20. rész: Ők nem tudnak rólunk

 Sophia egy szúrós pillantást vetett a baratnőmre, majd mellettem termett, s azon nyomban két karjába zárt. Bizonyára tükröződhetett rajtam minden, ami odabent lezajlott, mert így szólalt meg.

-Jajj, Kamilla biztos nem úgy van ahogy gondolod! Kell legyen ésszerű magyarázat. -símogatta a hátamat nyugtatólag. Nem igazán jött be, mert a pár napja tartó kis fellegváram romokban hevert. 

-Igen, van. -szóltam keserűen. -Az, hogy nem akar felvállalni. Nem vagyok hozzá elég híres, gazdag, és szép. Nem az a lány vagyok, akit egy sztárhoz elképzelnek az emberek. Az átlagosabbnál is átlagosabb a kinézetem, és mit szólna a világ, ha egy ilyennel mutatkozna. Egyszerűbb titokban tartani... Amit megértek, hisz ki vállana fel engem?

-Fejezd be! Hányszor mondjuk még, hogy csodálatos vagy?! Szerintem csak meg akart lepni a randin! -próbált tovább győzködni.

-Nem hiszem. Nem láttad a reakcióját... Nem akar ott tudni és kész. A randira meg valahogy nincs kedvem elmenni...

 Lehorgasztottam a fejemet, hogy ne lássák a belső nyomorom.

A lányok próbáltak velem valamit kezdeni, de használhatatlannak bizonyultam. Nem volt kedvem normális ruhába öltözni, így csak lecseréltem a törölközőt pizsire és visszafeküdtem az ágyba. Megkértem őket, hagyjanak magamra. Nem vágytam senki  társaságára, csak egyedül akartam szenvedni. Kis viszakozás után aprót bólintottak, és csendben kihátráltak a szobából. Anna volt a sereghajtó, viszont az ajtóban még visszafordult.

-Hé... Sajnálom. Niallt is, meg hogy úgy beszéltem... Csak olyan boldog vagyok, hogy Harry meg én...

 Fura volt újra magyar szavakat hallani, hisz már jó ideje nem beszéltünk kettesben. Társaságban meg magától értetődően nem használtuk az anyanyelvünket, ugyanis bunkóság lett volna a többiekkel szemben, hogy egy kukkot sem értenek. Kicsit megnyugtattak az otthonra emlékeztető mondatok, és megenyhültem irányába.

-Elhiszem... Nem haragszom. Te vagy a legjobb barátnőm, és olyan rossz látni, hogy a vesztedbe rohansz. Nem való hozzád... Csak rossz ember leszel miatta.

 -Nem akarom... De hidd el, képtelen  vagyok tőle elszakadni! Jobban vonzz mint a mágnes!

 Az agyamba hasított egy gondolat. Harry hívogató ajakai. A bűverő ami a közelében hatalmába kerít. Amikor vibrál közöttünk a levegő, és nem vagyok ura a tetteimnek. Gyorsan fogtam egy gondolat buldózert és arrébb kotortam mindent ami az előbb a fejemben lezajlott. Mondjuk még így is fájdalmasan ismerős volt amiről Anna beszélt.

-Tudom... Nem próbálok többet közétek állni, de kérlek azért ne feledd mit mondtam, és légy óvatos! Próbálj meg nem túlságosan belehabarodni, mert még csúnya vége lesz.

 Ez után olyan történt, ami mióta elhagytuk Magyarország területét, még egyszer sem. Odajött hozzám, és hálásan megölelt. Talán végre rájött, hogy csak a javát akarom. Jó volt újra felszínen látni az én barátnőmet. 

-Köszönöm. -suttogta a vállamba. -Biztos ne maradjak itt veled?

-Nem köszi, menj nyugodtan. Kétlem, hogy most jó társaság lennék.

 Szorosabban ölelt magához, majd két karomat megfogva eltolt, és a szemembe nézett.

