34. rész: Elfogadás

  Niall mellett ébredni mindennél felemelőbb érzés volt. Ahogy kinyitottam a szemem, és rögtön a szőke fürtök kuszasága fogadott, az maga volt a mennyország. A látvány megbabonázott, és teljesen elfeledtette velem az éjszaka borzalmait. Félholdat formázó csukott pillái, békés mosolyra húzódó rózsaszín ajkai, és éppen csak serkenő borostája az arcélén, sokáig nem eresztett. Csak néztem angyali nyugalmát és próbáltam felfogni, hogy ez a tökéletesség csak is az enyém. Kezemet lecsúsztattam a hasamhoz, hogy végigsimítsam a kézfejét, ami óvón a dombocskán nyugodott. Elöntött az a fajta biztonságérzet amit mellette mindig éreztem. Hihetetlen mekkora figyelemmel és védelemmel fordul afelé a gyerek felé, aki nem is a sajátja. Hogy mennyire tud minket szeretni, együtt, az apró bakik ellenére is. Kívánni sem tudnék nála jobbat.
Tekintetem levándorolt meg-meg emelkedő mellkasára, onnan a falánkságából adódó kis pocakjára, majd az oly nagyon szeretett medencecsontra ahol megakad a szemem valamin, amit még ha akartam volna, se tudtam volna figyelmen kívül hagyni annyira szembeszökő volt...
Hirtelen felültem, s kikerekedett pupillákkal bámultam hatalmas merevedését. Egy pillanatra vágyak, érzelmek, képek sokasága futott végig az agyamban, hogy mennyi jót tudnék annak a dolognak okozni, ami a boxerében ágaskodik... de aztán belepirultam saját piszkos gondolataimba, és zavartan, szinte már szégyenkezve fordítottam el a fejem. Nem mertem többet odanézni, rossznak éreztem magam tőle és nagyon fusztrált a kialakult helyzet. Lesütött pillákkal, teljes testemmel az ellenkező irányba fordulva próbáltam urrá lenni lányos zavaromon. Egy halk kuncogást hallottam a hátam mögül.
  - Úgy csinálsz, mint egy szűz lány. - A kis sunyi fent volt, és végignézte az érzelemviharomat. Ettől, ha az lehetséges, még az előbbinél is jobban zavarba jöttem.
  - Mert az vagyok - válaszoltam sértődötten, s el akartam süllyedni szégyenemben.
Hallottam, hogy zizeg a takaró, majd másodpercekkel később hátulról átkarolva a pocakomra simította a tenyerét, és búgó, mély reggeli hangján a fülembe suttogta.
  - Komolyan?
A leheletétől felállt a szőr a tarkómon, s az egész testemet elöntötte a bizsergés. Most sem hiányzott a hangjából a szokásos pajkosság, de társult hozzá valami olyan, ami különösen és mérhetetlenül szexivé tette. Az ajkamat haraptam, majd erőtlenül csak annyit pihegtem.
  - Jó... majdnem.
Ez a kijelentésem megtörte a varázslatot, ugyanis minketten elnevettük magunkat.
- Az én Szűz Máriám... - fordított magával szembe, majd arcomat két tenyerébe fogva kicsit sem szüziesen csókolni kezdett.
Újra elöntött az előbbi bizsergető érzés és ösztönösen cselekedtem. Kezeimmel a hajába kapaszkodtam, s úgy húztam fel magam az ölébe. Lábaimmal átkulcsoltam a derekát, hogy teljesen hozzásimuljak, és érezzem a teste melegét. 
Csak, hogy mást is hamar megéreztem, ami újra megrémített.
Mintha tüzes vason ülnék, úgy pattantam fel az ágyékáról. Elhúzódtam, és tisztes távolságban tőle, magamhoz szorított, felhúzott térdekkel a lepedőt kezdtem el bámulni.
  - Sajnálom... - suttogtam.
  - Mégis mit? Hogy felizgattál? - kérdezte halkan koncurászva. - Ejnye, bejnye Kamilla, hogy merted.
  Felnéztem rá, a szeme mosolygott. Látszott, hogy mulat rajtam, de ebben nyoma sem volt rosszindulatnak.
  - Hogy ilyen hülyén viselkedek.
   Cseppet megváltozott a pillantása. Teli lett megértéssel, gyengédséggel és szeretettel.
  - Dehogy viselkedsz hülyén! - nézett mélyen a szemembe. - Teljesen érthető, hogy félsz, hogy gátlások alakultak ki benned a Harryvel való rossz élmény miatt. Viszont tudnod kell, hogy ez nem bűn! Ne érezd magad rosszul, ha felizgatsz, vagy ha benned támad fel a vágy! Tudod, ez történik, ha két ember vonzódik egymáshoz. Nézd. - megfogta a kezemet, s óvatosan a merevedésére vezette. - Ez miattad  van. Ezt váltod ki belőlem. A szépséged, a személyed, az egész lényed. És ez nem rossz. Ez a világ legcsodálatosabb érzése. És ha tudni akarod, már attól feláll, ha csak rám nézel. Bolondulok érted.
  Egyik részről jól eső érzés volt az ujjaimat a duzzadt pénisze köré fonni, mert én váltottam ki belőle ezt a reakciót, de másrészt meg nagyon fusztrált a helyzet. Soha életemben nem tartottam ilyet a kezemben, hisz Harry rögtön a lényegre tért... Új volt nekem ez az egész, és nem tudtam nem szégyenlősen hozzáállni. Nem bírtam tovább pár másodpercnél és elhúztam a kezem.
  - Én még nem... nem akarom - vallottam be suttogva. - Nem vagyok hozzá elég bátor...
  - Jaj, jézus nehogy azt hidd, hogy én most bármit is elvárok tőled! - Tök cuki volt ahogy szabadkozott. - Nem kényszerítelek semmi olyanra amire még nem állsz készen, se ma, sem holnap. Akkor fog megtörténni amikor, és ahogy te akarod. Te fogsz irányítani, ha már úgy érzed,  hogy kezedbe tudod venni a dolgokat... - elnevette magát, amikor rájött mennyire kétértelműek a szavai. - Vagyis nem, nem úgy! Ajj, ez szarul jött ki, de érted.
  Persze, hogy értettem. Egyedül azt nem, hogy hogyan érdemeltem ki ezt az istenadta csodát. Más srác már rég kiakadt volna, a gáz szerencsétlenkedésemen... hogy nem vagyok magabiztos, és nem akarom kielégíteni, főleg úgy, hogy már szűz sem vagyok.
De ő nem. Ő érti a ki nem mondott szavaimat. Érti, hogy mekkora törés volt bennem a Harryvel való közösülés. Hogy akkor ő nem segített nekem megismerni a testek összhangját, a dolgok hogyanját, csak eszköz voltam akinek nem volt beleszólása a történések alakulásába. Így nem csoda, ha ezek után az amúgy is félénk természetem nem tud mit kezdeni a férfi nemiszervvel. Vagyis... csak így közvetlen közelről zavarba ejtő, mert nem egyszer éreztem már csókolózás közben az övét is, és sajnos volt rá példa, hogy Harryét is, de az valahogy inkább csak még jobban lázba hozott. Azok közül az alkalmak közül, több esetben is szinte gondolkozás nélkül kész lettem volna lefeküdni velük, annyira eluralkodott rajtam a vágy... mert akkor nem láttam a szerszámot, csupán érzékeltem. És most megijedtem. Akármennyire is akartam volna amúgy, még nem éreztem magamban annyi bátorságot, hogy azzal én bármit is kezdjek. Még gátak voltak bennem, erre még igazán nem voltam készen.
  - Minden oké? - egy kósza hajtincset tűrt a fülem mögé, és fürkészően nézett rám.
Bólogattam, bár még kicsit kótyagos, és rémült voltam.
  - Istenem, de cuki vagy - nevetett a félénkségemen, és megajándékozott a lehető leglágyabb és legédesebb csókkal.
  - Na gyere, harapjunk valamit, mert éhen halok.
  Megforgattam a szemem, és halványan elmosolyodtam.
  - Te mikor nem?
  Elkészültünk, felváltva használva a fürdőszobát, majd lementünk a szálloda éttermébe reggelizni.
A svédasztalnál ott találtuk Louist és Zaynt akik éppen hevesen veszekedtek valami Play Station játékon.
  - Mondom, hogy csaltál!  - csapott az asztalra az elöbbi indulatosan.
  -  Nem, nem csaltam! Egyszerűen nem tudod elfogadni, ha veszítesz!
  - Nincs mit elfogadni... - Louis duzzogva keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt.
  - Ahh, nem vitázom veled! - emelete égnek a szemét Zayn belefáradtan, majd hozzánk fordult. -  Sziasztok! Mizu?
  Megállt a kezemben a kés vajazás közben, ugyanis Zayn kérdése eszembe jutatta a reggel történteket. Újra zavarba jöttem, s rákvörös fejjel bámultam le a kenyeremre. Sajnos nem sikerült jól lepleznem magam ugyanis Louis rákérdezett.
  - Kami miért pirultál el? Csak nem történt valami az éjjel?
Egy perverz mosollyal és szemöldöktánccal jelezte, hogy mire utal.
  Most mit mondjak?!
  - Nem! Izé... szóval csak... Niallnek reggel... Hogy mondják? Ajj nem tudom angolul a szót! - tártam végül szét a karom mégjobban égve, nem csak, hogy gázul kezelek egy iyen természetes dolgot, de még maga a fogalom is hiányzik az angol szókincsemből.
  Niall felkuncogott, odahajolt, hogy adjon egy puszit az arcomra, majd  eléggé pasisan közölte velük a dolgot.
  - Kamilla drágám reggel megijedt a farkamtól.
Louisból kitört a röhögés és Zayn is megeresztett egy gonosz vigyort, majd jelentősségteljesen összenéztek.
  - Srácok! - villantotta rájuk Niall a szemét, hogy viselkedjenek, én meg szerettem volna, ha azon nyomban elnyel a szék, de sajnos nem úgy történt, így égtem, mint a rongy.
  - Bocs - Lou nagynehezen abbahagyata a nevetést, de nem tudta letörölni a képéről a fülig érő vigyort. Aztán hirtelen elkerekedett a szeme a csodálkozástól, amikor levonta a következtetéseket. - Akkor ti még le sem feküdtetek?
  - Nem, Kamilla várni szeretne vele, én meg tiszteletben tartom a döntését - válaszolt Niall, és közben a szemével kedvesen azt sugallta felém: "Nyugi, őket lerendezem."
  - De én ezt nem értem. Mire vártok? Hónapok óta odavagytok egymásért! Meg baszki Kamilla nem szűz már, látott már faszt, hisz lefeküdt Harryvel! - eléggé Louis-san adott hangot a gondolatainak.
  - Miért, úgy ismered Harryt, mint aki gyengéden bánik a partnereivel?! Te tudod a legjobban milyen... Kamillának Harry volt az első, és nem igazán hagyott benne szép emlékeket, ami miatt most, teljesen jogosan, félve áll a dologhoz. Nem kényszerítem bele olyanba, amire még nem áll készen, majd ha el sikerül engednie a rossz emlékeket, és biztos lesz magában, akkor megtörténik. Nem leszek önző, azt akarom, hogy neki is legalább annyira jó legyen, mint nekem... hogy velem ezt szép élményként élje meg. -  fejezte be Niall a csodaszép monológot, majd kissé fenyegetően hozzátette. - És jajj nektek, ha cikizni meritek emiatt!
  Majd kicsordult a könnyem annyira aranyosan kiállt melettem. Félősen a kezéért nyúltam és egy szeretetteljes pillantással köszöntem meg amit értem tett. Úgy tűnt a srácokat ledöbbentette, ugyanis csak tátott szájjal bámultak rá.
  - Te tényleg kurva szerelmes vagy! - csúszott ki Louis száján, mire Zayn könyökkel oldalba bökte.
  - Lou csak azt akarta mondani, hogy sajnáljuk, hogy gúnyolódtunk Kam! Most már megértjük a szemszögedet, és igazán szerencsés vagy, hogy nem egy ilyen érzéketlen fafej a barátod, mint mi, hanem olyan, aki ennyire törődik veled. Jól választottál! - kacsintott rám, majd Niallhöz fodult. - Haver, hatalmasat nőttél a szememben. Kevés ember képes az érzelmeket a vágyak elé helyezni. Igazán cukik vagytok, sok boldogságot nektek!
  - Köszönjük! - válaszolt Niall majd felém fordulva hosszasan megcsókolt.
  - Hé! Csak annyit mondtam sok boldogságot, nem azt, hogy megcsókolhatod a mennyasszonyt! - hallottuk Zayn hangját, mire mindketten belenevettünk a csókba.
  - Zayn látod mit tettél - csóválta a fejét Louis amikor szétváltunk. - Most itt nyáladzanak előttünk. Undorító!
  Mindannyian elnevettük magunkat, hisz tudtuk, Louis nem gondolta komolyan. Mint ahogy a legtöbb dolgot az életben.

