Biztos unjátok már a sok előszót, és még annál is jobban a kimaradásokat. De úgy érzem, mivel most volt a blog történetében talán a leghosszabb szünet, tartozom egy magyarázattal.
Először is, nem, nem hagytam abba, ilyen meg se forduljon a fejetekben! Legalább annyira szeretem csinálni, mint az elején, ha nem még annál is jobban. Tehát ne aggódjatok, ezt a sztorit biztosan végig fogom írni, hisz nincs is már sok hátra, terveim szerint még a nyáron befejezem. Igaz necces lesz, mert az utobbi időben minden összejött.
Ha még nem értesültetek volna, akkor most mondanám, hogy azért következett be ez a több mint másfél hónapos kihagyás, mert májusban szakvizsgáztam, arra kellett folyamatosan készülnöm és éppen hogy csak lezárult ez a nehéz időszak, kezdődött is a következő, amikor pillanatok alatt munkát kellett keresnem, hogy a lehető legrövidebb időn belül el tudjak költözni. Azóta meg reggeltől estig, megállás nélkül dolgozom, és megy a költözködés. Alig van egy-két napom szusszanni, amikor szintén nincs szabadidőm, mert az itthoni kötelezettségeim nem hagyják. Igyekszem mindent időben csinálni, úgy, hogy mindenkinek jó legyen, de elhihetitek ez nem könnyű, főleg hogy még véletlenül sem akarom, hogy a blog legyen az utolsó, hisz piszkosul hiányzik az írás. Ígérem amikor csak tehetem a szabadnapjaimat ennek fogom szentelni, így elég rendszertelenek lesznek a részek, de legalább lesznek😏
Ha úgy alakul hetente akár kettő is jöhet, de az is lehet, hogy megint majd egy picit többet kell várni a megszokottnál. (Van itt már egyáltalán olyan, hogy megszokott?😂) Nem tudom pontosan hogyan lesz, de nagyon igyekszem és mindent meg fogok tenni, hogy ne okozzak csalódást.
Ismételten köszönöm a rengeteg türelmet amivel vártok, látjátok sajnos hozzám kell is, viszont nagyon remélem, sőt én lennék a legboldogabb, ha a történet végén, azt tudnátok mondani: "Na, erre megérte várni!"
Hamarosan kiderül így lesz-e, de addig is csapjunk a lecsóba és folytassuk onnan, ahol abbahagytuk. Leghosszabb kimaradás után leghosszabb rész jár, teli meglepetésekkel... higgyétek el én lepődtem meg magamon a legjobban. Kérlek legyetek elnézőek, még soha nem írtam semmi hasonlót.
Remélem azért nem fogtok falnak menni a végétől;)
Ölel titeket szeretett (bár ezek után megérteném, ha nem szeretnétek😂) írónőtök,
Fanni
Nagyon sok időbe telt Annát megnyugtatnom, folyamatosan ömlöttek a könnyei és egy idő után már kezdtem megijedni, hogy kiszárad, vagy esetleg megfullad.
Nem szólt egy szót sem, csak sírt, én pedig némán magamhoz szorítva támogattam. Teljesen át tudtam érezni a helyzetét, hogy nagyjából mi zajlik le benne, hisz nem ő volt az egyetlen kettőnk közül, akit Harry átejtett és kihasznált. Engem sikerült kétszer is becsalogatnia a csapdába, túl jó színész, nem okoz gondot neki, hogy elhitessen az emberrel bármit amit csak akar. Az első húzása után óva intettem Annát, hogy megelőzzem azt a csalódást ami most bekövetkezett, de hiába volt minden igyekezetem, mert végül összetörte a szívét.
Valószínűleg neki is hasonló gondolatok járhattak a fejében, mert így szólt:
- Te megmondtad az elején... hülye voltam, hogy nem hallgattam rád.
- Az lehet. De akkor én még nálad is hülyébb voltam, mert másodszor is bedőltem neki, pedig már tudtam milyen - nevettem fel keserűen.
- Kami... - nezett fel rám a könnyfátyol mögül.
- Hm?
- Szeretlek. Baromira jó barátnő vagy.
Odabújt hozzám, a vállamba temetve az arcát, én pedig viszonzásul megsimogattam a haját.