-Azért ne halj meg jó? -igyekezett egy kis  humort csempészni a pocsék hangulatba. -Még szükségem van rád.

-Igyekszem. -erőltettem mosolyt az arcomra. 

Felállt, s kisétált a szobából. Jódarabig csak néztem az apró süppedést a takarón amit maga után hagyott. Annával a kapcsolatom mindig is fura volt. Igaz el voltam nyomva mellette, de sose érzékeltette velem, hogy én egyáltalán nem számítanék. Egyszerűen csak szeretett a középpontban lenni. Mindig, mindenkinél. Ez az esetek 99% -ában működött is, ezért új volt neki a helyzet, hogy az, akinél különösen fontosnak akart látszani, nem őt vette észre először. Utána is... csak veszélyeztetve érezte magát miattam. Ilyet barátságunk során még nem tapasztalt. És ezért támadt... mert nem tudta kezelni a helyzetet, nem pedig azért, mert nem szeretett. Ismertem eléggé, hogy rájöjjek mi zajlik le benne, és már képtelen voltam haragudni rá.

Az oldalamra fordultam, és épp mint reggel, megakadt a tekintetem az éjjeli szekrényen heverő kis cetlin. Most látva teljesen más érzes kerített a hatalmába. Kicsit több mint egy órája majd kicsattantam a boldogságtól Niall sorait olvasva. Most meg mi van? Újra egy csődtömeg vagyok. Oké, hogy még elég kezdeti stádiumban van a kapcsolatunk, de Annáék is kábé pont itt tartanak, és Harry mégis hívta... Persze Anna fényévekkel szebb, és ráillik a vörös szőnyegre... De akkor is. Valahogy azt hittem fontosabb vagyok ennél Niallnek. Ahh, én hülye megint többet láttam a dolgokba mint kéne. Neki nyilván én csak egy átutazó vagyok az életében, és nem tervezi hosszútávra a kettőnk közötti dolgot. Egy kis szórakozás az unalmas időkre, ha már nincs jobb... És egy ilyen kalandot meg minek nyilvánosan bejelenteni nem igaz? Fájt az igazság. Iszonyatosan fájt. Valamiért azt hittem, ő más... Hogy komolyan gondolja... Minden olyan igaznak tűnt... Az érintései. A kimondott érzései. Az ahogy a babához viszonyult... Olyan volt mintha tényleg érdekelnénk. Kiállt mellettem. De akkor most, hogy is van? Ki az aki hazudik? Kiben bízhatok? Már megint nem tudtam mit gondoljak. Összekuszálni a fejem... ahhoz nagyon értett mind a két srác. 

Elgondolkoztam vajon hány óra lehet. Niall már lent vár? Mikor fog rádöbbeni, hogy nem megyek el?

Összegömbölyödtem, remélve hátha úgy kevésbé érzem a szorító érzést a mellkasomban. Próbáltam elterelni a gondolataimat, de minden ami a helyére jött volna még aggasztóbb volt. Le kell mondanom a kicsiről, vert szöget a fejemben a gondolat. Nem szülhetem meg ebbe a bizonytalan helyzetbe... Felelőtlenség lenne kitenni ennek a forgatagnak, és stressznek ami itt folyik... 

 Valószínűleg elszundikáltam, mert halk kopogtatásra kaptam fel a fejemet. 

Jajj ne... Ő az. Ez volt az a beszélgetés amire a legkevésbé se vágytam. Nem akartam hallani az igazságot.

-Kamilla! -dugta be a fejét az ajtón. -Miért nem jöttél? Rosszul vagy? 

Egy gyors mozdulattal a másik oldalamra fordultam. Nem akartam belepillantani a kék íriszekbe.

-Menj el!

Éreztem, hogy mellettem besüppedt a matrac, és utána egy gyengéd kéz nehezedett a vállamra. 

-Valami baj van? -hangjába aggodalom és félelem egyvelege vegyült.

-Csak hagyj békén! Nem vagyok kíváncsi rád!