  Így a turné vége felé a szokásosnál is nagyobb volt az őrület. 70000 -es tömeg a színpad túloldalán, a fiúk pedig perceken belül kezdenek. Itt a fal másik felén csak a tomboló emberáradatot hallani, ami a banda nevét skandálja, és bizar érzés a tudat, hogy mindjárt ki kell engednem a szerelmem olyan sikoltozó lányok közé, akik majdnem annyia odavannak érte, mint én.
  - Sok sikert! - csókoltam szájon. - Innen foglak nézni végig és hallgatom a csodás hangod elképzelve, hogy az összes szám nekem szól.
  - Az összes szám neked fog szólni - biztosított.
  Niall válla fölött találkozott a tekintetem Harry zavart pillantásával. Aprót bólintottam felé, mire ő csak halványan elmosolyodott.
3... - hangzott az utasítás.
Utolsó csók.
2...
Helyreállás.
1.
Show time!
"Straight off the plain to a new hotel"
  Ehhez sosem fogok hozzászokni... majdnem annyira elvarázsolt, mint az első alkalommal. Csak gyönyörködtem bennük, és élveztem a hangzást, ügyet sem vetve a közelemben szintén egyedül álldogáló Annára. A legelsőt együtt éltük át, egymás mellett tombolva, most újra egymás mellett, de akár két idegen. Nem szólunk egymáshoz, nem sírunk és örülünk együtt. Fura, hogy mennnyire meg tud változni egy barátság. Hogy mennyire el tudnak távolodni az emberek és a legközelebbi barátokból szinte már ellenségekké válnak.
Szomorúak ezek a dolgok, de nem én akartam, hogy így legyen... 
  Pár szám után Liam fantáblákat olvasott fel. Ekkor figyeltem először a közönségre. Csupa babára utaló plakát, és lepedő. Nem rejtették véka alá a véleményüket, és megmondták mit gondolnak Niall születendő gyermekéről. Pozitív és negatív, elfogadó és kételkedő üzenetek sokasága.
"Harry, ha már nem bírsz a farkaddal, legalább ne kend Niallre!"
Ez volt az a poszter, ami arra ösztönzött, hogy hosszú, hosszú idő után felnézzek Twitterre. Kíváncsi voltam mit hisznek a rajongók igazából.
Az eddig kikapcsolt állapotban lévő értesítéseim most elárasztottak. Több százezer követő, s legalább annyi üzenet és megemlítés. Belelestem párba. Többnyire gratuláló, cuki posztok azoktól akik shippelnek minket Niallel. Különös belegondolni, hogy a szerelmünknek külön rajongótábora van, szokatlan, de kicsit sem rossz érzés. Ezek azok a fanok, akik feltétel nélkül hisznek a hősük szavának, és meg sem kérdőjelezik, hogy vajon tényleg övé-e a pici, mert ha ő azt mondta, akkor az úgy van. Milyen naivak...
Aztán van a másik fele. Az okosabb, a veszélyesebb fele. Akik elgondolkodnak, mélyebbre ásnak, és legrosszabb esetben nyomozni kezdenek. Őket nem győzi meg egydarab kiírás, ilyen megkérdőjelezhető helyzetben. Kételkedni kezdenek, és találgatnak. Hirtelen ötlettől vezérelve én is posztoltam. Na ehhez mit szóltok?

@NiallOfficial a kisbabád élvezi  koncertet! ❤

Tudtam, hogy felbolydítja majd a kedélyeket, szinte még ki sem raktam, de már özönlöttek a válaszok.
 Egy, akire be volt kapcsolva az értesítés, mind fölé ugrott. Harryé...

@harmathy_kamilla @NiallOfficial Még szép, hogy élvezi, hisz az apját hallgatja. Gratulálok hozzá, csodálatosabb szülők lesztek, mint amit az a kölyök valaha is kivánhatna! 