- Miért mondod ezt? Ha nem is szándékosan, de gyakorlatilag háromszor is én vettem el a pasidat - gondoltam végig a dolgokat, és elborzadtam a felismeréstől.
Eltolt magától, hogy letörölje az utolsó kósza könnycseppeket, majd csak azután kezdett beszélni.
- Ott a lényeg. Hogy nem szándékosan. Manipulált, amit rögtön meg is bántál és jó barátnőhöz híven a bűntudatod őszinteségre sarkallott. Hidd el nem mindenki lett volna képes erre. Én biztosan nem. És mi volt a reakcióm? Szánt szándékkal keresztbe tettem neked, hogy Niall szakítson veled. Nem ezt érdemelted... én nem érdemellek meg téged! Mindig csak segítettél, jót akartál. Harrytől is védtél, én meg magasról tettem rá, mert azt hittem csak a fiúmra pályázol. Pedig sosem te akartad Harryt, hanem mindig ő téged... erről pedig egyáltalán nem te tehetsz.
- Kérlek ne beszélj úgy rólam, mintha semmiben sem lennék hibás, mert ez közel sincs így! És kihagytad a legelső alkalmat, amire tényleg nincs semmi mentségem...
- Nincs. De nekem sem volt akkor ő még senkim. Csak kisajátítottam, és felfújtam a dolgot, mindketten tudjuk - mosolyodott el hamiskásan.
Néztem a lányt, aki minden mondatával egyre jobban hasonlított az én egykori barátnőmre, és mégis egyre kevésbé. Ő jobb volt, mint az az Anna akit az utobbi időben ismertem, de még annál is, aki azelőtt volt, hogy Harry belépett volna az életünkbe. A régi Anna sem lett volna képes belátni a hibáit, beismerni, hogy igazam volt, és megbánást, szeretetet mutatni. Most, hogy végre lehullott a szeméről a Harryfálytol, ami eddig elvakította és beködösítette az agyát, átfordultak benne a dolgok, rádöbbent, hogyan is viselkedett és teljes mértékben visszakaptam a barátnőmet, aki már olyannyira hiányzott.
Láttam rajta, hogy próbálja összeszedni magát, de belül teljesen összetört és mint oly sokszor ezelőtt, ismételten mérhetetlenül haragudtam Harryre.
Hogy volt képes ezt tenni vele? Hogy lehet valaki ennyire lelketlen, önző és beképzelt?
- Nem is érdemel meg téged! Undorírtó féreg, aki nem törődik senkivel magán kívűl! Fú, de utálom!! - fakadtam ki.
- Pedig ő szeret téged... - jegyezte meg halkan.
- Dehogy szeret! - vágtam rá erőteljesen. - Már megint csak azért játsza ezt a játékot, mert élvezi a küzdelmet Niallel az alfahím szerepért! De koppani fog, mert magasról le fogom szarni a próbálkozásait!
- Kami... mi lesz most velem? Nem akarok vele találkozni...
- Nem is kell! Dehogy engedem többet a közeledbe! Majd szépen kapsz egy külön szobát, és a nap nagy részét velünk fogod tölteni Niallel. Meglátod jó buli lesz! - kacsintottam rá bíztatóan, mert akkor még nem is sejtettem, hogy mennyire nem lett az olyan jó buli.
Az elején még pátyolgattuk a szívét, néztünk közösen filmet, elmentünk bowlingozni vagy beáldoztunk egy délutánt vásárlásra. Minden erőnkkel azon voltunk, hogy távol tartsuk Harrytől, mentálisan és fizikálisan egyaránt. Ezeknek a programoknak egy hátrányuk volt. Mégpedig, hogy a Niallel töltött romantikus pillanatoknak a száma egyenlő lett a nullával, hisz a nap 99% - ában Anna társaságát élveztük, aki épp most esett túl egy különösen csúnya szakításon, és nem lett volna célszerű még jobban padlóra küldeni a mi boldogságunkkal. Lopott csókok és esti összebújások. Ennyi maradt nekünk, és ez egy idő után szorongatóan kevés volt.