-Miért? Mi rosszat tettem? 

Az előbbi hangszínhez párosult a semmivel össze nem téveszthető döbbenet is.

Kezdett zavarba ejteni a viselkedése. Reakciói nem azt a következtetést vonták maguk után, mint amit én eddig gondoltam. Vagy csak szimplán jó hazudozó. Mégis csak látnom kellett az arcát, hogy megbizonyosodjak az igazságról. 

-Valóban nem tudod? -ültem fel, hátamat a falnak vetve, és egy kétségbeesett fejrázást kaptam válaszul. -Miért nem hívtál meg a díjátadóra? -pillantottam fel rá. 

-Ohh... -nyögte erőtlenül, és elhomályosult a tekintete. Pontosan ez volt az a válasz amitől megbizonyosodtam az igazamban. Nem is kellett több. Csalódottan elfordítottam a fejemet. 

-Hé, várj! -nyúlt az állam alá. -Neked akartam vele jót! 

-Ó, igen tényleg jobb így! -löktem félre a kezét, ezzel makacsan meghagyva tekintetem irányát. -Egyedül fogok itt kuksolni amíg mindenki ünnepel, beleértve Annát is... Ugyanis őt viszi Harry... mint a barátnőjét. De úgy látszik a sztárvilágnak én nem vagyok elég jó. 

-Teljesen máshogy értelmezed a dolgokat! Csak meg akarlak védeni attól, hogy szétcincáljon a sajtó... A folytonos stressztől, a támadásoktól, ami utána érne! Épp ez az, hogy túl jó vagy! Túl jó vagy ahhoz, mintsem ezt megérdemeld. Harryt mindez nem érdekli. Ő a saját érdekeit nézi, nem pedig Annáét. Nekem viszont te túlságosan fontos vagy. Mondd, tényleg számít, hogy tudjanak rólunk? 

 Hihetetlen óvatossággal és gyengédséggel végigsimított a hajamon, félve, hogy ismételten elutasítom az érintését. 

Visszafordultam hozzá. Fogalmam sem volt mit gondoljak. Egyik részem szidta magát, hogy olyan sületlenségeket gondolt, a másik viszont egy kicsit még mindig kételkedett. 

-Nem tudom... Attól féltem szégyellsz, azért...

-Már hogy szégyelnék egy olyan csodát mint te? -karolta át a derekam és húzott az ölébe. Egy csókot lehelt a fejem búbjára, majd egy kicsit lejjebb haladva a fülem tövébe is. Az utóbbit kellemes borzongató érzés követte. Haragudtam magamra, amiért hisztis libaként azzal foglalkoztam mi látszik kívülről... és azért is mert ezért képes voltam rosszat feltételezni erről a szentről. 

-Emondhattad volna. -fordítottam hátra a fejem, hogy lássam az arcát. 

-Nem akartam, hogy rosszul essen.

 Oké, úgy látszik neki különösen fontos, az én ingatag, sérült lelki világom, és minden erejével védi azt. Megint bebizonyította, hogy túl jó ember. Már azt sem tudtam hova írjam neki, annyi volt a számláján.

Meg akartam ízlelni azokat a tökéletes ajkakat, de a testhelyzet, ezt nem igazán tette lehetővé. Niall látta mire készülök, ezért aztán elkuncogta magát, és boldogan hajolt oda, hogy eleget tegyen a kérésemnek. 

-Ha már ez a randi is elúszott -mutattott az ingére, amit csak így, hogy felhívta rá a  figyelmet vettem észre- akkor mit szeretnél csinálni? 

-Semmit. 

És tényleg komolyan is gondoltam. Jobban belekucorodtam az ölébe, akár egy kisgyerek, és úgy ültünk ott szótlanul még egy jódarabig. 