De hát ő a színpadon van! Felkaptam a fejem, azzal egyidőben amikor ő is felnézett a telefonjából, és találkozott a tekintetünk.
A tweetnek több üzenete is volt, míg a pillantásának csupán egy.
Az elfogadás.

33. rész: A gyerektolvaj

  Annál is nagyobb szarban voltunk, mint azt előtte gondoltam. A hír elárasztotta a világhálót, és a nyomtatott sajtót egyaránt. Természetesen mindenkit érdekelt a nagy rejtély, hogy kinek a gyermekét hordom a szívem alatt, hisz elméletileg három banda tag is esélyes volt az apai címre. Szerintük...
Engem nem is igazán érdekelt volna, hogy pletykálnak, hisz mi tudtuk az igazságot, de ahogy azt a srácok mellett már megtanultam, itt csak és kizárólag a fiúk jó híre számított, ami ezzel a babás gikszerrel kezdett elpárologni. A Modest pedig dühöngött...
- Mégis, hogy a kurva életbe gondoltátok, hogy nem közlitek velünk azt az "aprócska" tényt, hogy valamelyikőtök felcsinálta ezt a kis lotyót?!!
  A főnökük hangjába beleremegett az egész iroda, ahová behívattak minket. Niallel és Zaynnel a kanapén foglaltunk helyet, míg Lou és Liam a karosszékeket választották. Egyedül Harry maradt állva, mögöttem, a háttámlát szorítva. Szemek lesütve, ajkak szorosan zárva. Senki sem felelt. Kicsit bántott, hogy egyik fiú sem kelt a védelmembe, de nem hibáztattam őket, hisz magam sem mertem a dühtől izzó szörny szemébe mondani, amit gondoltam.
- Kérdeztem valamit!!! - ordította.
- Ti meg hogy a faszba nem vettétek észre a kilóméteres hasát... ? - dörmögte az orra alatt Harry.
A levegő megfagyott.
- HOGY MONDOD?!!
- JÓL HALLOTTAD!! KONKRÉTAN EGY FÉL GUMILABDA VAN MÁR A HASA HELYÉN, DE TI OLYAN VAKOK VAGYTOK, HOGY NEM LÁTJÁTOK AMI AZ ORROTOK ELŐTT VAN! MERT KURVÁRA LESZARJÁTOK AMÚGY MIT CSINÁLUNK, CSAK HOZZUNK ELÉG PÉNZT A KONYHÁRA!!! - még életemben nem hallottam így kiabálni Harryt. Dühöngött, és kivételesen jogosan...
- Ja és ne merd még egyszer lotyónak nevezni Kamillát!!
  A szívem egy pillanatra kihagyott. Egyik részről, pont ő szokott annak hívni... másrészt viszont mégis bevédett. Képtelen voltam hova tenni a dolgot.
- Te ne merj velem ilyen hangnemben beszélni, vagy hamar elválnak útjaink, a karrierednek pedig búcsút inthetsz!! És annak nevezem aminek akarom! Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy nem Niallé a gyerek, hisz őt ismerve, ilyen hamar nem dönt meg egy csajt sem. Vagy talán tévedek? - gúnyos mosoly ült ki az arcára, tisztában volt vele, hogy a közepébe trafált.
Mindenki hallgatott. A pasas előredőlt a széken, s az asztalon könyökölve, ujjait egymásnak támasztva várta a történetet. - Hallgatlak titeket.
- Az enyém - szólt alig hallhatóan Harry. - Még jóval azelőtt történt, hogy Niallel összejöttek volna...
- Mindjárt gondoltam - még gúnyosabb mű mosoly terült szét a gonosz arcon. A hideg kirázott tőle. - Akkor hallhatnám mi a tervetek, ha már ilyen ügyesen összehoztátok ezt a kibaszott helyzetet? - sorban végig nézett rajtunk, érintetteken. Louisn és Niallön épphogy csak átsiklott a tekintete, engem "megajándékozott" egy gyilkos pillantással, majd végül várakozóan Harryn állapodott meg.
- Bejelentjük, hogy enyém a gyerek, de Niallé a csaj. Mi mást? - jelentette ki határozottan.
- Rossz válasz. Mivel Niallé a csaj övé a gyerek is. A rajongó táborotok a felére csökkenne, ha megtudnák, hogy mi folyik itt. Csalódnának a bálványozott hőseikben. Rájönnének, hogy korántsem vagytok olyan tökéletesek, mint amit eddig sikerült elhitetnünk velük. Ezt pedig nem akarjuk. Niall add a telefonod!
Niall mellettem szótlanul engedelmeskedve a farzsebébe nyúlt, s kivette a telefonját. Már nyújtotta volna az asztal felé, amikor elé ugrott Harry és a deszkára csapva adott hangot nem tetszésének.
- NEM! Az én gyerekem, vállalni akarom!
- Drága, kicsi, Harry! Megtanulhattad volna már, hogy itt nincs olyan, hogy akarom. Az van amit én mondok! És márpedig most kitweeteljük, hogy Niall milyen izgatott, a születendő gyereke miatt.
- NEEM!!! - ordította Harry kétségbeesetten. Akaratlanul is könnyek gyűltek a szemembe a látványtól, hogy mennyire akarja ezt a gyereket. Nem gondoltam volna, hogy lesz még pillanat amikor szeretettel fogok ránézni... És mégis. Most minden porcikám imádta Harry Stylest. Nem úgy, mint férfit, hanem, mint a közelgő gyerekem apját. Hisz a belőle sugárzó apai szeretet a legjobb dolog volt, amit valaha is kaptam tőle.
Niall megragadta Harry csuklóját, majd magával szembe fordítva erősen a szemébe nézett.
- Legyen eszed. Mindenkinek jobb, ha megkíméljük magunkat a hisztériától.
Harry keményen kitépte a kezét a szorításból.
- Könnyen beszélsz! Megkaptad a lányt, oké, elfogadtam. De a gyerekemet már nem fogod elvenni, azt nem hagyom! -  üvöltötte a képébe.
- Nincs más választásunk. Hidd el jobban fog velem járni, és te megkímélheted magad a tehertől és a felelősségtől, ahogy erdetileg tervezted. Persze vér szerint örökre a tied lesz, attól nem tudlak megfosztani, de minden mást átvállalok.
- SOHA!! EZT NEM ENGEDEM!! - Harry a pillantásával szinte felnyársalta Niallt, s félő volt, hogy neki ugrik.
Szívesen közbe szóltam volna, állást foglalva valamelyikük mellett, de képtelen voltam... Természetesen Niallel akartam felnevelni a kislányt, hisz ő volt életem szerelme, Harry pedig milliónyi rosszat okozott már nekem. Mindezek ellenére mégsem lett volna szívem megtagadni tőle a saját gyerekét... hisz mégis az ővé, és egy hatalmas plusz, hogy még ennyire ki is áll mellette.
Nem tudtam melyik kezembe harapjak, de a Modest "megkönnyítette" a dolgom.
- Harry fejezd be a hisztit, ha nem engedelmeskedsz kiraklak a bandából!! Niall te meg add ide azt a telefont, le akarom végre zárni ezt az ügyet!
  Majd megszakadt a szívem, hogy látnom kellett összeomlani Harryt, a gyereke elvesztése miatt.
Niall miközben kézségesen átadta a készüléket, szelíden barátjához fordult.
- Sajnálom. Nem foglak kizárni az életéből ígérem.
- Te csak hagyj békén! - Harry gyűlölettel teli vérfagyasztó hangja még az ajtó csapódás után is a fülekben csengett.
- Majd beletörődik - rántott egyet a vállán a pasas. - Nincs választása. Ha már egyszer elbaszta, akkor meg kell hozni bizonyos áldozatokat, hogy ne a karrieretek bánja. - elmosolyodott, mint akit még szórakoztat is a dolog.
Nálam itt telt be a pohár. Akármennyire is egy bunkó amúgy Harry, ezt még vele sem tehetik meg!
- Maga egy kegyetlen és szívtelen ember! - csattantam fel. - Másokat kényszerít hazugságra, s foszt meg a boldogságtól, csak is azért, hogy a számláján pár millával több legyen! Marionett bábuként rángatja őket, hisz mit számít, hogy ők is emberek érző szívvel és lélekkel, igaz?!! Magukat semmi nem érdekli, csak a pénz, és a makulátlan hírnév! Undorodom attól ami itt folyik, és ha nem haragszik most elmegyek és megkeresem Harryt!!
  Nem vártam meg, hogy velem is ordítozni kezdjen vagy újra lekezelően bánjon, mint eddig minden esetben, hanem kiviharoztam a szobából, hasonló erősséggel becsapva magam után az ajtót, mint néhány perce Harry.
Az előcsarnokban értem utol, ahol épp távozni készült.
- Harry! Harry, várj! - kaptam el a kezét, megállásra kényszerítve.
- Mi az, mit akarsz?! Még egyszer az orrom alá dörgölni, hogy a tökéletes Niallé lett a baba?! Hadd ne ugráljak örömömben kérlek!
- Nem, ez nem így van! Mindenki úgy fogja tudni, hogy az ő gyereke igen, de ez nem azt jelenti, hogy te nem leszel épp annyira az élete része mint Niall!
- Nemrég még azt mondtad, hogy mindent meg fogsz tenni azért, hogy ne is ismerjen engem! - vágta oda csípősen.
  Emlékeztem rá... akkor mondtam amikor kiderült, hogy játszadozott velem.
- Az más volt... mások voltak a körülmények! Most kiálltál mellette, s ez nekem mindennél többet jelent... bebizonyítottad, hogy méltó vagy arra, hogy az apja legyél!
  Mindkettőnk zsebében egyszerre rezzent meg a telefon. Én nem nyúltam az enyém után, és nem is kellett, hisz az övén, még így, fejjel lefelé is ki tudtam olvasni a hazug, végleg Harry lelkébe markoló szavakat.