Nem szép ilyet mondani, de Anna kezdett az agyunkra menni, mert habár én ígértem meg neki, hogy lóghat velünk, közel sem gondoltam, hogy ennyire a nyakunkra fog nőni. Tényleg egy szabad percünk sem volt tőle, mert amikor valamilyen csoda folytán kettesben maradtunk volna Niallel, akkor is ő biztosan betoppant és szétbarmolta a kibontakozni készülő romantikus pillanatot. Borzalmas volt, de nem akartuk elküldeni és megbántani szegényt, amikor mi voltunk neki az egyetlenek, a mentsvárak akikre támaszkodhatott a nehéz időszakban. Szóval igyekeztem jó barátnő lenni, miközben Niall hiánya folyamatosan kínzott.
Egyetlen napot vártam nagyon, amikor tudtam, hogy végre csak ketten lehetünk, az pedig a szülinapja volt. Természetesen Anna is megértette, hogy azt a napot csak is Niallnek szánom, és mindannak ellenére, hogy sokszor mennyire idegesített már, tök cuki volt tőle, hogy felajánlotta segít előkészíteni az eseményt, hogy minden a legtökéletesebb legyen számunkra.
Együtt mentünk el megcsináltatni az ajándékát, és vásároltunk be az alkalomra. Vettünk romantikus kelléket és a hozzávalókat a vacsora elkészítéséhez. Megfogadtam korábbi tanácsát, és maradtam a főzésnél, ami több szempontból is kemény diónak bizonyult, de sikeresen megoldottuk. A legnagyobb gondot a konyha jelentette, ami ugye nekünk ott a hotelszobában nem állt rendelkezésünkte, és ez lehetetlenné tette a cél megvalósítását. A nehéz helyzetből Sophia segített ki, akinek lakott egy barátnője a közelben és készségesen a szolgálatunkra állt. Végül az ő konyhájában, négyen készítettük el a csirkepaprikást, amiről (miután elmondtuk a lányoknak, hogy mi is az valójában) úgy ítéltük meg, hogy a magyar ételek közül ezt biztosan imádná a szerelmem. Sikerült kikerekítenünk egy mókás csajos délelőttöt, ahol két magyar lány boldogan vezette be az érdeklődő angolokat a hazájuk ízvilágának rejtelmeibe. Miután a többiek ettek egy jót és megdícsérték a magyar konyhát, jó szórakozást kívántak az estéhez, mi meg megköszöntük a segítséget, és már ott sem voltunk mert akadt még tennivaló Niall érkezéséig. Mivel az egészet egy nagy meglepetésnek szántam, és tudván, hogy másnap nemcsak hogy koncertezik, de még bulija is lesz, így a születésnapja előestéjére raktam az eseményt. Reggel azt mondtam neki, hogy Annával megyek vásárolni, amivel sikeresen el tudtam riasztani, ugyanis élénken élt még az emlékezetében a legutóbbi hat soha véget nem érően unalmas óra a plázában, amire kényszerítettük. Óvatosan kibújt a program alól, mondván, hogy már beígért Zaynnek aznapra egy meccs nézést. Nem is sejtette, hogy én kértem meg Zaynt, foglalja le aznapra, nehogy idő előtt otthon legyen és elő tudjam készíteni a meglepetést.
Annával gyönyörűen megterítettünk telirakva az asztalt különböző mértű, a terítővel és a díszítéssel harmonizáló gyertyákkal, a hangulat kedvéért. Megengedtem neki, hogy kiélje rajtam lányos szenvedélyeit így kérésemre diszkréten kisminkelt és besütötte a hajam. Azt a fehér álomruhát vettem fel, amit még annó Sophiával vásároltunk egy igazán különleges alkalomra. Ez elég különleges volt hozzá. És habár egy szabóval kicsit át kellett alakíttatni, hogy beleférjek a hasammal, még mindig meseszép volt.
- Gyönyörű vagy - húzta fel Anna végezetül a cipzárt a ruhámon. - A gatyájába fog élvezni, amint meglát téged.
- Anna! - méltatlankodtam nevetve, de titkon reméltem, hogy nem jön be a jóslata, mert azt egy kicsit későbbre terveztem működésbe hozni.
Előre engedte a hajamat, ami loknikban omlott a vállamra majd szembefordított a tükörrel, hogy végre én is megcsodálhassam a művét.
