2. rész: A backstage

Képtelen voltam magamhoz térni a kábulatból... Miért pont én? De hát tényleg nem vagyok szép. Mi lesz Annával? Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok cikáztak az agyamban szüntelenül, miközben mindenki feszülten várta, hogy csináljak valamit.
 -Biztos, hogy nem zavar?-fordultam Annához megerősítést várva.
 -Persze hogy nem, örülök neki. -válaszolt bár a hangja nem volt túl meggyőző.
Körbefordultam, és sok dühös, csalódott vagy éppen kíváncsi szempárral találtam szembe magam. A tekintetem tovább siklott a színpadra ahol mindnyájan vigyorogtak, és Niall egy aprót bólintott. Ez a kis mozdulat adta meg a löketet, hogy elinduljak a színpad felé. Nagy nehezen átvergődtem a tömegen. Nem volt könnyű, ugyanis pár rajongó nem igazán örült annak, hogy én lettem a "kiválasztott". A kordonhoz érve egy szekuritis bácsi segített felmászni. Odafentről hihetetlen volt minden. Amerre csak néztem kíváncsi emberfejeket láttam. Megbabonázott a mennyiség, ami lentről fel sem tűnt. Egy érintést éreztem a karomon, és hirtelen ott álltak mellettem mind az öten, teljes életnagyságban. Akkor jöttem rá, hogy mire vállalkoztam, amikor elfogott a gyomorgörcs.
 -Mi a neved? - kérdezte Louis.
 -Ka-ka-kamilla. -dadogtam alig hallhatóan.
 Teljesen leblokkoltam, csoda volt hogy ezt ki bírtam nyögni.
 -Hé, nyugi! Nem kell izgulnod, mi is ugyan olyanok vagyunk mint bárki más, mint te. -nyugtatgatott Zayn.
 Aprót biccentettem, bár egyáltalán nem értettem egyet vele. Niall biztatóan rám mosolygott, majd így szólt.
 -Oké, akkor most következzen a Little Things, ami talán ráébreszti Kamillát arra a tényre, amire Harry is rávilágított az előbb, hogy mennyire gyönyörű.
 Jól esett, de nem hittem neki, éppen annyira nem mint Harrynek. Felcsendült a dal, és azonnal megnyugodtam. Hirtelen elszállt minden félelmem a kedvenc számom hallatán. A fiúk leültek a lépcsőre, és Harry megpaskolta a maga melletti helyet. Legszívesebben Niall mellé mentem volna, de ő nem ajánlotta fel. Csak ültem ott, és hallgattam a világ legjobb dalát. Nem mertem Niallre nézni egészen a szólójáig, akkor viszont nem bírtam ki.
 -You'll never love yourself half as much as I love you, and you'll never treat yourself right darling but I want you too. If I let you kno-o-ow, I'm here for you, maybe you'll love yourself like I love you ooh.- énekelte a szemembe nézve.
 Ne higgyétek hogy úgy nézett rám mint aki épp most szeretet belém, mert nem. Egyszerűen csak nekem szólt a dal, és az pont elég volt. Talán több is mint amit kívánhattam. Behunytam a szemem, hogy visszatartsam kicsordulni készülő könnyeimet, és úgy élveztem ahogy véget ér a szám. Amikor befejezték felnéztem... volna, ha nem lett volna Harry arca vészesen közel. Megcsókolt. Én pedig visszacsókoltam, olyan hévvel hogy azon még magam is meglepődtem. Minden egyes másodpercét élveztem, pedig mélyen belül tudtam hogy nagy hibát követek el. Amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan is ért véget. Zavartan húzódtam el tőle s lesütöttem a szemem. Nem mertem felnézni a közönségre, mert féltem hogy megpillantom Anna csalódott arcát. Azt pedig nem akartam... nem akartam szembesülni azzal hogy elárultam őt. Mert sajnos ő csak annyit látott hogy elvettem tőle Harryt... pedig nem teljesen úgy volt, de azt senki sem tudhatta. Nyugtatgattam magam, pedig éreztem hogy bűnösebb vagyok mint amit magamnak be merek ismerni. Harryre se mertem nézni, mert akkor azt hinné hogy én többet gondolok annál mint aminek azt ő szánta. Tudtam, hogy csak szánalomból kaptam azt a csókot, nem pedig mert úgy is gondolta. Végül úgy néztem rá, hogy az arcom nem tükrözte azt a vágyat és bizsergést amit belül éreztem. Rám mosolygott, és megkért arra, hogy várjam meg a backstageben. Teljesen össze voltam zavarodva. Miközben mentem le a lépcsőn hallottam, hogy Liam próbálta folytatni a koncertet.
