10. rész: Apróságok

Otthon voltam. Miután lezajlott az a bizonyos beszélgetés, mindenki ment a maga dolgára. A fiúk a következő helyszínre, én meg haza. Mivel sietniük kellett, csak kiraktak a pályaudvaron, így esélyem sem volt úgy elköszönni Nialltől ahogy szerettem volna... épphogy futólag megöleltem, meg Zayntől kaptam egy amolyan "vigyázz magadra" stílusú hátba veregetést és már indultak is. Eltelt egy nap s azóta nem jelentkezett. Senki. Csak ültem a szobámban, s vártam hogy történjen valami. Szugeráltam a telefonom, hogy hátha... de semmi. Képtelen voltam bármit is csinálni, mert végig Niall járt a fejemben. Hiába próbáltam koncentrálni, ő csak úgy pofátlanul betolakodott a gondolataim közé. Dühösen arrébb dobtam az előttem heverő tételt. Nem ment a tanulás. A távirányítóhoz nyúltam s bekapcsoltam a TV-t. Éppen elcsíptem egy híradót. Nem váltottam csatornát, gondolván hogyha már úgyis csak a képernyőt bámulom, nézzek is valami értelmeset. Nem ez volt életem legjobb elhatározása. Végig valami politikai helyzetről folyt a szó, s halálosan untam. Csaknem bealudtam rajta, annyira nem érdekelt, így amikor bevillant a reklámblokk, nagyon ledöbbentem. Nem más köszönt vissza a képernyőről mint egy kép arról, amikor Niallel elhagytuk a szórakozóhelyet.
 -Újabb One Direction szívet hódít meg a magyar lány. Harmathy Kamilla már a második sráccal randizik a világhíres fiúbandából. De hogy ki ő, és mi is van pontosan a levegőben? A holnapi adásban elmondjuk! -tájékoztatott a bemondónő.
 -Mi az hogy a holnapi adásban elmondják?! De hát nem is tudnak rólam semmit!!! -háborodtam fel.
 A telefonom után kaptam, s nyomtam egy SMS-t Niallnek.
 "Nálatok is kettőnkről csámcsog a sajtó? xx Kamilla"
 Puffogva huppantam le az ágyra. Nem értettem hogyan fognak rólam beszélni, hogyha azt sem tudják ki vagyok? Miért nem kerestek meg, hogy adjak nekik egy interjút? Mondjuk nem mintha adtam volna... De mi van ha nem közvetlen engem kerestek, hanem...
-Anyu!! -ordítottam el magam, és kirohantam a nappaliba. -Te beszéltél rólam egy tévésnek?
 Éppen azt a csatornát nézte amit én is az előbb, és ártatlan szemekkel pillantott fel rám.
 -Szóval igen!
 -Valami rosszat tettem?
 -Á, dehogy! Csak éppenséggel miattad az egész ország rólam fog beszélni!
 -És az mért baj? Élvezd a rivaldafényt.
 -Mit élvezzek azon ha mindenki ribancnak gondol? -tártam szét a karom.
 -Dehogy gondol annak édesem. -simította meg a hátam. -Meg is mondtam annak a riporternek, hogy csak randizgattok.
 -Csodás... Mit mondtál még neki?
 -Ennyit. Meg egy picit meséltem rólad. Kíváncsi volt rá milyen vagy.
 -Minek kellett ezt? -csattantam fel.
 -Itt volt az alkalom hogy megismerje a világ az én csodálatos kislányomat. Hülye lettem volna elszalasztani.
 -Azért legközelebb megkérdezhetnéd, hogy én is akarom-e!
 -De hát miért ne akarnád? Arról a fiúról álmodozol évek óta, és nem akarod világgá kürtölni, hogy végre a tied?
-Nincs közöttünk semmi!!
 Felvillant a kezemben lévő telefon, és a Best Song Ever dallama töltötte be a szobát. El is felejtkeztem róla, hogy írtam Niallnek.
 -Igen? Tényleg nincs? -húzta fel a szemöldökét anyu, amolyan "én megmondtam" mosoly kíséretében, s a telefonon világító névre mutatott.
 -Argh! -csörtettem vissza dühösen a szobámba. Becsuktam a szemem, és kieresztettem a gőzt, majd a tőlem telhető legnyugodtabb hangon szóltam bele.
 -Szia.
 -Azt hittem már fel sem veszed. -mondta köszönés nélkül, de a hangján hallatszott, hogy mosolyog.
 -Dehogyis, csak anyám felhúzott.
 -Miért? Mi a baj?
 -Beszélt rólad... rólunk, egy riporternek, s most ezen fog rágódni a világ. -éreztem hogy megint megy fel bennem a pumpa.
 -Ne hibáztasd, mert a "segítsége" nélkül is megtörtént.
 -Miért?! -kérdeztem rémülten.
 -Készült egy lesifotó, ami kikerült a netre. Millió cikk kering arról, hogy ki vagy te és hogyan jössz ahhoz, hogy Harry után most velem mutatkozol. Mondjuk ez várható volt. Az a szerencséd, hogy sokan nem tudják a neved, különben már kapnád a halálos fenyegetéseket a közösségiken. Bár csak idő kérdése... Engem is bombáznak, és találgatnak, hogy a barátnőm vagy-e.
 -Téged ez nem zavar?
 -Nem.
 -És mit mondtál nekik?
 -Mit mondtam volna? Hogy együtt vagyunk. -kuncogott.
 Megállt bennem az ütő.
 -Mi?! Miért? -kerekedett el a szemem.
 -Jajj Kamilla, dehogyis! -nevetett. -Te is tudod hogy az a legjobb megoldás, ha a Directionerek előtt minél tovább titokban maradnak a dolgok.
 -Milyen dolgok? -kérdeztem vissza.
 -Minden. Akármi lesz, nem hagyom, hogy bántsanak. Mostantól mindig itt leszek neked, hiszen megígértem. Le sem fogsz tudni majd vakarni.
 -Éppen elég nagy segítség, hogy eltűrtök magatok mellett, nem kell még vigyázni is rám. Vannak ennél fontosabb dolgaid is.
 -De én szeretném, és ragaszkodom is hozzá! Nem vagyok benne biztos, hogy teljesen tisztában vagy azzal, mikre képesek a rajongóink, szóval nincs ellentmondás! -mondta határozottan.

