akarlak látni! -lökte nekem durván a telefont majd becsapta az ajtót.
 Összeomlottam. Kirohantam a házból (majd fellökve az anyukáját, aki még valamit kiáltott utánam, de azt már nem értettem) és meg sem álltam hazáig. Levetettem magam az ágyra és még jobban bőgni kezdtem. Taknyom, nyálam egybefolyt, de nem foglalkoztam vele... A telefonomat ledobtam az éjjeliszekrényre, haragudtam rá... meg Harryre is... De leginkább magamra haragudtam. Addig sírtam míg el nem nyomott az álom. Hajnalban arra ébredtem, hogy kilyukad a gyomrom az éhségtől, ami érthető, hisz másfél napja egy falatot sem ettem. Kisurrantam a konyhába hogy bepótoljam az elmaradott táplálékot. Amint jóllaktam visszafeküdtem az ágyba, s egyedül maradtam a gondolataimmal. Nem bírtam visszaaludni.

 *Hétfő*

   Már órák óta feküdtem üveges szemekkel a plafont bámulva. Teljesen éber voltam, ugyanis több mint 12 órát aludtam, és nem tudtam mit kezdeni magammal. Nem akartam gondolkozni, mégis olyan sebességgel forogtak az agyam fogaskerekei, hogy félő volt hogy anyu a másik szobában felébred a zajra. Nem tudtam megálljt parancsolni nekik. Pontban fél hétkor kikeltem az ágyból, s komótosan elkészültem. Még soha nem ment ilyen gyorsan a reggeli rutin. Mivel olyan sok időm maradt, hát gyalog közelíttettem meg az iskolát a szokásos tömegközlekedés helyett. Legalább kiszellőztettem az amúgy is túlzsúfolt fejemet. Igyekeztem kerülni az emberi érintkezést. Ez egészen jól is ment, pontosan addig a pillanatig amíg be nem léptem az osztálytermünk ajtaján. Minden szem rám szegeződött, egy emberenként pattantak fel, és szaladtak oda hozzám. Nem értettem mire ez a nagy felhajtás.
 -Jajj Kamilla, mesélj már milyen volt!! -visongatott Betti.
 -Mi? -megijedtem hogy miről is beszélhetnek.
 -Mi, mi? Hát a koncert! -lelkesedett Kriszti is.
 Furán néztem rájuk, ők meg furán néztek vissza. Már el is felejtettem, hogy én valaha koncerten voltam. Annyi minden történt utána, hogy az agyam szelektálta az ilyen "jelentéktelen" dolgokat, mint holmi One Direction koncert.
 -Ja hogy az... jó volt. -feleltem, s már készültem volna leülni, de csaknem hagytak békén.
 -Ennyi?! Csak jó? Mi van veled? -hüledezett Tündi.
 -Veletek mi van? Mi ez a hirtelen nagy érdeklődés? Azt hittem hallani sem akartok róla! -csattantam fel.
 Kezdtem elveszíteni a türelmem, ugyanis nem vágytam semmi egyébre csak hogy békén hagyjanak.
 -Jó de az még az előtt volt...-mondta Kriszti.
 -Mi előtt? -értetlenkedtem.
 -Hát a csók előtt. Az előtt hogy híres lettél! -tárta szét a karját Gábor.
 -Micsoda? Ne nevettessetek már, én nem vagyok híres.
 -Mondd, te remeteként éltél a hétvégén? -mondta s egy újságot nyomott az orrom alá.
 Valami populáris pletykalap aznapi számának címoldalán virítottam. Pontosabban nem csak én, hanem Harry is, abban a pillanatban megörökítve amikor csókolóztunk. Ha nem tudnám milyen ember is valójában Harry, most elolvadnék a fotó láttán, de így csak a hányinger fogott el. A szalagcím azt hírdette: "Egy magyar rajongó Harry Styles legújabb kiszemeltje!"
 -Honnan szerezted? -fordultam Gáborhoz.
 -A csapból is te folysz, tele vannak veled az újságok és a net is! -világosított fel.
 -Jajj ne... -nyögtem.
 Ez hiányzott már csak nekem, hogy a média is felkapja a sztorit... Szegény Anna...
 -Éés milyen volt vele smárolni? Összejöttetek?! Tudni akarom a részleteket!! -nyavajgott Betti.
 -Sajnálom, de nincs kedvem erről beszélni. -jelentettem ki határozottan.
 Még így sem hagytak békén. Egész nap bombáztak az idióta kérdéseikkel mint pl. "Milyen árnyalatú zöld a szeme közelről?" vagy hogy "Tényleg olyan nagy keze van?" Ha tudtam volna a választ akkor sem feleltem volna. Komolyan ki tesz fel ilyen hülye kérdéseket? Mondjuk, jobban belegondolva én is megkérdeztem volna a helyükben, de így az én nézőpontomból elég idegesítő volt. Alig bírtam kivárni az iskola végét. Minél előbb szabadulni akartam a kíváncsi tekintetek elől. Amikor megszólalt az utolsó óra végét jelző csengő, felpattantam, s célegyenesen hazaindultam. Nem vágytam másra csak egy kis nyugalomra, hogy tovább tudjak úszni a bűntudat végtelen tengerében. Hazaérve készítettem egy forró teát, s befeküdtem a tévé elé. Nem kötött le, hiába kapcsolgattam a csatornákat. Mindig visszatolakodtak azok a fránya gondolatok a fejembe. Arra gondoltam amit Gábor mondott, hogy tele van velem a net. Kíváncsi lettem, s az éjjeliszekrényemhez nyúltam ahol tegnap óta ott pihent a telóm. Volt pár nem fogadott hívásom és ugyanattól a számtól egy SMS-em. Csak annyi állt benne: "Ne nyilatkozz semmit a sajtónak!  H" . Nem tudtam hogy ez az üzenet nekem, vagy még Annának szólt, de nem is érdekelt. Nem mondhatja meg nekünk, hogy mit csináljunk, csak azért hogy a kialakított imidzse megmaradjon. Mérgemben a falhoz vágtam a telefont. Földet érése után pár perccel megszólalt. Biztos voltam benne hogy Harry hív. Nem voltam rá kíváncsi, hogy mit akar mondani... Ha bocsánatot akar kérni az sem érdekel... Erős leszek, nem veszem fel...
Nem bírtam ki, felvettem.