 -Jól van, nem történt semmi érdekes, csak Harry barátunk kissé elragadtatta magát. -mondta.
 Teljesen más volt innen minden. Egy fél órával ezelőtt még mit meg nem adtam volna azért, hogy a backstageben legyek, most meg legszívesebben a színpad túloldalára teleportáltam volna magamat, hogy bocsánatot kérjek Annától. Felhívni sem tudtam, mert az én telefonom is nála volt. Még a koncert előtt adtam oda neki, hogy vigyázzon rá ugyanis nekem nem volt zsebem. Vaciláltam, hogy elinduljak-e megkeresni őt a tömegben. Biztos voltam benne, hogyha én egyszer innen kimegyek, többet nem engednek majd vissza. Márpedig nekem még mindenképpen beszélnem kellet Harryvel. Tisztázni akartam vele a dolgokat, hogy aztán mindenki élhesse tovább az életét mintha mi sem történt volna. Ehhez viszont muszáj volt itt maradnom. Már nem tudtam úgy élvezni a koncertet mint előtte. Egyre csak azon járt az agyam, hogy mikor tudok beszélni a legjobb barátnőmmel. Mikor vége lett és a fiúk levonultak, Harry hozzám fordult.
 -Van kedved egy kicsit még itt maradni velünk?
 -Nem lehet sajnálom, a barátnőm vár. - mondtam kétségbeesetten.
 -Miért nem hívod fel? Akkor legalább őt is megismerhetnénk.
 -Sajnos nem megy, mert nála maradt a telóm.
 -Itt az enyém. -nyújtotta át nagylelkűen a sajátját.
 Felcsillant a szemem, és hálásan fogadtam el a készüléket. Abban reménykedtem, hogy amint Anna meghallja hogy találkozhat velük, minden mérge elszáll majd. Fejből csak a saját számomat tudtam, így azt tárcsáztam. Hosszú ideig csengett mire felvette.
 -Haló? -szólt bele bizonytalanul. Gondolom nem volt biztos benne, hogy jó ötlet volt fel venni ezt az ismeretlen számot.
 -Szia, Kamilla vagyok.-szóltam bele halkan, félve a reakciójától.
 -Van pofád felhívni, amikor az előbb smároltad le a szemem láttára azt a srácot, akiért évek óta oda vagyok?- ordított bele a telefonba.
 -Nagyon sajnálom, én nem akartam... Ő... -mentegetőztem.
 -Fenét nem akartad! Úgy rámásztál, hogy szegény levegőt is alig kapott. Vedd már észre, hogy ez neki semmit sem jelentett... te sem jelentesz neki semmit! Nevetséges már a gondolat is, hisz mit akarna egy olyan lánytól mint amilyen te vagy...
 Mint valami sav úgy martak belülről a szavai. Iszonyatosan fájt. Hogy képes rólam így beszélni? Hogy gondolhat rólam ilyesmit? A legeslegjobb barátnőm...
 -Csak hogy tudd, Harry épp most kért meg, hogy maradjak velük beszélgetni! Ez a meghívás rád is vonatkozott volna, de így most már nem érvényes! -kiabáltam sírással küszködve.
 -Szánalmas vagy... - mondta s lecsapta a telefont.
 Szabad folyást engedtem a könnyeimnek, és átnyújtottam Harrynek a telefonját.