 Melegség járta át a testem, és önkénytelenül elmosolyodtam. Nagyon aranyos és kedves gesztus volt ez részéről.
 -Igen is, uram! -vettem viccesre a figurát.
 -Akkor most, hogy hivatalosan is a testőröd lettem, mesélj magadról. Mindent tudnom kell hogy meg tudjalak védeni.
 -Oké, de kizárólag akkor, ha nem csak rólam lesz szó!
 -Állok rendelkezésére hölgyem. -ment bele a játékba.
 Megeresztettem egy újabb vigyort, s elterültem az ágyon.

 Az elkövetkező napok ilyen mámorban teltek. Kicsattantam a boldogságtól. Niallel annyit telefonáltunk amennyit az ideje csak engedte, aztán amikor anya már megelégelte a telefonszámlát, átváltottunk Skypera. Megfogadtam a tanácsát, s mostanában nem kerestem a közösségiket. Nem volt kedvem azon idegeskedni hogy éppen melyik kedves kis 13 éves rajongó kívánja éppen a halálomat. A stressz nem tenne jót... se nekem, se a babának. A rólam szóló tévés adást se néztem meg. Elzártam magam a külvilág elől, egyedül a Skypeot hagytam, ahol pontosan két emberrel tartottam a kapcsolatot, Zaynnel és Niallel. Többre nem is volt szükségem, most ők jelentették a legnagyobb támaszt és boldogságot. Örömet okoztak azok a jelentéktelen kis apróságok amikről beszéltünk.
Például egy ízben erről folyt a szó.

 -Mi a kedvenc színed? -kérdeztem.
 -A zöld.
 -Nem is, mert valahol azt olvastam hogy a kék, és annak kell lennie, mert nekem is az.
 -Jó, akkor ha úgy jobban érzed magad akkor a kék. -hagyta rám nevetve.
 -Nem, ez így nem jó! Nem lehet csak azért a kedvenced mert én azt mondtam! -háborodtam fel. -Mi igazából a kedvenc színed?
 -A kék.
 -Hazudós. -nyújtottam ki rá a nyelvem.