Nagyon izgatott vagyok a születendő kisbabám miatt! Kamilla csodálatos lány, vele akarom leélni az életem, így kicsit sem bánom, hogy ilyen hamar megajándékoz egy csöppséggel! Már alig várom, hogy megszülessen és a kezemben tarthassam a picit!!:)

  Niall tweetelte. Vagyis igazából a menedzsment, de ezt rajtunk kívül senki sem tudta.
- Már úgy is mindegy...
Hallottam a hangjában a teljes összeomlást. Soha nem sajnáltam ennyire. Szólni akartam valamit, de mire kinyitottam volna a szám, úgy eltűnt, mint a kámfor...
Csak akkor vettem észre, hogy potyognak a könnyeim amikor, Niall letörölte az egyiket s magához húzott.
- Sajnálom... Akármennyire is haragszom Harryre, még szerintem is kegyetlenség volt megtagadni tőle a saját vérét. Viszont hidd el, nem volt más választásunk! Ha nem engedelmeskedünk, kicsinálnak! Ígérem minden erőmmel azon leszek, hogy mindkettőnknek egyformán jusson ki az apa szerepből, oké?
  Hogy lehet ennyire jó? 
- Szeretlek - néztem fel a mellkasáról.
- Én is téged - a kék szempár ha másnak igen, de nekem nem hazudott. Nem szoktunk dobálózni ezzel szóval, mindketten úgy is gondoltuk.

  Az események után alig pár órával már a magángépen ültünk, a következő turné helyszín felé repülve. Harryt egy kocsmában szedték össze, teljesen kiütötte magát. Még szerencse, hogy csak másnap este lesz a koncert, úgyhogy addig bőven ki tudja aludni a balhét. Nem akartam, hogy ez történjen... nem akartam neki fájdalmat okozni... legalábbis ekkorát biztosan nem.
- Harryn gondolkozol igaz? - zökkentett ki Niall az elmélkedésből.
Bólintottam.
- Tudod - szóltam halkan - mindig is azt szerettem volna, hogy vállalja fel, s szeresse a gyerekét. Hogy habár nem vagyunk együtt, de foglalkozzon vele, és a picinek ne úgy kelljen felnőnie, mint nekem... hogy nincs mellette az igazi apja. Erre most amikor a vágyam teljesülne, elveszik tőle. Nincs igazság a földön.
- Majd én úgy törődök a babával, mintha az igazi lennék, te meg elmondod neki, hogy hogyan is vannak a dolgok valójában. Ha jól csináljuk, nem lesz neki furcsa a két apuka. Kicsiként természetesnek fogja venni, amikor meg nagyobb lesz, bizonyára megérti majd miért alakultak úgy a dolgok, ahogy. Ne félj, minden rendben lesz! - simította végig a kézfejét az arcomon.
- Csak Harry nem biztos, hogy rendben lesz... - sóhajtottam szomorúan, egy pillanatra az alkoholtól mély álomba merült fiú felé pillantva.
- Idővel megbékél majd, s beletörődik. Akkor sem lett volna sokkal másabb a helyzet, ha őt jelentjük be hivatalosan, hisz az én barátnőm vagy, valószínűleg így is, úgy is én lennék többet az aprósággal, akármennyire is egyedüliként akarja. Így legalább megkíméljük magunkat a média hisztitől. Ne aggódj érte!
  Egy puszit hintett a számra, én meg csak annyit suttogtam.
- Remélem igazad van.

- Szép álmokat kedvesem! - búcsúzott el lágy csókkal a hotel szobám ajtaja előtt.
- Jó éjt Niall! - akármennyire ragaszkodtam továbbra is a külön szobához, most nem szívesen engedtem el. Szükségem volt a biztonságot nyújtó karjaira.
Kelletlenül elváltunk, s beléptem az üres szobába. Fura volt teljesen egyedül lenni, hisz előtte mindig Annával osztozkodtam. Most már ez elképzelhetetlen lett volna, még akkor is ha nem vagyunk összeveszve, hisz ő az utobbi időben szinte sehova nem ment Harry nélkül. Úgy ráakaszkodott, mint egy pióca, és persze az is evidens volt, hogy egy ágyban alszanak.
Nem mondom, hogy hiányzott, mert amit tett, az megbocsájthatatlan, de azért nem volt kellemes belépni a rideg, sivár helyiségbe.
Fáradt voltam, s meggyötört, így egy gyors zuhany után, rögtön ágyba bújtam.
Sokáig nem tudtam elaludni, hiányzott Niall, és a nap eseményei sem hagytak nyugodni. Tele volt a fejem a Modesttel, a hazugságaival, a babával... és Harryvel.
Nem engedtek a gondolatok, és a kintről bevetődő rémisztő árnyak sem segítettek a helyzeten. De végül álomba merültem...
  Egy pincehelyiségeben találtam magam. Ketrecbe voltam zárva. Sötét volt, semmit sem láttam, csak panaszos nyögéseket hallottam a közelből. A ketrec belsejéből...
Először nagyon megijedtem, hogy valami fenevaddal vagyok összezárva ami egy harapással ketté roppanthatja a testem. De aztán elmosódott, emberi szavak kezdtek formálódni a sötét némaságban.
- Neem... Nem, veheted el... - hallottam az erőtlen beszédet. - Ő az én gyerekem...
  Ismerős volt a hang, így bátortalanul, de araszolni kezdtem a személy felé. Ahogy közeledtem hozzá, úgy vettem ki a földön fekvő alak körvonalait.
Mellé értem, és valóban ő volt, akit sejtettem. Harry... a szíve helyén egy hatalmas lyukkal, amiből folyamatosan szivárgott a vér, le a betonra. Haja elterült a padlón, csimbókokban állva a vértócsától.
- Nem engedem, hogy elvegyétek... Az én kisfiam... - nyöszörögte.
Felsikoltottam.
- Valaki segítsen!!! Kérem, valakiii!!!
A rácsokon túl fény gyúlt. Addig futottam, amíg a vas engedte, s továbbra is kiabáltam.
- Segítsen!! Gyorsan, különben elvérzik!!!
Torkomra forrott a szó amint megláttam a reflektorral megvilágított alakot.
A Modestes pacák volt, karján a kisbámmal, és csak nevetett. Gonosz, sátáni kacaja  visszhangzott az ablaktalan helyiségben. A fénysugár megvilágított egy másik alakot. Niall...
- Niall!! - kiáltottam kétségbeesetten. - Niall, segíts, Harry bajban van!! Meg fog... -elcsuklott a hangom a félelemtől. - Meg fog halni, ha nem visszük azonnal orvoshoz!
- Nem tehetem. Meg van kötve a kezem... - felemelte a csuklóját szorosan tartó, csörgő vasláncokat.
- NEEEM!!