Nem hittem volna, hogy valaha is igazat adok majd neki, amikor azt mondja, hogy gyönyörű vagyok, de most belenézve a tükörbe én sem találtam magamra más kifejezést. Zseniális munkát végzett, a lélegzetem is elállt annyira megdöbbentően más voltam. A lehető legjobb értelemben.
- Köszönöm! - szorítottam erősen magamhoz.
- Szépséges estét drágám! Kápráztasd el!
Habár kacsintott egyet, a szeme nem mosolygott, sokkal inkább hirtelen elöntötte a szomorúság. Valószínűleg hiányzott neki ez a fajta boldogság amiben nekem most részem volt, s nem lehetett a legkellemesebb látni. Nagyon sajnáltam szegényt.
- Te megleszel... ? - néztem mélyen a szemébe a visszajelzést várva, hogy nem zuhan össze amíg mi romantikázunk Niallel.
- Persze, persze. Megnézek egy filmet szerintem. Ha marad egy kis kaja, majd dobjátok át.
Hálásan és egyben együttérzően megszorítottam a kezét.
- Izgulok... - suttogtam idegesen.
- Nem kell - szorított vissza. - Tökéletes lesz minden.
De akkor ő még nem tudta, hogy milyen meglepetéssel készülök az eseményre.
Ahogy Anna elhagyta a szobát, írtam egy SMS-t Zaynnek, hogy tiszta a terep, szóval amint befejezték a pasiskodást hazaengedheti.
És vártam.
Eddig valóban tökéletesnek ígérkezett az egész, minden a terv szerint haladt, már csak rajtam múlott, hogy meg merem-e tenni... Ez az ő szülinapja, és valami igazán különlegeset akartam neki adni. Magamat.
Benyitott, nekem meg a szívverésem is felgyorsult a látványától. Valóban nem sejthetett semmit, mert sokkal inkább volt öltözve meccsezéshez, mint romantikus vacsorához, de cseppet sem érdekelt. Így is észvesztően szexi volt.
- Meglepetés... !
- Kami... Te... Jézusom - kereste a szavakat ámélkodva.
- Tetszik? - suttogtam kissé elbizonytalanodva, hogy nem vittem-e túlzásba.
Leküzdötte a közöttünk lévő távolságot, a karjába kapott és megpörgetett, hogy végül lerakva egy csókban forjunk össze. Mindennél felemelőbb érzés volt újra a karjai közt tudni magam, a sok Annától zsúfolt és egyben tőle fizikálisan elszigetelt nap után.
- Hogy tetszik-e? Varázslatos vagy!
- Akkor várj, amíg megtudod miket tartogatok még.
- Oh, hogy most az asztalról beszéltél? Az is nagyon király, de te valahogy jobban lekötsz... - dorombolta és az ajka levándorolt a nyakamra. - Akár egy földre szállt angyal olyan gyönyörű vagy. Ez a ruha meg haj... megörjít. Fel tudnálak falni, úgy kívánlak...
Végigcsókolta a kulcscsontomtól az államig lévő szakaszt, engem meg elöntött a bizsergés és átadva magam az érzésnek hátra hajtottam a fejem, hogy jobban hozzáférjen.
- Ha tudtam volna, hogy én is elég vagyok, akkor nem bajlódok feleslegesen a vacsorával... - dünnyögtem ahogy kelletlenül eleresztett és én tetőtől talpig végigmérve elégedetten nyugtáztam magamban, hogy Anna jó munkát végzett, valóban eléggé felizgattam Niallt... Na mondjuk nem mintha ez fordítva nem lett volna igaz.
- Tudod, hogy nem kell nekem más csak te... de ha van kaja, lehet megbirkózom azzal is. Mit csináltál?
- Csirkepaprikást nokedlivel.
- Angolul beszélj kérlek, mert ebből egy mukkot sem értek - húzta össze a szemöldökét zavarodottan, mire elnevettem magam.
- Azért drágám, mert ez egy magyar specialitás. Csirkéből készül és nagyon finom - magyaráztam immáron angolul.
Felcsillant a szeme.
- Jól hangzik! Alig várom, hogy megkóstóljam! De előbb mondd meg, hol van abban a kilóméteres szóban az, hogy "csirke".
Elismételtem neki a szót az anyanyelvemen.