 Az ágyamról figyeltem ahogy Anna készülődik. Hatalmas loknikat göndörített amúgy is hullámos, hosszú szőke hajába. Ez így pont tökéletes kontrasztot alkotott egyszerű, fekete koktél ruhájával. Legalábbis állítása szerint. Mert az ilyen "Mit? Miért? Hogyan visleljük, hogy a legelőnyösebb legyen?" dolgokban még mindig nem igazán voltam nyerő. De végülis igaza volt, mert a végeredmény elképesztően csodaszép lett. Tökéletesen illeni fog abba a híres emberforgatagba.

-Biztos megleszel? -kérdezte, lerakva a hajsütővasat.

-Persze. Csak bekapcsolom a tévét, és mindent nyomon követek élőben. Mintha én is ott lennék veletek. 

 Kopogtatás hallatszódott az ajtó felől, majd belépett a szőke hercegem... öltönyben.

Szívroham. Ez az amit okozott a látványa. Ő volt leggyönyörűbb lény amit valaha is hátán hordott a föld. És erre a tényre csak rátett egy lapáttal (ha egyáltalán az lehetséges) az öltözéke. Komolyan megkerdőjeleztem, legális-e, hogy valaki ilyen jól nézzen ki, mert szerintem be kéne tiltani az esetleges korai elhalálozások elkerülése érdekében. 

Újabb szívroham, ahogy Harry mögötte besétált a szobába. Ő kicsit lezserebben volt felöltözve, és ez a göndör fürtjeivel kombinálva olyan szexiséget kölcsönzött neki, hogy kényszerítenem kellett magam, hogy újra Niallnek szenteljem a figyelmem. 

Mikor a kedvesem odaért hozzám, átkaroltam a nyakát, és gyors, de annál édesebb búcsúzkodást követően a szájába suttogtam. 

-Szurkolok. Jó szórakozást! 

-Ugye nem neheztelsz? -nezett a szemembe.

-Dehogy...

-Jól van gyerekek, nekünk mennünk kell, mert gáz utolsónak érkezni! -csapta össze kezét, a hátunk mögött Harry. Bele halt volna, ha vár még egy percet. De hát mit hittem, ő Harry, a tökéletes(en rossz) időzítések mestere.

Mivel nem akaródzott elengednünk egymást, így újra szólásra nyitotta a száját. 

-Niall "drága", miért nem tudsz olyan szépen szót fogadni mint Anna? Látod, ő már itt sincs. 

 Utáltam amikor így beszélt. Olyan gúnyosan nyájas, és legszívesebben felpofozná az ember.

-Mert én nem táncolok úgy, ahogy te fütyülsz... -morogta Niall, és egy gyors csókot követően elhagyta a szobát, én meg szomorkásan néztem utána. Úgy mentem volna velük...

-Szívesen tarsalognék itt veled, de sajnos nekem is mennem kell. Majd máskor  bepótoljuk. -kacsintott rám, és már előre féltem attól a "kedves baráti társalgástól".

-Addig is jó szórakozást egyedül. 

-Meglesz. -vetettem oda foghegyről. Szeretem, hogy mindig olyan kedves tud lenni... És csak, hogy még jobban felidegesítsen, az ajtóból visszaszólt.

-Csak, hogy tudd. Én elvittelek volna. 

 Tisztában volt vele, hogy ezzel tud a legnagyobbat belém rugni. Megpróbáltam nem nagyon felhúzni magam. Mert minek is, hisz vele úgysem mentem volna... 

Úgy döntöttem, ezek után lehűtöm az idegeimet (vagyis magamat ismerve inkább leforrázom) a zuhany alatt és bebújok a takaró alá kezemben egy csomag chipsszel es a távirányítóval. 

Nagyon fura volt úgy bekapcsolni a tévét, hogy a barátaim köszöntek vissza belőle.