Sírva ébredtem. Az álom bemutatta a legmélyebb félelmeimet. Kitépett szívű Harry... Niall aki nem tud már segíteni... a Modest kezére jutott kisbabám...
Ennyi terhet nem bírt el a lelkem. Még mindig zokogva felkaptam a papucsomat, s gondolkodás nélkül a világ legbiztonságosabb helyére rohantam. Niall karjaiba.
 - Niall - szólongattam akadozó hanggal - Niall, rosszat álmodtam... Megijedtem... Aludhatok veled?
  Kócos fejét felemelte, s amint megismert felült, és az ölébe húzott.
- Cssss! Ne sírj édes! Mi a baj? Mi történt? - kisimított az arcomból egy könnytől odaragadt hajtincset.
- Rosszat álmodtam... Harrynek kitépték a szívét... A Modest elvette a babát... Te nem tudtál segíteni... - képtelen voltam összefüggően beszélni, csak sírtam keservesen.
- Nem történt semmi, minden rendben van. Cssss! Itt vagyok, s mindig itt is leszek, nyugalom... - a hajamat simogatta, s úgy csitítgatott, mint egy kisgyereket.
Becézgetett, puszilgatott, míg a mellkasom egyenletesen nem kezdett mozogni, és lassan fel nem száradtak a könnyeim.
- Félek - szipogtam. - Ugye itt aludhatok veled?
- Soha többé nem engedlek el magam mellől.
Óvatosan lefektetett, mellém csúszott, és karját védelmezően körém fonta. Szorosan hozzá bújtam, befészkelve magam az ölelésébe. Tudtam, hogy most már nem érhet semmi baj, hisz mellette mindig biztonságban vagyok.
Attól kezdve minden éjjel együtt aludtunk el.

32. rész: Mindenki el akarja lopni a csajomat

De Lou csak nem akart jönni, én meg magamban tippelgettem, hogy vajon melyikük fog először lyukat égetni a mellkasomba a tekintetével. Lehajtottam a fejem s próbáltam valahonnan nagyon mélyről előhalászni bármi használható, és épkézláb magyarázatot, de természetesen kudarcot vallottam, így csak hebegtem össze vissza.
- Az úgy volt, hogy... Én és Louis csak... Fel akart vidítani és...
- Ohh, már mindent értek! - vágott közbe élesen Eleanor. - Egy másik romantikus hajókázás máris feldteti a szerelmi bánatot! Világos!
A tekintetével ölni tudott volna, míg Niall csak kérdőn az enyémbe fúrta a övét, megerősítést várva, hogy ez nem így történt. Igyekeztem tudatni vele, hogy az érzéseim iránta töretlenek és még véletlenül se legyenek kétségei. Amint a szememből megkapta a választ, lehunyt pillákkal eresztette ki az eddig visszatartott levegőt.
Eleanorhoz fordultam, némileg összeszedve magam attól, hogy Niallt sikerült megnyugtatnom.
- Dehogy! Félreérted a helyzetet! Csupán néhány rajo...
- Mégis mit lehet ezen félreérteni?!
- El, te is nagyon jól tudod, hogy a lapok előszeretettel forgatnak ki mindent, akár teljesen elferdítve az igazságot! - kelt a védelmembe Niall, majd ismét mellém lépett, hogy átkarolja a derekamat, ezzel is hangsúlyozva óvó, birtokló szándékát. - Nem tudom minek kell ez a hiszti. Majd mindjárt jön Louis és szépen helyre rakjuk a dolgokat, bár én teljesen biztos vagyok benne, hogy nem volt közöttük semmi. Megbízok Kamillában.
Pedig lett volna indoka az ellenkezőjére, hisz egyszer már megtettem amivel most vádolnak. De ő mégis bízik bennem! Végtelenül szeretem!
Abban a pillanatban egy szorító kéz nehezedett a vállamra én pedig odakaptam a fejem. Pillantásom találkozott egy kemény, haragos tekintettel.
- Ez mind szép és jó Niall, de ahogy mondtad a médiát nem érdekli az igazság! Ők azt színezik ki amit látnak, és ennek a lánynak a pletykái bemocskolják a hírneveteket! Engem az sem érdekel, ha valójában otthon mindnyájan felváltva dugjátok, csak nem akarok még egy ilyen cikket meglátni! Már így is kezd összeomlani a gondosan felépített imidzsetek! - Niall arcvonásai megkeményedtek a szavak hallatán, s közbe akart szólni, de a férfi nem hagyta. -  Ahogy mondtam nem érdekelnek a valódi viszonyok, csakis a látszat a lényeg, szóval akár akarjátok, akár nem - mutatott rám, és Niallre -, ezentúl ti ketten nyilvánosan fogjátok szeretni egymást, hogy csituljanak a kedélyek! Értve vagyok?!
- Igen... - sziszegte a fogai közt dühösen Niall.
- Remek. Akkor azonnal munkára! - ordította a férfi, majd tovább is állt.
Megszeppenve fordultam Niallhöz, hogy magyarázza el a hallottakat.
- Ő a menedzserünk. - nézett utána komoran Niall. - Tőle függ az egész banda, vagyis pontosabban a Modesttől. Úgy táncolunk, ahogy ők fütyülnek, különben repülnénk.
- De mit számít ha kirúgnak, hisz világszerte ünnepelt sztárok vagytok? - nem igazán értettem miért tesznek meg dolgokat, amiket nem akarnak. - Akármelyik menedzsment tárt karokkal fogadna.
- Ez nem ilyen egyszerű Kam. Hidd el elérnék, hogy utána még egy maroknyi rajongónk se legyen, nem, hogy értünk kapkodó menedzsmentek. Megvannak a piszkos kis módszereik. Szóval meg van kötve a kezünk. De hát ez már csak ilyen, a pop szakmában hazudni is kell, hogy életben maradj.
Egy nemtörődöm váll rántással zárta le az ügyet, de én tudtam, hogy ez igazából jobban zavarja, mint amennyire mutatja.
Körbe pillantottam a kíváncsi, figyelő tekinteteken, akik eddig ránk meredtek, és most épp zavartan fordították el a fejüket, vagy pedig sutyorogva kezdték kibeszélni a balhét. Észrevettem a közeledő Louist, aki sunyi módon csak most mert oda somfordálni hozzánk, akkor, amikor már nagyjából elült a vihar. Kösz Lou, sokat segítettél!
Barátnőjéhez akart bújni, remélve, hogy ezzel meg van oldva a dolog, ám az eltolta magától, és csipőre tett kézzel kérte számon.
- Louis Tomlinson, azonnal várom a magyarázatot!!
Lou eldarálta a sztorit, amit én is próbáltam, és Eleanor  megnyugodhatott végre.
- Valóban bocsánat kéréssel tartozom Kami. Elég régóta vagyok együtt Louval ahhoz, hogy tudhatnám, nem minden az aminek látszik... főleg nem amit a magazinok tálalnak. Csak tudod elborult az agyam, és mivel előbb láttalak meg, mint Lout, képtelen voltam ésszerűen gondolkozni. Most már belátom, hülyeség volt a meggondolatlan vádakozás. Ugye megbocsájtasz?
- Semmi gond. Teljesen érthető a reakciód, hisz emlékszem én is lerendeztem már hasonló jelenetet média által kreált vaklárma miatt. Emlékszel a Selenás ügyre? - fordultam Niallhöz.
- Hogyne emlékeznék! - nevette el magát. - Olyan féltékeny voltál, mint a szar.
- Dehogyis! - kértem ki magamnak, majd Niall felhúzott szemöldökét látva korrigáltam. -  Na jó, egy csöppet talán.
Mindannyian megmosolyogtuk a dolgot. Hát igen, a féltékenység olyan érzés, amit akarata ellenére is megismer az ember, hogy milyen mardosó tud lenni.