- Ez de király! Cs... cso - próbálkozott. - Hogy is volt? Taníts meg rá kérlek, ezzel fogok menőzni a srácok előtt!
Végtelenül aranyos volt ahogy belelkesült a "csirke" szó hallatán.
- Előbb kóstold meg ehető-e az a csirke, mielőtt a nevének megtanulásával fáradozol - kacsintottam rá nevetve. - Ha ízlik, közben megtanítom.
- A csirke mindenhogy finom, nem hiszem, hogy a magyarok rosszul csinálnák. Főleg nem egy ilyen angyal - csapott pajkosan a fenekemre. - Szóval mindenképp tudni akarom.
- Ugye tudod, hogy ilyen hízelgés után akkor is meg kell enned mindet ha borzalmas?
- Attól nem kell félned, hogy megmarad.
De mégis mikor már ott ültünk a gyertyákkal megvilágított asztalnál, és elé raktam az ételt, eléggé bizalmatlanul tekintgetett felé.
- Jó étvágyat!
Néztem a mozdulatait, ahogy vett egy mély levegőt, félve, mi lesz, hogyha mégsem fog neki ízleni, majd kezébe vette az evőeszközöket és a lehető legkisebb falatot a szájába véve teljesen megváltozott az arckifejezése. Behunyta a szemét és jól esően nyelte le a falatot.
Kitört belőlem a nevetés.
- Na mi az, ízlik a csirke?
- Valami hihetetlen finom! Le a kalappal előtted, nagyon jól főzöl, és ti magyarok zseniálisak vagytok!
- Köszönöm, de nem csak enyém az érdem. Annáék segítettek.
- Mindegy - legyintett - biztos vagyok benne, hogy pontosan ugyanilyen lenne, ha egyedül csináltad volna. De ugye tudod ez mit jelent?
- Nem. Mit?
- Hogy ezentúl mindig követelni fogom tőled a... Ajj, mondd már mi ez!
- Csirkepaprikás.
- Szóval azt.
Összenevettünk.
- Mondd utánam - kezdtem a leckét. - Csir.
- Csor...
- Nem, nem csor - fogtam a fejem nevetve. - Csir..!
- Csor... csor... csor... Nem megy! -fakadt ki.
- Jó nem baj - enyhültem meg. - Jó az "csor" -ral is. Szóval csirke!
- Csorke! - mondta ki didalittasan, belőlem meg megint kiszakadt a nevetés olyan édes volt az akcentusa.
- Ne nevess ki! - durcázott.
- Nem, dehogy... - kacagtam megállás nélkül. -Nem nevetek... De ne tudd meg milyen cuki vagy!
Belepirult a mondatomba, nekem meg eszembe jutott valami.
- Nem próbálkoznál meg a kedvemért még egy szóval?
Már gondolattól is hevesebben vert a szívem, hogy magyarul hallhatom tőle azt a bizonyos kifejezést.
- Csak ha nem nevetsz ki megint!
- Ígérem most nem foglak. Szóval - vettem egy nagy levegőt - nekünk három helyett, csupán egy szavunk van a legmélyebb érzéseink kifejezésére mégpedig az, hogy... szeretlek.
Az utolsó szót már magyarul mondtam és mélyen a szemébe nézve éreztettem vele, hogy ez így is van. Viszonozta a pillantást, majd az asztalon átnyúlva megfogta a kezem.
- Ez gyönyörű. Megtiszteltetés, hogy a saját nyelveden is közölhetem az érzéseimet. Várj egy pillanatot.
Látszott rajta, hogy komolyan veszi a feladatot és nagyon koncentrál nehogy elrontsa.
- Szeret...
- Jó lesz az! - bíztattam és rásegítettem picit. - Szeretlek Niall.
- Szeretlek. - ejtette ki tökéletesen. - Szeretlek Kami!
Könnyek mardosták a szememet annyira szép volt ezt az ő hangján hallani.
- Köszönöm... - suttogtam teljesen elérzékenyülve.
- Akár egész este is mondogathatom neked: szeretlek, szeretlek, szerelek... Hupsz nem jó.
- Semmi baj, így is nagyon ügyes vagy! - kuncogtam. - Na edd a csorkét, mert kihül.
- Azt nem hagyhatjuk, mert szeretlek csorke!