Sorra vonultak fel a híresebbnél híresebb sztárok a vörös szőnyegen, és álltak be egy fotóra, meg néhány kérdésre. Amikor az én srácaim következtek, majd szét repedt a szívem a büszkeségtől. Egytől egyig tökéletesen mutattak ott. Niall a kisfiús, kedves mosolyával, Harry a nőcsábász gödröcskéivel, Louis a kócos csibészes valójában, Zayn a gondosan beállított hajával, és Liam, aki csak aranyos volt és komoly mint mindig. Mindegyikük oldalán ott tündökölt a barátnőjük, akár egy gyönyörű ékkő. Anna hamar megtalálta önmagát, és fürdött a rivaldafényben. Büszkén húzta ki magát Harry mellett, és mi tagadás tényleg illett oda. Jobban mint én illettem volna... A riporter hamar kiszúrta, hogy Niall egyedül álldogál, így rögtön lecsapott rá. 

-Niall, mindegyik fiú hozta a barátnőjét. Sőt, még Harry is megmutatta nekünk friss kapcsolatát. Veled mi van? Mikor hallunk felőled is egy "love story" -t? 

Megállt bennem az ütő. Fog beszélni rólam?

-Ami azt illeti -kezdte diplomatikusan- van egy lány akivel kezd komolyabbra fordulni  a dolog, de nem akarjuk nagy dobra verni a kapcsolatunkat. Csendben szeretnénk boldogok lenni. Reméljük lehetséges. 

-Tudod, hogy ez nehéz dolog ebben a szakmában, mindenesetre sok sikert, és boldogságot kívánok nektek.

 Látszott rajta, hogy mérhetetlenül csalódott amiért nem adhat elsőkézből friss pletykát a világnak. Rögtön keresett is egy ígéretesebb áldozatot. 

-Mondd Anna, milyen érzés egy távoli kis országból való rajongóként kikötni a híres Harry Styles mellett? 

A lány pedig felcsillanó szemmel, lelkesen kezdett neki az áradozásnak.

Így belegondolva jobb is, hogy én nem voltam ott. Nem tudtam volna mit kezdeni a reflektorok kereszttüzében. Pedig biztos vagyok benne, hogy Annánál is jobban érdekelném az embereket, tekintve, hogy Harryvel is volt már "kapcsolatom".  

Mindenesetre boldogsággal töltött el Niall válasza. Tudatta velük, hogy vagyok, de mégis nyugtunk lehet. Kirohantam volna a világból örömömben. Imádtam azt a srácot. 

Magáig a díjátadóig még volt egy kis idő, ezért aztán a beszélgető sztárokat vette a kamera. A tekintetemmel csak az enyéimet kerestem, más nem érdekelt. Láttam Zaynt és Perriet, meg Louist a távolban, de azt aki igazán érdekelt szem elől tévesztettem. A riporter a kamerás mellett néha halk, sunyi megjegyzéseket tett a nézőknek. Például kritizálta Lady Gaga ruháját, meg efélék. 

Aztán végre megakadt a tekintetem Niallön... aki nem volt egyedül. Selena Gomezzel társalgott hatalmas vigyorral az arcán. A jelenet egy kicsit szíven ütött. Látszólag különösen élvezték egymás társaságát. Ezt rajtam kívűl más is észrevette, ugyanis a kamerás nyomban ráközelített, így premier plánban láthattam, ahogy Niall felnevet, és "véletlenül" a lányéhoz ér a keze... aki viszonozza ezt, majd ujjait rákulcsolja Niallére. 

-Neeeem! Neem teheted! Ehhez csak nekem van jogom!! -üvöltöttem a tévé előtt tehetetlen kétségbeesésemben.

Legszívesebben odarohantam volna, hogy arcon képeljem azt a ribancot. 

-Vajon Selena lenne a titokzatos lány aki elrabolta Niall szívét? Ejnye Niall, nem igazán megy az a titkolózás. -jegyezte meg kárörvendően a riporter.

-Nem... -suttogtam megsemmisülten. -Én vagyok. 

A féltékenyseg utat tört magának bennem, és folyamként zúdúlt ki ahogy mostanában minden... könnyek formájában.