Egy videóklip forgatás felettébb izgalmas tevékenység, főleg, ha csak kívülről szemlélsz, s nem neked kell végig gürizned az egészet. Kicsit megsajnáltam őket, amikor egy-egy jelenetnél vagy ötvenedszerre sóhajtottak fel unottan, mert ismét újra kellett venniük az adott részt. Sajnáltam volna jobban is, sőt, még az is lehet, hogy én is meguntam volna, ha nem csodálhatom szinte végig Niall tökéletes félmeztelen felsőtestét. Szóval minél többször kellett újra kezdeni, nekem annál jobb volt. Igen, kicsit gonosz vagyok, de nem tudtam betelni a látványával.
Sokszor fordult felém,  a kamera helyett nekem énekelve, amiért szintén megbűnhődött, mert ismét vehették előlről az egészet. Amit, mint ugye már említettem, kicsit sem bántam. Odáig fajultak a dolgok, hogy meg lettünk fenyegetve, ha Ni nem tud koncentrálni, kiküldenek a forgatásról. Úgy döntöttem nem kockáztatok, inkább járok egyet, hátha találok valami hasonlóan kellemes időtöltést, mint a barátom bámulása, bár erre sok esélyt nem láttam, hisz mi lehetne jobb elfoglaltság, mint nézni azt az embert, aki a világon a legtöbbet jelenti számomra.
Eleanor a klip elején kellékként használt lakókocsi oldalának támaszkodott, egy kicsit távolabbról szemlélve az eseményeket, mint én korábban.
Úgy döntöttem, habár még nem igazán ismertem, hogy csatlakozok hozzá.
Mellé érve én is neki vetettem a hátam a fém felületnek.
- Szia.
- Szia. Csak nem megfenyegettek, hogy kiküldenek? - kérdezte mosolyogva.
- De. Miből gondoltad?
- Szerinted miért állok itt? Az első alkalommal pont úgy jártam, mint te, így rájöttem, jobb, ha távolról csodálom, s hagyom Lout dolgozni. Megbolondítanak minket ezek a srácok, nem igaz? - nevetett rám.
- Az egyszer biztos - mosolyodtam el én is.
A távolban kiszurtam egy alakot aki határozottan felénk közeledett. Anna...
Jajj ne! Nem beszéltem vele az ominózus eset óta... Hagyjon engem békén, nem vagyok kíváncsi rá!
- Sziasztok! - szinte becsapódott mellém.
Egyedül El köszönt vissza, én nem feleltem.
- Bocsánat, hogy beleszólok, de mi volt az az összezörrenés délelőtt?
- Mit érdekel az téged?! - villantottam rá a szememet gyanakvóan.
- Ó, semmit csak valami olyat hallottam, hogy most Lou volt terítéken a 1D becserkésző listádon... - gúnyosan elvigyorodott, én meg majd szétrobbantam mérgemben. Pontosan tudja, hogy mi a valós helyzet, de ott próbál belém szúrni, ahol már amúgy is sebesült vagyok.
Eleanor próbált a segítségemre sietni, amikor látta, hogy én kezdek összeomlani.
- Csak a lapok fújták fel az ügyet! - vágta rá határozottan.
- Valóban? - kérdezte Anna kajánul. - Akkor miért ordibált veletek a menedzser?
- Mert nyilván az az érdeke, hogy a támogatottjai mindig a legjobb színben tűnjenek fel, és egy ilyen pletyka, mint tudjuk nem épp ezt eredményezi. De a pletykán van a hangsúly, amit ők is tudnak, csak épp nem örülnek neki.
- Azért a helyedben én vigyáznék. Ebben a világban sosem tudni éppen ki akarja elvenni a választottadat... - Anna a szavait Elhez intézte, de az én szemembe nézett a lehető legnagyobb megvetéssel és haraggal. Viszonoztam a "kedves" pillantást, mire ő ellökte magát a faltól s faképnél hagyott bennünket.
- EVERYBODY WANT TO STEAL MY GIRL - hallottuk a távolból.
Hát igen, a média szerint a 1D -s srácok akarnak ellopni Nialltől, a barátnőik szerint meg én lopom el a fiúkat tőlük... de valójában egyik sem igaz. Már rég nem.

Eleget kellett tennünk a mendzser kérésének, így az elkövetkezendő napokban annyiszor mutattuk meg a nagyközönségnek a szerelmünket, ahányszor csak tudtuk. Jártunk például moziban, állatkertben, vagy csak sétáltunk a városban. Minden lehetséges romantikus és feltűnő helyen, természetesen kézen fogva s csókokat váltva, exklúzív fotókkal látva el a paparazzikat. Ne értsetek félre, én mindennél jobban imádtam a Niallel töltött időt, csak az nem volt ínyemre, hogy nem akkor, és ott szerethetem, ahol én akartam. Idegesített, hogy megrohamoznak az emberek, és nem, hogy nyugalmunk nem lehetett, de még direkt mutogatnunk kellett magunkat, mint a légy mielőtt lecsapják, olyan "Nézd, itt vagyok, figyelj fel rám!" stílusban. A közösségiken, az utcán, mindenhol árasztottak el minket a kérdések, jókívánságok, utálkozások, mind az átlag emberektől, mind pedig a médiától. De akármennyire is elegem volt ebből a felhajtásból, jó képet kellett vágnom hozzá. Volt egy pont, amikor viszont nem bírtam tovább, s a teher ami a vállamat nyomta kezdett lehúzni a mélybe.
Niall megszorította a kezemet, s maga felé fordított.
- Hé, nyugi kedvesem. Nem kell ám ezt csinálnod, ha nem akarod - suttogta a fülembe.
A szavai eszembe jutatták miért is van ez az egész. Érte. Az ő boldogságáért pedig bármire képes lennék.
- Nem, már jól vagyok! Igenis akarom - mosolyodtam el halványan és hogy belé fojtsam a tiltakozást, nem túl diszkréten megcsókoltam. Ezzel két legyet ütöttem egy csapásra. Ezt nektek lesifotósok!
De valamivel a Modest nem számolt, vagy épp annyira nem foglalkozott a srácok dolgaival, hogy tudomása sem volt róla. És az a valami, az egyre növekvő, most már le sem tagadható, határozottan terhességre utaló hasam volt.
Egy nap óvatlanabb voltam, s nem vettem fel eléggé bő és takaró lebernyeget, így a nagy "mutassuk meg a világnak, hogy milyen boldogok vagyunk" hadművelet közben a lapok is észrevették a nyilvánvalót. A hír futótűzként terjedt.

"Úgy látszik Niall Horan a múltbéli események ellenére is jól megvan barátnőjével. Olyannyira, hogy a lány kerek pocakja babát sejtet. Igen ám, de vajon tényleg az ír fiú az apa?! Kamilla korábbi hírei alapján ez megkérdőjelezhető..."

Tessék Modest, kellett ez neked! A terved pont a visszájára sült el! Most aztán nyakig ülünk a pácban...

You and me got a whole lot of history - 1 éves a blog!

 Eltelt egy év. Hihetetlen belegondolni, hogy ma egy éve, félve, csekély reményekkel feltettem eme blognak a prológusát. Nem voltam jártas a blogolás világában, még minimálisan sem. A designom halál egyszerű volt, s a legelején még feliratkozni sem lehetett annyira béna voltam.:DD
 Sosem felejtem el a legeslegelső szívmelengető kommentnél, elsírtam magam. Így visszaolvasva a kezdeti részeket, fel nem tudom fogni, hogyan szerettétek. Borzalmasak voltak, ti pedig mégis itt voltatok és nem is annyira kevesen. Kitartottatok a nehéz érettségi időszakomban, sőt, egyre többen lettetek, ami lelket öntött belém, s arra ösztönzött, hogy csináljam még, még és még, mert talán tényleg jó ez az út amin elindultam.
 Néha elmélázok azon, hogy vajon csak azért olvassátok, mert a kedvenc együttesetekről szól, vagy tényleg látjátok benne azt a pluszt. Tisztában vagyok vele, hogy ez a siker annyiból nem reális, hogy az olvasók egy része valóban csak a banda miatt tart mindig velem, DE amikor az írásomat emelitek ki, illetve ha olyan ember dícséri a művemet, aki még véletlenül sem rajongó, akkor megnyugszom, s melegség járja át a szívemet. Akkora boldogság azt olvasni, amikor egyetemisták, anyukák, egyéb bloggerek, vagy más fandomba tartozók írják le az őszinte pozitív véleményüket, hogy azt el sem lehet mondani. Amikor ehhez hasonló visszajelzéseket kapok, hogy: Nem szeretem a 1D-t, és a sablonos kezdés miatt egy kicsit szkeptikusan álltam hozzá, de aztán levettél a lábamról. Fantasztikusan tehetséges vagy!
Sőt, még olyan ember is előfordult, akivel az írásom szerettette meg a fiúkat, s mára már ő is Directionernek vallja magát. Remélem az illető olvassa ezeket a sorokat és éppen olyan melegséggel gondol erre, mint én.;)  A nyár volt a blog tetőpontja, amikor elszabadult az őrület. De tényleg. Hirtelen annyian lettetek, s olyan lelkesedéssel, hogy úgy éreztem nem bírom tartani az iramot. Napjában több áradozó, s sürgető üzenetet kaptam, s úgy éreztem besokaltam. Egyszerre voltam a fellegekben a boldogságtól, és nyomás alatt a megfelelési kényszertől. Akik régóta itt vannak, bizonyára emlékeznek erre az időszakra, úgyhogy nem is ragoznám tovább.
 Kezdődött az iskola és a siker teljesen az ellentétébe esett vissza. Bizonyára ez annak volt betudható, hogy a tanulás mellett kevesebb időtök maradt az olvasásra, amiért természetesen nem neheztelek rátok, csak egy kicsit rosszul esett a szívemnek, hogy miután megéreztem a fellegeket, azután ennyire megcsappant az érdeklődés. De hogy is tudnék haragudni rátok, akik annyi örömöt csempésztetek a szürke hétköznapjaimba. Mára már 120 feliratkozóval, 250 Facebook csoport taggal, 77000+ oldalmegjelenítéssel, és 830+ kommenttel büszkélkedhetek! Felfoghatalanok ezek a számok, s ezek mind ti vagytok! Nem tudom annyiszor megköszönni, hogy támogattok az íróvá válás rögös útján, mint amennyire nekem ez sokat jelent.  Bizonyára tudjátok, hogy legnagyobb álmom, hogy kezemben tarthassam a saját regényeimet, s elismert író legyek. És talán már az is a fületekbe jutott, hogy elindult valami az álmom megvalósítása érdekében. Ugyanis... Dobpergés!
Nyomtatásban jelenik meg egy művem!! A Happily írójával, Hati Bernadettal, összefogtunk, s beneveztünk egy meseíró, illusztráló pályázatra, természetesen az én írásommal, s az ő rajzaival, ugyanis ő grafikus. Ès hát bekerültünk a legjobbak közé, ami annyit tesz, hogy munkánkat a többi díjazottéval együtt, megjelentetik egy könyvben, ami tavasszal már a boltok polcain fog visszaköszönni! Elmondani nem tudom, hogy mennyire boldog vagyok most!
Köszönöm szépen a sok bíztatást, kedves szót, amit tőletek kaptam az elmúlt év során! Valószínűleg, ha nem vagytok, az első pár rész után feladom ezt a blogot, s visszaesik az írásba vetett önbizalmam. Nemcsak, hogy utána nem mertem volna magamon kívül másnak is írni, de erre a pályázatra se jelentkeztem volna. Vagy ha mégis, nem lettem volna azon a szinten, mint ahova a blog által fejlődtem!
 Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Imádlak titeket, a blogot, és ezt az egész időszakot, amit most általatok átélhetek! Szóval boldog szülinapot DLBLYL, vagy ahogy csak egy kedves olvasóm mondaná Diliblil!:D