Prüszkölve felnevettem, annyira képtelenül hangozott ahogy egymás mellé tette az általa ismert két magyar szót, remélve, hogy az úgy értelmes. Hát nem igazán, de sebaj.
- Az nem teljesen így van, de jó tudni, hogy egy csirkével csalsz meg. Az előbb még nekem mondtad, hogy szeretsz.
- Naa, tudod hogy értettem! - méltatlankodott.
Persze, hogy tudtam.
Miután megettük a csorkepaprikást elővettem az ajándékomat. Bíztam benne, hogy tetszeni fog neki, mert elég személyes lett.
- Boldog születésnapot Niall! - nyújtottam át a kis dobozkát.
Érdeklődve felnyitotta a fedelét és a kezébe vette a benne lévő apró tárgyat. Egy ezüst gitárpengető volt, amibe egy K betűt gravíroztattam.
- Hogy a színpadon is veled legyek... - suttogtam és visszatartott lélegzettel vártam a reakciót.
Egy darabig csak nézte a tenyerében lévő ajándékot, majd az ujjbegyével lassan végigrajzolta a nevem kezdőbetűjének vonalát.
- Nem találok szavakat... - szólt végül teljes áhitattal. - Ez... Ez tökéletes!
- Biztos tetszik? Megmodhatod ám ha túl nyálas, és akkor visszavisszük és átgravíroztatjuk, vagy kapsz valami mást helyette vagy...
Lecsapott az ajkaimra, hogy belémfojtsa a szót.
- Fejezd be ezt a marhasagot. Életemben nem kaptam még ilyen szép ajándékot! Komolyan mondom - nézett a szemembe, hogy megerősítse mondandóját, és ekkor már nem is voltak kétségeim. - Mindig magamnál fogom hordani, hogyha épp nem is vagyunk együtt, de te ott legyél velem. Köszönöm!
Melegség járta át a szívemet szavai hallatán és hálául nyomtam még egy boldog szülinapot puszit a szájára.
- Szívesen én "már Amerikában is nagykorú" hősöm.
- Próbáljuk ki! - lelkesült be és már szaladt is a gitárjáért. Leült az ágyra és megpaskolta a combját, jelezvén, hogy üljek oda, majd magunk elé húzta a hangszert és játszani kezdett. Vagyis próbálkozott, de a hasam miatt eléggé nehezen fért hozzá a húrokhoz.
- Felajánlanám, hogy segítek, de nem tudok gitározni.
- Akkor most fordult a kocka és én foglak tanítani téged! - mondta, és habár nem láttam, hallottam a hangján, hogy huncutul mosolyog.
Megmutatta hogyan kell lefogni a húrokat, hogy különböző hangon szólaljon meg, és fogta a kezem, hogy irányítson a pengetésnél. Nagyon türelmes volt és megértő, pedig igazán béna tanítvány lehettem. Csaknem fél óra "zenélgetés" után úgy határoztam, hogy eleget nyúztuk a húrokat, ideje bevetnem magam.
Hátra fordítottam a fejem és a tőlem telhető legszexibb hangon a fülébe suttogtam:
- Mit szólna hozzá tanár úr, ha a gitár helyett máson is játszana egy kicsit és megtanítana nekem néhány fogást?
Szavaim hallatára lemerevedett és egy pillanattal később éreztem, hogy nem csak ő lett merev, hanem egy bizonyos testrésze is. Finoman kivettem a kezéből a hangszert és az ágy mellé támasztottam, majd hátra arcot csináltam az ölében és igyekeztem magabiztosan és nem annyira remegő kézzel kigombolni a nadrágját.
- Kamilla... biztosan ezt akarod?
- Igen. Ez a nap utolsó meglepetése. A szülinapodra.
- Várj! - fogta le a kezemet, a másik kezével pedig felemelte gyengéden az arcomat, hogy a szemébe nézzek. - Nem akarom, hogy csak azért tedd meg, mert szülinapom van! Azt szeretném, hogy akkor és úgy történjen meg, amikor már elérkezettnek látod az időt és biztos vagy magadban, hogy te is igazán kívánod! Ne legyen kényszer, mert úgy érzed ezt most meg kell tenned nekem... sosem kell!