 -Hé, mi a baj? -simította meg a karomat együttérzően. Örültem hogy nem ért magyarul, mert nem volt kedvem magyarázkodni. Csak zokogtam tovább, ő pedig esetlenül átölelt. Nem tudom meddig sírhattam a karjaiban, de hősiesen állta a sarat. Aztán erőt vettem magamon, és határozottan így szóltam.
 -Oké, most már jól vagyok, mehetünk.
 -Biztos? Nem szeretnél inkább hazamenni? -kérdezte aggodalmasan.
 -Nem, hacsak nem küldesz el.
 -Isten ments, gyere menjünk! -kacsintott rám, és egy helyiségbe vezetett.
 A szobában volt pár kanapé, amin a négy fiú nyúlt végig fáradtan. Megint elkezdtem idegeskedni, mert bár Harry közelségét úgy ahogy megszoktam,  a többiek jelenléte még kicsit feszélyezett.
 -Sziasztok... -köszöntem zavartan.
 Három kócos fej emelte fel a fejét s köszönt vissza kedvesen, Niall viszont azonnal felpattant.
 -Hol voltatok ilyen sokáig?! Majd éhen haltam, mert ezek a gyökerek nem engedték hogy egyek mondván, hogy akkor nektek semmi sem marad! -fakadt ki.
 Ösztönösen elnevettem magam mert olyan aranyos volt látni az "éhező" Niallt.
 -Biztosítalak, hogy még csak a közelében sem voltál az éhhalálnak -veregette meg barátja vállát Louis.
 -Elakadtunk útközben. -válaszolt Harry a költői kérdésre és felém intett.
 -Minden rendben? -kérdezte Zayn a kisírt szemeimet fürkészve.
 -Igen, most már minden oké. Nekem is korog a gyomrom, szóval mit eszünk?- kacsintottam Niallre.
Felcsillant a szeme, s azonnal elsietett. Egy perccel később már vissza is tért, egy halom pizzával a karján. Akkora volt a kupac, hogy alig látott ki mögülle.
 -Ezt komolyan gondoltátok? Egy egész hadsereg jól lakhatna ebből. -ráncoltam a homlokom.
 -Hidd el el fog fogyni, ha Niall beindul még kevés is lesz.-biztosított Liam.
 Nekikezdtünk az evésnek. Míg a többiek alig bírták megenni a pizzájukat, addig Niall kettőt, én pedig másfelet is benyomtam. Pont egyszerre végeztünk az adagunkkal és összemosolyogtunk. Kezdtem feloldódni a társaságukban. Iszonyat sokat hülyültünk, s egy idő után már szakadtunk a röhögéstől. Pár kép is készült Instagramra, és öt visszakövetéssel lettem gazdagabb a Twitteren. Amikor már fájt a hasunk a nevetéstől, és páran kidőltek a fáradságtól, Harry kézen fogott, és egy kisebb öltözőbe vezetett. Becsukta magunk mögött az ajtót, és a falhoz nyomott. Olyan szenvedéllyel kezdett csókolni, hogy az már-már erőszakos volt. De nem éreztem késztetést rá hogy eltoljam magamtól, mert én is akartam. Anna jutott eszembe, meg hogy miket mondott. Hogy szerinte én nem kellenék Harrynek, én nem lennék neki elég jó. De ő mégis engem választott és nem Annát... Én tetszettem meg neki... Amikor Harry elkezdte rólam lefejteni a ruhát, megmerevedtem.
 -Mi a gond? -suttogta a fülembe.
 -Nekem ez lesz az első alkalom... -mondtam halkan.
 -Ha nem akarod, nem kell.
 -De csak...
 Gondolkodóba estem. Engem soha senki nem vett észre... Rám sosem irányult figyelem... Mindig a barátnőm árnyékában éltem... Erre most a srác akinek a posztere évek óta lóg a falamon, engem akar... Úgy éreztem, hogy végre valakinek számítok... Bizsergető érzés futott végig a testemen, és abban a pillanatban nagyon kívántam Harry Stylest...