U.i.: MOST JELENT MEG A HISTORY KLIPJE, BŐGÖK, MINT EGY KISGYEREK, FŐLEG, HOGY TÖKÉLETESEN ILLIK A BLOG ÉVFORDULÓJÁHOZ!!! ÉRTITEK, PONT MA JELENT MEG, MINTHA A BLOG TISZTELETÉRE LENNE?!! TÖKÉLETES!!! Nem fogok tovább ömlengeni, hogy mit gondolok még a klipről, mert az már nem ide tartozik, csak annyit mondok, hogy náluk jobban senki nem bánik a rajongóikkal! Imádom őket!

31. rész: Csak a szemeidért megmutatom a szívemet

Egészen közelről fürkészett. Fogalmam sincs, hogyan győzte le ilyen hangtalanul a köztünk lévő távolságot, de amikor kikerültem a dal hatása alól, már csak a könnytől csillogó égkék tekintet fogadott.
Csak nézett szótlanul, pillantását szorosan az enyémbe fonva, mint aki fel akarja térképezni, s örökre az emlékezetébe vésni a lelkemet. Megbabonázott a mély érzelmekkel teli szempár, s majd szétrepedt a szívem, hogy én neki valaha is fájdalmat tudtam okozni. Végigsuhant a szemem előtt a kapcsolatunk minden egyes pillanata, újra átélve a nehéz csatákkal kivívott boldogságot. Az első csóktól az utolsóig.
Beleborzongtam az emlékekbe, majd belém hasított a tudat, hogy alig egy mozdulatra vagyok attól, hogy újra átéljem az érzést amit a szája puhasága nyújt. De mégsem mozdultam. Mert nem akartam. Hisz abban a pillanatban a lényünk teljesen egymásba fonódott, szinte egyé vált, és ez a mentális egyesülés, sokkal többet jelentett bármilyen fizikai kapcsolatnál. Ő sem tett semmit, csupán a pupillája kezdett hatalmasra tágulni, ezzel véglegesen magába szippantva engem.
Ott akartam állni a végtelenségig, s szavak nélkül, pusztán a pillantásommal kifejezni mindent, amit odabent érzek. A vágyat, a megbánást, a hiányát... de leginkább a szeretetet. Azt a szerelmet, amit mindig is éreztem iránta, az első pillanattól kezdve.
Egy sóhaj szökött fel a mellkasából, majd csordultig teli lett a szeme gyengédséggel. Hihetetlen lassúsággal felemelte a kezét, mint aki még nem biztos tettében, majd olyan óvatosan simított végig az arcomon, s tűrt a fülem mögé egy hajtincset, mintha törékeny lennék. Ugyanazzal a lágy mozdulattal a tarkómra simította a kezét, és lassan magához húzott. Finom ajkai bátortalanul értek az enyéimhez, hogy aztán ugyanazzal az óvatossággal kissé szétváljanak, s lágyan csókolni kezdjenek. Még soha nem csókolt ilyen érzékien. Ami azt illeti, még soha, senki nem csókolt így. Semmi vadság, semmi hevesség, csak apró mámoros tapogatózás, ahol a testi vágy helyett, az érzéseink kapják a főszerepet. Éreztem mindent amit ő, a megnyugvást, a megbocsátást, s a gyengéd, de mégis mindent elsöprő szerelmet ami az enyémmel együtt teljesedett ki. Lágy ajkai az eddigi lassúsággal, s óvatossággal végigbarangoltak a fülem tövéig, finom csókokkal hintve be a bőröm, megbizseregtetve ahol csak hozzá ért. Leheletpuha érintései levándoroltak a kulcscsontomig, ahova egy utolsó puszit fújt, mielőtt óvatosan a karjába vett, s az ágyhoz sétált velem. Lassan, a lehető legnagyobb figyelemmel helyezte le a testemet az anyagra, majd fölém hajolt és újra éreztem a puhaságot a számon.
Eszembe jutott a dal, amiből kiindult mindez, s ami tökéletesen ide illett.
- So kiss me where I lay down, my hands press to your cheeks - suttogtam az ajkainak, s ahogy a szövegben is van, az arcára simítottam a kezem. - Gyönyörű ez a dal.
- Inkább az, és annak a szájából gyönyörű, aki ihlette - sóhajtotta, majd feltápászkodott, s leült mellém az ágyra.
- Rólam szól? Komolyan? - kerekedett el teljesen a szemem, majd én is felültem, magam alá húzva a lábaimat.
Egy aprót bólintott, nekem meg melegség járta át a szívemet. Még soha senki nem írt nekem dalt. Átfutottam fejben a korábban hallott sorokat, s elmosolyodtam.
- Akkor van benne egy kis hazugság - nevettem el magam, s most rajta volt a sor, hogy meglepődjön, de ki sem kellett mondania a kérdést, én már magyaráztam is. - Te már rég nem vagy 18, én meg sokkal korább óta szeretlek, mint mikor egyáltalán tudomást szereztél a létezésemről. Vagyis nyilván előtte nem egészen úgy, mint most, tekintve, hogy nem ismertelek, de akkor is.
- Oké, igen, igazad van. - adta meg magát nevetve. - De az azért mégis hogy hangzott volna, hogy: "Húsz és fél éves korom óta szeretlek, te meg isten tudja mióta" ? Valljuk be, szar szám lett volna belőle. - nevetett megint, nekem pedig egyet kellett vele értenem.
- De akárhogy is van, megtiszteltetés, hogy írtál nekem egy dalt. Még ha az utóbbi időben nem is érdemeltem meg...
- Ez segített nagyjából túllendülni a nehézségeken. A zene. Hogy megírhattam rólad ezt a dalt... vagyis legalábbis a nagyrészét.
- És akkor ki írt még hozzá? - kíváncsiskodtam, de a választ hallva bár ne tettem volna.
- Harry...
Ajajj...
A szeme teljesen elkomorult. Valamit kell kezdenünk ezzel a Harry üggyel, mert nem akarom, hogy egész életében ettől szenvedjen.
- Niall... - próbálkoztam. - Szeretnéd, ha megbeszélnénk a dolgokat, vagy söpörjünk mindent a szőnyeg alá, és felejtsünk?
Látszott rajta, hogy mérlegel, s fontolóra veszi a lehetőségeket.
- Fogalmam sincs melyik a jobb - bukott ki belőle.
- Nekem se... - vallottam kelletlenül.
Zavartan a hajába túrt, érzelmek sokasága futott végig az arcán, majd ennyit mondott.
- Mondd úgy, ahogy te jónak látod. Bízom benned, és minden kétség nélkül el fogom hinni, hogy mindössze annyi történt, amit te elmesélsz.
Hihetetlenül tökéletes ez a srác, fogalmam sincs hogyan érdemeltem őt ki. Ezaz, hogy sehogy...
Aztán elmeséltem azt a két alkalmat ahogyan volt, de csak éppen annyira részletekbe menően, hogy a lehető legkisebb fájdalmat okozzam neki ezzel a beszámolóval. Egyvalamit viszont képtelen voltam elmondani... azt, hogy valószínűleg ott több is történt volna, ha Anna nem zavar meg minket. De jobb, ha ez örökre a közös kis titkom marad Harryvel.
- Nem is tudom mit mondjak... - szólt, miután befejeztem a rövid, de annál lehangolobb történetet.
- Nem is kell semmit mondanod. És teljesen megértem, ha most meggondolod magad, hogy rájöttél, hiba volt ami az előbb történt, és igazából látni sem akarsz többé... - lehajtottam a fejem, most nem akartam a szemébe nézni. Nem akartam látni a tekintetét amikor kimondja...
- Hé, Kami miről beszélsz? - nyúlt az állam alá, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. - Az volt a hiba, hogy elengedtelek. Életem legborzasztóbb heteit éltem át ezáltal. A hiányod megismertette velem a poklot, és eszem ágában sincs oda visszakerülni, mert nélküled ezerszer jobban fáj, mint maga az árulásod. Azt hittem túl tudom majd tenni magam rajtad, hogy idővel enyhülni fog a kín, de tévedtem. Hazudtam neked akkor, mert nekem is szükségem van rád... jobban, mint bárkire valaha is.
Ez a vallomás volt az ami után a szívem már hetek óta ácsingózott, és most a mámortól megrészegülten szívta magába az információkat.
Kigördült egy könnycsepp, de kivételesen nem a fájdalomtól.
Niall a karjába húzott és lecsókolta az arcomról, majd a szája megtalálta az enyémet, és én úgy éreztem haza érkeztem.
Aznap éjjel először, egymás mellett aludtunk el.