Hihetetlen ez a srác. Még ilyenkor sem gondol magára, amikor bárki más kapva kapott volna az alkalmon, amikor a barátnője végre beadta a derekát... de ő nem. Ő azt nézi, hogy először nekem legyen jó, aztán neki. Hogy lehet ennyire önzetlen? Imádtam minden porcikáját, és ezek után még annál is jobban akartam őt, mint eddig.
- Tényleg szeretném... csak ígérd meg, hogy nem hagyod, hogy bénázzak - vallottam be a legnagyobb félelmem.
- Olyat te nem tudsz. Minden mozdulatod és érintésed egyre jobban csak feltüzel. De ha elakadnál majd vezetlek. Ne aggódj, minden rendben lesz. Csak ürítsd ki a gondolataidat és hagyd, hogy az ösztöneid irányítsanak.
A fülem mögé tűrt egy hajtincset, és miután egy aprót bólintottam, lassan megcsókolt. Még soha azelőtt nem éreztem akkora szenvedélyt és szikrát közöttünk, mint akkor. Az ajkai először még óvatosan, majd egyre követelőzöbben kívánták az enyémeket, miközben a keze már a hátamon és a ruhám alatt siklott. Egy mozdulattal lehúzta a cipzárt és pillanatok alatt megszabadított a könnyű anyagtól. Én következtem. Kitapogattam a polója szegélyét és már át is húztam a fején, hogy aztán végleg búcsút mondva tőle féredobjam az ágyon. Elmerengtem gyönyörű mellkasán és végig húztam az ujjam a kevésbé kidolgozott, ám számomra annál tetszetősebb kockákon. Hirtelen gondolattol vezérelve még lejjebb csúsztattam a kezem és megmarkoltam a farkát. Felnyögött a vágytól és a markomban éreztem, hogy még jobban lüktetni kezd a szerszáma. Tetszett az érzés és a hang amit az előbb hallatott, így dörzsölgetni kezdtem nadrágon keresztül, ami kezdett már eléggé szűk és felesleges lenni, csaknem lerobbant róla. Kiszabadítottam rabságából, Niall meg megemelte a fenekét, hogy végleg el tudjam távolítani a ruhadarabot. Már csak az alsónadrág állt az utamba, de úgy döntöttem kínzom még egy kicsit. Teljesen odasimultam hozzá, amennyire a hasam engedett, az ágyékához dörgöltem magam, hogy még jobban fokozzam vágyát, ám a mozdulatoktól én is erősen lüktetni kezdtem odalent. Mint pár órával korábban, az ajkai ismét a nyakamat fedezték fel, miközben a keze a melltartómat kapcsolta ki. Amint eltűnt onnan az akadály, a szája lecsúszott a mellemre, és a bimbómat kezdte a nyelvével izgatni. Felnyögtem a gyönyörtől, az ujjaim a haját markolták és éreztem, hogy teljesen átnedvesedik a bugyim. Jó nem bírom tovább, lépjünk a tettek mezejére.
A másik kezemmel benyúltam az alsónadrágjába és marokra fogtam a péniszét. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen lesz a tapintása. Ilyen selymes és mégis kőkemény. Mozgatni kezdtem az ujjaim között, ő meg a fenekemre markolt, jelezve, hogy ne hagyjam abba. Tetszett neki, minden amit csináltam, és ez volt a lehető legjobb érzés a világon. Lehúztam a fejét egy csókra, hogy megköszönjem azt, hogy átadta az irányítást, miközben egy pillantra sem szálltam ki a gatyájából és hagytam abba az izgatást. Úgy csókoltam, mint egy éhező. Hisz éheztem is... rá. A számba nyögdécselt én pedig már a hátát karmoltam annyira elviselhetetlen volt az érzés ami a végső kielégülést várta...
És akkor egyszer csak szertefoszlott a minket körülölelő, erotikától túlfűtött levegő... mert Anna csörtetett be a szobába.
- Bocsi a zavarásért, csak azt szerettem volna kérdezni, hogy nem maradt véletlenül egy kis csirkepaprikás, úgy ennék most egy kis haz... - a torkára forrott a szó amint észrevette helyzetünket és nekem egy szál bugyiban, Niall gatyájában turkálva kellett a legjobb barátnőm szemébe néznem. Több volt, mint kínos.