 Vagy egy másik alkalommal.

 -Mi az hogy az elején nem én voltam a kedvenced?!
 -Mert nem te voltál és kész. Fogadd el.
 -De miért? -erősködött.
 -Na jó, álljon meg a menet! -emeltem fel a kezemet, hogy ő is lássa a kamerában. -Nehogy azt hidd, hogy mindenkinek bejön a kócos szőke haj, szemtelen mosoly kombó!
 -Pedig így van.
 -Pedig nem.
 -De igen.
 -Mondom, hogy amikor megismertelek titeket, még nem te voltál a favorit! -szakítottam félbe a véget nem érő vitát.
 -Akkor ki? Talán Zayn?
 -Megnyugszol ha azt mondom, most már te vagy? -kérdeztem nevetve.
 -Meg. -mondta, viszont alig telt el két perc, ő máris visszakérdezett. -De mégis, ki volt az?

 Ezek mellett Zaynnel is volt érdekes beszélgetésem.

 -Szia kislány! -mosolygott bele a kamerába.
 -Szia!
 -Mizu?
 -Nem sok, épp tanultam amikor hívtál. -emeltem fel bizonyítékképpen a laptopom előtt heverő füzetet.
 -A szokásos. -röhögött ki. -És Niallel mi újság?
 -Ööö... miért nem őt kérdezed? -ráncoltam a homlokom. -Tudtommal egész nap együtt vagytok.
 -Megtenném, ha nem töltené minden szabadidejét egy bizonyos hölgyeménnyel. -kacsintott rám.
 Belepirultam.
 -Sajnálom.
 -Ne sajnáld. Rég nem láttam ilyen felszabadultan boldognak. Mi van köztetek?
 -Barátok vagyunk.... ennyi. -sütöttem le a szememet.
 -Jó inkább nem mondok semmit. Az a lényeg hogy jól érzitek magatokat együtt.
 A háttérben láttam, hogy épp az említett lépett a szobába.
 -Kamillával beszélsz? Engedj oda engem is!
 -Látod, erről beszéltem. -forgatta a szemét Zayn, és Niallhöz fordult. -Nem, tesó. Nem sajátíthatod ki teljesen.
 Elröhögtem magam, és mosolyogva figyeltem tovább a fiúk vitáját.

 Így váltotta magát éjjel és nappal. Niall és tanulás. Megbeszéltük, hogy nincs értelme odarepülnöm hozzájuk erre a rövid időre, hiszen mindketten tudtuk, hogy akkor nem készülnék rendesen a szóbelire, pedig igazán remekelnem kellett ahhoz, hogy felhozzam az írásbelin produkált borzalmakat. Na nem mintha az, hogy naponta órákat beszélünk annyira segítene a tanulásban...  arról viszont neki nem kell tudnia. Így is alig bírom ki, hogy csak az érettségi után mehetek. Legszívesebben ebben a pillanatban felülnék az első LA-be tartó gépre, hogy újra láthassam, de sajnos nem lehet. Muszáj ezt most végig csinálnom rendesen, hogy aztán nyugodt szívvel, és tűrhető érettségivel kezdjem a nyarat.
 Lecsuktam a laptopom, és kimentem a konyhába, hogy nézzek magamnak valami ennivalót. Ez idő tájt annyit ettem, hogy az elfogyasztott kaja mennyiségem meghazudtolta Niallét is, ami nagy szó. Felpúpoztam egy nagy tányér spagettit, és jóízűen nekikezdtem. Értékelte a hasam a bejuttatott táplálékot, s rögtön repetáért könyörgött. Miközben melegítettem az új adagot, ismét elgondolkoztam a babán. Mérlegeltem a dolgokat, hogy mi lenne a helyes döntés, de nem jutottam sokra, mert valaki kopogtatott. Leraktam a kanalat s megindultam ajtót nyitni. Még fejben nagyon máshol voltam, így először el sem jutott a tudatomig ki is áll az ajtóban. Meglepődtem. Mit keres ő itt?