Reggel arra ébredtem, hogy egy bársonyos kéz simogatja az arcomat. Nem nyitottam ki a szememet, még nem akartam felébredni ebből a csodás álomból...
- Csak ne szólj semmit Zayn - hallottam a hangján, hogy mosolyog.
Tehát nem álom volt, s Niall valóban mellettem fekszik, a mondatából ítélve Zayn pedig valahol a szobában van.
- Ennek így kellett történnie - hallottam Zayn hangját az ajtó felől.
- Már rossz volt rátok nézni, örülök, hogy...
PUFF!! Egy hatalmas csapódás szakította félbe a fiú mondatát, és közel sem hangzott valami jól. Azonnal felkaptam a fejem, már nem tettettem tovább, hogy alszom. Niall addigra már talpon is volt, s mind a hárman rohantunk megnézni mi történt. A lépcső alján Liam feküdt a karját markolászva. Először nagyon megijedtünk, hogy nem esett-e nagy baja, aztán a helyzet képtelenségén egyszerre mindannyiunkból kitört a nevetés.
- Hé, nem ér kiröhögni másnak a nyomorát! - háborodott fel Liam, kissé fájdalmas arccal.
- Tudom, bocs haver - szabadkozott Niall - de elég komikus, hogy olyan szerencsétlen vagy, hogy a szülinapodon képes vagy leesni a lépcsőn, ráadásul már józanul. -nevetett jóízűen.
Szóval még volt egy utunk a sürgősségire.

Utólag kiderült, hogy Liamnek sikerült olyan rosszul esnie, hogy eltörje a karját, amit aztán be kellett gipszelni. Ez most különösen rosszkor jött, ugyanis két nappal később volt a Steal My Girl című új számuk klip forgatása. Amiben, mivel nem volt mit tenni, Liamnek begipszelt kézzel kellett szerepelnie. Szegény.
Niall megmutatta amúgy a számot, ami bár szerintem nem volt a legütősebb slágerük, azért ahhoz elég fülbemászó volt, hogy napokig ne bírjam kiverni a fejemből. Ni azt mondta, ha van kedvem, eljöhetek a forgatásra, én meg örömmel fogadtam el a meghívást. Az addig lévő két napot csak és kizárólag velem töltötte. Annyira kemény volt az egymás nélkül töltött időszak, hogy nem tudtunk betelni a másikkal. Nem mentünk sehova, csak otthon, akarom mondani Niall otthonában élveztük egymás társaságát. A másik volt minden amire egyedül szükségünk volt, úgyhogy ez így volt tökéletes.
Először kicsit fusztrálva éreztem magam, hogy Niallnél leszünk, de hülyeség lett volna hotel szobát bérelni, amikor van egy hatalmas háza itt Londonban. Vonakodtam odamenni, mert azért az mégis csak a saját helye, nem pofátlankodhatok csak úgy be. De leszidott, hogy ne hülyéskedjek már, ami az övé az az enyém is. Még szoknom kellett a gondolatot.
Hamar elrepült az a nyúlfarknyi idő amink volt egymásra, de igyekeztük kihasználni minden pillanatát. Filmet néztünk, beszélgettünk, vagy épp csak érintettük és csókoltuk egymást.
Valamiért ragaszkodtam hozzá, hogy külön ágyban aludjunk, de amikor furcsállta a kérést, mondván, hogy tegnap is együtt aludtunk, nem tudtam neki normális magyarázatot adni. Láttam, hogy kicsit megbántódott és összezavardott, így próbáltam neki valami elfogadható indoklást keresni. Azt mondtam azért, mert nem akarom elsietni a dolgokat, és szépen lassan akarok haladni a kapcsolatunkban... de igazából az igazi indok az volt, hogy még véletlenül sem akartam, hogy random történjen meg. Vele nem. Nem akarom, hogy könnyűvérűnek gondoljon, azért mert vele is rögtön lefekszem, mint Harryvel... Ezt nem akartam elkapkodni, hisz mindennek tökéletesnek kell majd lennie.

A klip forgatásra kora reggel indultunk, mert nem is volt éppen közel, meg az egész napot igénybe készülte venni. Egy elhagyatott hegyláb volt a helyszín. Ami jelen pillanatban nem is volt olyan elhagyatott, ugyanis ellepte a stáb, a kellékek, a hozzátartozók, és a fellépők sokasága. Ismét rácsodálkoztam mekkora gépezet áll mögöttük. Mindenhol emberek, kamerák, azt sem tudtam hova kapjam a fejem annyi látnivaló volt. De hamar megoldódott a problémám, ugyanis a közelben álldogáló Eleanor és az eddigi képes ismereteim alapján, Louis huga, Lottie, mérgesen minket méregettek. Vagyis pontosabban engem. Mire végiggondoltam volna, hogy miért is, Eleanor már oda is csörtetett hozzánk.
- Valami gond van El? - kérdezte tőle Niall, mert ő sem tudta hova tenni a lány viselkedését.
- Igen, a drágalátos barátnőd a bajom! - csattant fel, majd, hogy megmagyarázza mondandóját, az orrunk elé nyomta a telefonját.
Egy cikk volt megnyitva, ahol a képen egy egymáshoz bújó pár volt látható a vidámparkban lévő hattyús, romantikus csónakban. Louis és én. Jajj ne!
A cím öles betűkkel hírdette:

"Niall Horan barátnője új vizekre evez! Ez már a harmadik 1D tag akit megkörnyékez. Vajon úgy tervezi, hogy becserkészi az összes fiút?"

Félve Niallre pillantottam, aki elengedte a a kezemet, és csak összezavarodva várta, hogy mondjak valamit. A tekintetem átsiklott Elre, akinek a szeme meg szikrákat szórt, s úgy látszott menten meg készül fojtani. Ott álltam két tűz között, s csak fohászkodtam az égiekhez, hogy azonnal küldje ide Louist, mert egyedül nem tudok kimászni ebből a szarból.